Rendőrgyilkosság: letartóztatták az elkövetőt

  • narancs.hu
  • 2023. január 15.

Bűn

A bíróság szerint a férfi veszélyes lehet a társadalomra.

Letartóztatták azt a férfit, aki a csütörtök éjjel Újbudán egy rendőrt halálra késelt, két másikat pedig megsebesített – áll a Fővárosi Törvényszék közleményében.

A Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt rendelte el a férfi letartóztatását február 15-ig. Annak helyszínéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölték ki.

A közlemény szerint az ügyészség "szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélyére hivatkozva indítványozta a letartóztatást - orvosi szakvélemény alapján az ülésen ezt azzal kiegészítve, hogy a letartóztatás végrehajtási helyeként a bíróság az IMEI-t jelölje ki".

A bíróság megállapítása szerint "a megalapozott gyanú – mint a kényszerintézkedés általános feltétele – a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján észszerű kétely nélkül fennáll, ezen kívül az ülésen a gyanúsított tényfeltáró, beismerő vallomást tett".

"A szökés, elrejtőzés veszélyét az eljárás tárgyát képező bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlya, a gyanúsított kedvezőtlen személyi körülményei, a férfi kiszámíthatatlanságára utaló, a közvetlenség elve alapján is valószínűsíthetően zavart mentális állapota, valamint az eljárás során a rendőri intézkedésnek való kitartó ellenszegülése, az elkövetési helyről történő elmenekülése, továbbá a gyanúsított fokozott társadalomra veszélyessége alapozza meg" – írták a közleményben.

A bűnismétlés veszélyét többek között az támasztja alá, hogy a gyanúsítottat a BKKB testi sértés és garázdaság vétsége miatt 2022. november 7-én jogerős büntetővégzésével 1 év fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette.

A fentieken kívül a terhelt ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságon egy párhuzamos büntetőeljárás folyik garázdaság vétségének gyanúja miatt – ismertették. A gyanúsított tehát személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés büntetés próbaideje alatt áll, de sem ez, sem pedig a másik büntetőeljárás nem gyakorolt rá visszatartó erőt.

Hozzátették, a gyanúsított a nyilatkozata szerint alkalmi kábítószerfogyasztó, amely tény a bűnismétlés veszélyét szintén fokozza.

"A fentiek, valamint a terhelt által a cselekménye körülményeiről és motivációjáról tett nyilatkozat alapján a bíróság arra a megállapításra jutott, hogy a bűnismétlés veszélye reális és közeli a férfi esetében" – írta az ügyészség.

A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett.

Az ügyészség az esetről korábban beszámolva azt írta: január 12-én este állampolgári bejelentés miatt érkezett ki a rendőrség a XI. kerületi, Lecke utcai társasházhoz, amelynek a rendőrökre is támadó lakója kalapáccsal törte be egyik szomszédja ajtaját. Az intézkedés közben a 35 éves férfi próbálta megakadályozni megbilincselését, és a kiérkező mindhárom rendőrt megszúrta egy 17 centiméter pengehosszúságú késsel. A támadásban az egyik rendőr a combján, a másik a karján és a mellkasán szenvedett szúrt sérülést, míg a harmadik rendőrt szívtájékon érte az egyik szúrás, és meghalt.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.