Megfulladt a kórházi rizses ragutól egy beteg

  • narancs.hu
  • 2023. április 20.

Bűn

Csak pépeset ehetett volna, de olyan étel nem volt. Most vádat emeltek az orvos és az ápoló ellen.

Olyan beteget vettek fel az egyik Tolna megyei kórházba 2020. október 24-én, akinél veleszületett betegsége miatt nyelési elégtelenség, heveny garatmandula-gyulladás alakult ki, és ez garatreflex-gyengeséggel járt.

A 23 éves férfit másnap megreggeliztették – darabos étellel.

Amikor édesanyja telefonon érdeklődött, hogy van a fia, elmondták neki, hogy jól, és azt is, mit evett. Az asszony szólt, hogy a fia csak pépes ételt ehet. Erről később telefonon az orvost is tájékoztatta, aki ráírta a beteg lázlapjára: speciális táplálkozást igényel.

Az ápoló aznap délután az etetéshez készülve látta, hogy pépes ételt nem hoztak, csak azt, amit a többieknek is: rizses ragut. Megkérdezte az orvost, hogy ezzel megetetheti-e a beteget, az orvos pedig hozzájárult. Az ápoló segített vacsorázni a fiatal férfinak, aki, miután elfogyasztotta a ragut, fulladozni kezdett.

Az orvos közbelépett, megpróbálta szabaddá tenni a légutakat, de nem tudott segíteni, a beteg megfulladt – derül ki a Baranya Vármegyei Főügyészség közleményéből.

A vádhatóság megállapította, az orvos és az ápoló megsértette a betegek táplálására vonatkozó szakmai irányelvet, foglalkozási szabályt szegett, és tettük, valamint a beteg halála között ok-okozati összefüggés van.

Az ügyészség emlékeztet, a halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének büntetési tétele egytől öt évig terjedő szabadságvesztés.

A 24.hu kérdésére Csordás Hajnalka, a Baranya Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője azt mondta, ha a vádlottak az előkészítő ülésen elismerik bűnösségüket, és lemondanak a tárgyalás jogáról, mindkettőjükre pénzbüntetést kér az ügyészség. Ám egyikük sem ismerte be, hogy bűnös lenne, az ápoló vallomást sem tett a nyomozás során.

A leadkép illusztráció, nem arról a kórházi ételről készült

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.