Évekre javítóintézetbe kerülnek a gyermekotthonban verekedő fiatalok
Screenshot_2020-02-06_at_19.16.14.png

Évekre javítóintézetbe kerülnek a gyermekotthonban verekedő fiatalok

  • MTI
  • 2020. február 6.

Bűn

Három, két és másfél évet kaptak elsőfokon.

Három év javítóintézeti nevelésre ítélték a kaposvári Zita gyermekotthonban tavaly történt bántalmazás elsőrendű vádlottját, társait két, illetve másfél év próbára bocsátotta csütörtökön hozott elsőfokú határozatában.

A letartóztatásban lévő 17 éves elsőrendű vádlott, valamint az eljárás során szabadlábon védekező 18 és 16 éves társa többször, különösebb ok nélkül, pusztán szórakozásból verte meg a sértettet.
A 17 éves fiú tavaly december közepén a nála fiatalabb, alacsonyabb, gyengébb fiút a szobájába hívta, ahol ököllel az arcán és a felsőtestén többször megütötte, majd a földre kerülő sértettet a hajánál fogva felrángatta, tovább ütötte és megrúgta.

Néhány nappal később az első és a másodrendű vádlott együtt verte meg a fiút annak ellenére, hogy könyörgött, ne bántsák őt.

Az elsőrendű vádlott december végén újra a sértettre támadt. Többször megütötte, megrúgta, kezét hátra csavarta, ujjait hátra feszítette. A bántalmazást még akkor is folytatta, amikor a fiú a fájdalomtól sírva fakadt és a földre került. Ez volt az az eset, amelyet a harmadrendű vádlott mobiltelefonon rögzített. Az internetre kikerült felvételen hallani, hogy a videó készítője hangosan nevet és a verésre buzdítja a 17 éves fiút.

Ennek az egyik nevelő vetett véget azzal, hogy benyitott a szobába. A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, ugyanakkor reális esélye volt annak, hogy súlyosabb sérülései keletkezzenek.

A bíróság a vádlottakat súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és személyi szabadság megsértésének bűntette miatt marasztalta el. A döntést az ügyész mindhárom vádlott esetében tudomásul vette. Az elsőrendű vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, így az ügy a Kaposvári Törvényszéken folytatódik.

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.