Jogerős ítélet: életfogytiglant kaptak a Kecskemétről induló parndorfi halálkamion embercsempészei

  • narancs.hu
  • 2019. június 20.

Bűn

Hetvenegy menekült halála szárad a lelkükön.

Jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla a 71 halálos áldozattal járó 2015-ös embercsempészési ügy négy vádlottját.

false

A táblabíróság az elsőrendű vádlott afgán férfit és három bolgár állampolgárságú társát különös kegyetlenséggel, több ember, részben 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek. A negyedrendű vádlott a bűncselekményt tettesként, három társa bűnsegédként követte el. A bíróság a vádlottakat bűnszervezet tagjaként elkövetett embercsempészés bűntettéért is elmarasztalta.
A vádlottak közül csak a harmadrendű vádlott bocsátható feltételes szabadságra, legkorábban harminc év letöltése után.

Tíz vádlottat társtettesként elkövetett embercsempészés bűntettéért mint bűnszervezet tagját marasztalt el a bíróság, őket négy és nyolc év közötti börtönbüntetésre ítélve. Ezek a vádlottak nem bocsáthatók feltételes szabadságra.

Az ítélet szerint a bűnszervezet 2015 februárja és 2015. augusztus 27. között működött, júniustól napi rendszerességgel szállítottak embertelen körülmények között migránsokat arra alkalmatlan, zárt, sötét és levegőtlen tehergépkocsikkal Ausztriába és Németországba. Kezdetben naponta 20-40, augusztus közepén már száz embert juttattak Nyugat-Európába.

Az elsőfokú ítéletben összesen 26 vádpont szerepel, ezek közül a huszonötödik vonatkozik arra, amikor a vádlottak augusztus 16-án hajnalban Mórahalom térségéből elindultak egy hűtőkamionnal, amelynek rakterébe 59 férfit, nyolc nőt és négy gyereket - a legfiatalabb közülük egyéves sem volt - zsúfoltak.

A szakértői vélemény szerint a raktérbe zsúfolt emberek az indulástól számított három órán belül - még magyar területen - gyötrelmes körülmények között megfulladtak. A kamiont a negyedrendű vádlott vezette, a járművet a csoportot irányító elsőrendű vádlott, egy afgán férfi, és két bolgár társa, a harmad- és negyedrendű vádlott kísérte.

Ausztriában, az autópályán, Parndorf közelében 2015. augusztus végén találták meg egy álló tehergépkocsiban a 71 migráns holttestét. A magyar szervek a szerb határ közelében még aznap délután elfogtak négy gyanúsítottat, majd a többi vádlottat két férfi kivételével, ők jelenleg is szökésben vannak.

Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró az indoklás során kifejtette, a vádlottak tisztában voltak azzal, hogy a légmentesen záródó hűtőkamionban szállított emberek egy idő után megfulladhatnak. Tudtak arról is, hogy a raktér belülről nem nyitható, így a sértettek csak külső segítségben bízhattak. Az emberek az indulás után 40 perccel dörömbölni kezdtek, a lehallgatott beszélgetések alapján a vádlottak között szóba is került, hogy a sértettek nem jutnak elegendő levegőhöz. A lebukástól félve azonban a vádlottak nem nyitották ki a járművet. A vádlottak nem kívánták a sértettek halálát, de annak bekövetkeztébe belenyugodtak - közölte a bíró.

Mezőlaki Erik hangsúlyozta, a hűtőkamionban utazók tanúi voltak, ahogy családtagjaik, gyermekeik, ismerőseik sorban halnak meg. Haláluk azért következett be, mert az embercsempészek fontosabbnak találták a lebukás elkerülését, mint a 71 ember életét. Az emberölés miatt elítélt vádlottak közönnyel viszonyultak az áldozatok halálához.

Nem is lehet kérdéses, hogy az első-, másod- és negyedrendű vádlott esetében csak a legszigorúbb büntetés állhat arányban az elkövetett bűncselekmények tárgyi súlyával és a vádlottak társadalomra veszélyességével - jelentette ki a bíró, hozzátéve: e vádpont esetében a harmadrendű vádlott szerepe nem volt olyan meghatározó, mint társaié, ezért nem zárta őt ki a bíróság a feltételes szabadság lehetőségéből.

(MTI)

Samsung, Mitkó és a többiek - Hogyan történt a 71 halálos áldozatot követelő parndorfi tragédia?

Hét tárgyalást ültünk végig, és részleteiben megismertük, hogyan működött az a csempészbanda, amelyről rengeteg cikket írtak szerte a világon. Kiderült az is, milyen apró dolgok vezettek a katasztrófához. Amikor 2015 nyarán a libanoni autónepper, Kasszim felvette a telefonját, ismeretlen, mély férfihang köszöntötte. „Helló! Mitkó vagyok Bulgáriából.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."