Szikora János rendezőt zaklatással vádolják

  • narancs.hu
  • 2017. november 9.

Bűn

Kátai István színész azt állította az ATV-ben, hogy évekkel ezelőtt a rendező fogdosott egy színészhallgatót.

Kátai István az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt arról, hogy állítása szerint Szikora János, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója évekkel ezelőtt fogdosott egy színitanodás hallgatót. „A színész az 56 csepp vér darab próbája után látta, ahogy Szikora egy fiatal színésznőt tapogat, amin először nevettek, de amikor a színész a barátjával ment segíteni a lánynak, a rendező felállt, és távozott az asztaltól, mondván nem történt semmi” – írja az ATV-s beszélgetést idéző Index.

Kátai elmondása szerint az eseményeknek több szemtanúja volt, de az általa ismert lány kérte, hogy ne nevezzék meg a műsorban. A színész azt is hozzátette, hogy más, hasonló esetekről is tud.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.