Vádat emeltek az óvodás kislányt buszban felejtő sofőr ellen

Bűn

Az 57 éves férfi ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emeltek vádat.

Vádat emelt a Tiszafüredi Járási Ügyészség azzal a kunhegyesi férfival szemben, aki sofőrként 2022 júniusában egy kisbuszban hagyott egy négyéves kislányt. A gyermek az órák elteltével felforrósodott járműben eszméletét vesztette és pár nap múlva meghalt – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Főügyészség kedden.

Az 57 éves férfi ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emeltek vádat.

A vádirat szerint a férfi megbízási szerződés alapján szállított gyermekeket a környező településekről a tomajmonostorai oktatási intézményekbe.

A vádlott 2022. június 7-én reggel 7 óra 30 perckor Tiszaderzsen vette fel a kislányt az autóbuszra, hogy a tomajmonostorai óvodába vigye. A település általános iskolájánál az ott tanuló gyerekek leszálltak az autóbuszról, de a sofőr ezután nem állt meg az óvoda előtt, hanem a járművel – amelyen akkor már csak a négyéves kislány utazott – egy fedetlen parkolóba hajtott – olvasható a közleményben.

A sofőr nyolc óra körül leszállt a csukott ajtókkal és ablakokkal, lezáratlan állapotban hagyott autóbuszról, anélkül, hogy előzőleg az utasteret kellő alapossággal átvizsgálta volna, így nem vette észre, hogy a gyerek még az utastérben van – írták. Az autóbuszban napközben felforrósodott a levegő, a jármű levegőtlenné vált, a zárt térben az óvodás kislány eszméletét vesztette. Amikor 14 óra 45 perc körül rátaláltak a vezető ülés mögötti második üléssoron fekvő gyermekre, az autóbuszban már több mint 50 Celsius-fok volt.

Az autóbuszban eltöltött idő alatt a szélsőséges meleg hőgutát és többszervi elégtelenséget okozott, amelyek következtében a kislány – a szakszerű orvosi ellátás ellenére - 2022. június 10-én meghalt – olvasható a közleményben.

Azt írták, a férfi az utaslista alapján nem győződött meg arról, hogy kit és hova kell szállítania, továbbá a szállítás befejezésekor nem ellenőrizte kellő gondossággal azt, hogy tartózkodik-e még valaki az autóbusz utasterében, ezzel gondatlanságból közvetlen veszélynek tette ki a kiskorú gyermeket, a kislány a mulasztásainak következtében vesztette életét.

Az ügyben a Tiszafüredi Járásbíróság fog dönteni – közölte a főügyészség.

A történtekről a narancs.hu helyszíni riportot készített:

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.