Ne tudd meg, ült-e már a balesetező embercsempész

  • narancs.hu
  • 2024. május 14.

Bűn

Csak a hatóságok tudhatják, a halálos karambolt okozó moldáv férfit is elengedte-e korábban reintegrációs őrizet címén a kormány.

„A hatályos jogszabályok nem teszik lehetővé a válaszadást” – írta a Belügyminisztérium.

„Bűnügyi személyes adatot érintő megkeresése egy nem közszereplő és egyedileg azonosítható terheltet érint, ezért megválaszolására nincs módunk az adatvédelmi szabályokra figyelemmel” – reagált a Legfőbb Ügyészség.

24.hu azt szerette volna megtudni, hogy az április 18-án két ember halálát követelő budapesti, Ferihegyi úti baleset okozója, akit köröznek, kapott-e korábban amnesztiát más embercsempészekkel együtt.

A magyar kormány tavaly döntött úgy a börtönök túltelítettsége miatt és a költséghatékonyság érdekében, hogy az embercsempészet miatt elítélt külföldiek jelentős részét kiengedi a fegyintézetből, és arra kötelezi őket, hogy 72 órán belül hagyják el Magyarországot. Tavaly 2021 embercsempész szabadult ily módon, idén április elejéig már 2197. 

A Ferihegyi úti baleset okozásával gyanúsított moldáv férfiről annyi kiderült, hogy a kocsijában hét nepáli utazott, akiket napokkal korábban elfogtak, ahogy bejutottak Magyarországra. Ki is toloncolták őket, de az embercsempész a jelek szerint sikeresen visszahozta mind a hetet.

A 24.hu a moldáv férfi magyarországi büntetett előéletére vonatkozó kérdését elküldte a törvényszékeknek is. Különböző válaszokat kapott: vagy a rendőrséghez, vagy a Belügyminisztériumhoz irányították a lapot, vagy közölték, hogy nem folytattak eljárást a moldáv férfival szemben, illetve nem tudták beazonosítani az ügyet a megadott adatokból. Olyan válasz is érkezett az egyik törvényszéktől, hogy nem is kereshetnek rá az adatbázisban a csempészre.

A címlapkép illusztráció

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.