Nejlonzacskóval takarta el az arcát a betörő, mégis elkapták a rendőrök

  • narancs.hu
  • 2022. január 25.

Bűn

Remek álca, de sajnos nem működött. 

A rendőrségre 2022. január 21-én 7 órakor érkezett a bejelentés, miszerint egy ceredi italboltba ismeretlen tettes betört – írja a police.hu. 

A nyomozók az adatgyűjtés eredményeként rövid időn belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 31 éves férfit, aki a bejelentést megelőző éjszaka az arcát a kamarák elől egy nejlonzacskóval eltakarta, a kocsma bejárati ajtaját kifeszítette majd a helyiséget át akarta kutatni. Ekkor a riasztó megszólalt, ezért a helyszínről elmenekült.

A nyomozás adatai alapján a férfi 2021 augusztusában további három alkalommal tört be szintén ebbe a kereskedelmi egységbe, amikor onnan készpénzt és szeszes italt lopott el. Egy alkalommal az üzletbe nem sikerült bejutnia, a raktár épületét átkutatta, majd a bejárat mellől egy padot vitt magával. A rendőrök a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra előállították és több rendbeli lopás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a férfit, aki azok elkövetését beismerte.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Ping és Pong

A pingpong egy végtelenül kedves játék – legalábbis a filmeken. Ezt játszotta Forrest Gump, ezzel viccelődött a Szerva itt, pofon ott, vagy épp Michael Tully 2014-es felnövéstörténete, a Ping Pong Summer is, de képes volt még a két Koreát is egyesíteni a Ko-ri-a (As One) című 2012-es sportfilmben.

Leszármazottak

A mester legutóbb éppen tíz éve készített értékelhető játékfilmet (Paterson), a 2019-es A holtak nem halnak meg című bűnrossz zombikomédiára pedig boruljon a feledés jótékony homálya.

Kukac a pürében

Száznál is több verset tartalmazó új kötetében a szerző nem arról számol be, hogy mi történt vele a hosszú csend alatt, a szövegek ezúttal inkább azt mutatják meg, hogy az elmúlt tizenöt év alatt az élet dolgai akár új minőséget is kaphattak.

Magyar pikareszk

Az ’56-os forradalom rövidre szabott történetének ikonikus figurájáról ez idáig még nem jelent meg átfogó, alapos, friss kutatásokon alapuló történeti biográfia.

„Borzasztó állapot”

Schaár pályája még a művész életutakhoz képest is szabálytalanabbul alakult: egészen fiatalon felfigyeltek rá – csodagyereknek tartották –, de aztán több megtorpanás után túl a hatvanadik életévén, az avantgárd jegyé­ben fogalmazódott újra a művészete, hogy végül a térinstallációival átlépjen a szobrászat hatá­rain. A művész halálának ötvenedik évfordulóján nyílt emlékkiállítás külön érdekessége, hogy a kiállítótértől néhány száz méterre állt egykor Schaár Erzsébet szülőháza, később Vilt Tiborral közös otthona és műterme.

Nem a nyúl viszi

Funtek Frigyes valóságos filmsorozatot rendezett már Zalaegerszegen: az Augusztus Oklahomában volt a kezdet, azóta színpadra állította A király beszédét és az Életrevalókat, most pedig a Hétköznapi mennyország című Kay Pollack-film színpadi változata került sorra.

Néma helyett bűnös

Csaló váltja az eddigi semmittevő szószólót – háborog a hazai román nemzetiség egy része. A költségvetési csalás miatt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Tát Margit méhkeréki fideszes polgármester lehet az áprilisi nemzetiségi voksolás után a magyarországi románok parlamenti szószólója.