Kamera vette fel, ahogy egy férfi gázpisztollyal hadonászik a Kossuth térnél

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 2.

Bűn

A férfira a járókelők rá se hederítettek, a rendőrök perceken belül elfogták. 

Perceken belül elfogták a fenyegetőzőt a készenléti rendőrök és az országgyűlési őrök augusztus 28-án reggel azt a férfit, aki a Kossuth tér közelében lévő M2-es metró kijáratánál fegyverrel a kezében hadonászott, miközben a járókelőknek kiabált – derül ki a rendőrség közleményéből

A fekete ruhás férfit a térfigyelő kamerák is rögzítették, a most közzétett felvételen látszik, ahogy a férfi előveszi a fegyverét és hadonászik vele, majd elteszi, miközben a járókelők rá se hederítenek. Nem sokkal később megérkeznek a rendőrök, leteperik és elviszik. 

A rendőrség közlése szerint az esetet a monitoron látva az országgyűlési őrök azonnal értesítették a közelben az országgyűlési őrökkel közösen járőröző készenléti rendőröket, valamint a Parlament előtt őrködő kollégáikat. Valamennyien odaszaladtak az őrjöngő férfihez, aki még a rendőri felszólítást követően is kiabált és folyamatosan hadonászott. A fegyver ekkor már nem a kezében, hanem az oldalán lévő tokban volt.  

Miután a rendőrök testi kényszerrel a földre vitték és megbilincselték, elvették a pisztolyt, ami egy betárazott és kibiztosított állapotban lévő gáz- és riasztófegyver volt. A ruházatának átvizsgálása során még egy teleszkópos botot, valamint több lőszert is találtak. A nála alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, a rendőröknek nem is tagadta, hogy alkoholt ivott.

Az 51 éves ózdi férfi ellen – aki közvetlen veszélyt senkire nem jelentett, a bűncselekmény során lövést nem adott le – a BRFK V. Kerületi Rendőrkapitánysága felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt indított büntetőeljárást. Előállítását és kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe került.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.