Letartóztatták az ír férfit, aki meggyilkolt egy amerikai nőt Budapesten

  • narancs.hu
  • 2024. november 10.

Bűn

A fiatal nő barátai gyűjtést szerveznek, hogy hazaszállítsák a holttestet.

Letartóztatta a bíróság azt a 37 éves ír férfit, aki közel egy héttel ezelőtt meggyilkolt egy 31 éves amerikai nőt Budapesten – értesült a 24.hu. Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője az ügyről azt mondta, hogy a bíróság szökés-elrejtőzés veszélye miatt elrendelte a bűncselekménnyel gyanúsított férfi letartóztatását. Hozzátette, a végzés ellen nemcsak a gyanúsított és a védője, hanem az ügyész is fellebbezett. Az utóbbi álláspontja szerint ugyanis a bűnismétlésnek is reális a veszélye.

Mackenzie Michalski november 4-én éjjel tűnt el a bulinegyedben, a rendőrség pedig a bejelentést követő 24 órán belül felderítette, hogy gyilkosság történt. Azt már korábban lehetett tudni, hogy a feltételezett elkövető egy 37 éves ír férfi. Kiderült, hogy az eltűntként keresett lányt több szórakozóhelyen is együtt látták ezzel a férfival.  Az ír férfit a VI. kerületi bérelt lakásában fogták el november hatodikán este.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint az amerikai turista egy szórakozóhelyen megismerkedett a nála pár évvel idősebb ír férfival, M. L. T.-vel, akivel egy másik szórakozóhelyre is átmentek, ott táncoltak, majd a lány úgy döntött, hogy felmegy a férfi VII. kerületi bérelt lakásába, ahol intim kapcsolatba kerültek, és eközben végzett a nővel a férfi.

Az elkövető ezután igyekezett eltüntetni a gyilkosság nyomait; az apartmanjában kitakarított, a holttestet egy ruhásszekrénybe rejtette, amíg elment egy bőröndöt venni. Ezután a lány testét a bőröndbe rakta, majd autót bérelt, és a bőrönddel a csomagtartóban elindult a Balaton felé. Szigliget külterületén, egy erdős részen rejtette el áldozatát, majd visszaautózott Budapestre, ahol elfogták.

A police.hu azt írta, a gyilkosság után a férfi megpróbálta az internet segítségével kideríteni, hogy merre vannak biztonsági kamerák Budapesten, megbízható-e a fővárosi rendőrség, illetve hogyan zajlik egy eltűnt személy utáni nyomozás. Arra is rákeresett, hogy „megeszik-e a disznók a holttesteket”, hogy vannak-e vaddisznók a Balaton környékén, illetve hogy „milyen szaga van a holttestnek, miután lebomlik”.

Az emberölés bűntettével gyanúsított férfi elismerte, hogy ő okozta a nő halálát, de a gyanúsítotti kihallgatásán és a bíróságon is balesetnek állította be a történteket.

Az áldozat – aki nővérként dolgozott egy oregoni kórházban – családja megköszönte a magyar rendőrség munkáját. Az ír média szerint a fiatal nő barátai most adományt gyűjtenek, hogy haza tudják szállítani a nő holttestét.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”