Gyerekek kerültek kórházba, miután a tűzforró kocsiban hagyták őket

  • narancs.hu
  • 2024. június 22.

Bűn

Két hasonló eset is történt, Budapesten két autóban hagyott gyermek veszélyeztetése miatt indított eljárást a rendőrség. 

Majdnem hőgutát kapott az a két kisgyerek, akik 35 percig voltak bezárva egy autóba Budapesten – számolt be az RTL Híradó

A televízió beszámolója szerint járókelők vették észre az 1 és 3 éves kisfiúkat, ők hívtak hozzájuk segítséget. Az anyjuk akkor került elő, amikor a rendőrök és a mentők is odaértek. A gyerekeket kórházba vitték. A történteket rendőrség is vizsgálja, kiskorúak veszélyeztetése miatt indítottak eljárást. 

Székesfehérváron a központi zár miatt ragadt a kocsiban egy 1 éves kislány a hőségben, őt rendőrök szabadították ki, betörték a jármű ablakát. A katasztrófavédelem szóvivője szerint percek alatt életveszélyes helyzet alakulhat ki egy bezárt kocsiban a tűző napon, ezért ilyenkor azonnal a segélyhívót kell tárcsázni. Mukics Dániel szerint ne kezdje az érintett maga betörni az üveget, várják meg az egyenruhások kiérkezését. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.