Ellopták Lajkó Félix 160 milliós hegedűjét az autójából

  • narancs.hu
  • 2019. november 4.

Bűn

Bízik benne, hogy meglesz.

Pénteken a déli órákban Péterrévén a temető melletti utcában kirabolták Lajkó Félix hegedűművészt, pontosabban ellopták autójából hegedűjét, amíg családjával egy sírhelynél volt, írja a Magyar Szó nyomán az Index.

A nyomozás érdekében a részletekről nem beszélhetek, de bízom a rendőrség munkájában, és hogy a hegedű előkerül majd, mondta a hegedűművész.

A belgrádi szerb média szerint az 1800-as években készült hegedű értéke félmillió euró,  A Domenico Montano márkájú hangszer igen ritka.

A rendőrség az esetet súlyos rablásnak minősítette, a nyomozás folyamatban van.

false

 

Fotó: MTI

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.