Ki a felelős egy négyéves kislány haláláért?

Kis-Magyarország

Tomajmonostorán és Tiszaderzsen jártunk utána annak, mit szólnak a helyiek a szörnyű tragédiához: ahhoz, hogy a napokban egy kisbuszban hagyott kislány meghalt. 

Tomajmonostorán szinte menekülnek az emberek a feléjük közelítő idegen elől. Pedig csak arra voltunk kíváncsiak, szerintük hogyan történhetett meg, és mit szólnak ahhoz, és hogy egy gyerekeket szállító kisbuszban felejtettek egy négyéves tiszaderzsi kislányt, aki később meg is halt. A gyereket lakóhelyéről, a Tisza-tó melletti Tiszaderzsről a pár kilométerre lévő Tomajmonostorára vitték óvodába.

A tragédiával végződő esetről lapunk is többször cikkezett. Múlt szerdán lehetett először olvasni arról, hogy életveszélyes állapotban vittek kórházba egy négyéves kislányt, akit egy gyermekeket szállító kisbuszban felejtettek kedd reggel Tomajmonostorán és csak délután találtak rá. A gyerek néhány nappal később meghalt, a rendőrség pedig először foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt indított nyomozást, majd halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt. A busz vezetőjét, egy 56 éves kunhegyesi lakost hallgatták ki gyanúsítottként.

A sofőr az eset után összeomlott és pszichiátriára került. Mint megtudtuk, egy háromgyerekes családapáról van szó, aki aznap csak beugró volt, vagyis helyettes. Tiszaderzsről egy-két óvodás és iskolások járnak át Tomajmonostorára; 4-14 évesek utaztak együtt, pedagógus nem volt velük. Lapunknak többen azt mondták, a tomajmonostorai önkormányzat "szervezte be" a szomszéd falvak gyerekeit, hogy járjanak át a településre. Az önkormányzat pályázott buszra és intézi a gyermekek szállítását. (A Népszava a múlt pénteken azt írta, egyelőre azt sem tudni biztosan, ki üzemeltette az óvodabuszt, de a tomajmonostorai hírlap még 2015-ben számolt be arról, hogy az önkormányzati kft. sikeresen pályázott egy kisbusz beszerzésére, amellyel folyamatosan tudja szállítani a bejáró gyerekeket. Fazekas Szabolcs polgármester közleményben tudatta: a rendőrségi nyomozás mellett az önkormányzat is belső vizsgálatot indított, az eljárások lezárásáig viszont nem adnak bővebb tájékoztatást.) Információk szerint Tiszaderzsen kívül Kunhegyesről, Tiszaszentimréről, Kunmadarasról is járnak Tomajra az iskolába, de az óvodába is. Környékbeli, Tomajmostorától néhány kilométerre fekvő településekről van szó.

"Nyugodtan nyitva lehetett volna hagyni a busz ajtaját" 

Tomajmonostora nagyon csinos falu, szinte minden intézmény felújított vagy új. Nemrég épült tornacsarnok, az épületek tetején napelem szívja magába az energiát.

A polgármesteri hivatal előtti virágos kertet asszonyok csinosítják. Velük még szóba lehetett elegyedni. Egyikük arra a kérdésünkre, hogy szerinte miért kellett a kislányt Derzsről Tomajra buszoztatni, azt felelte, ő úgy tudja, Derzsen bezárt az óvoda. Amikor ezt megcáfoltuk, azt mondta, ki tudja ezt már követni, mindenki mindent mond. Kerestük egyébként a falu polgármesterét is, de a hivatal titkárságán azt felelték, nincs bent a faluvezető, nem tudnak nekünk segíteni.

 
Fekete zászló a tomajmonostorai polgármesteri hivatal épületén...
Fotó: A szerző felvétele

Rövid beszélgetésünk alatt egy csoport 13-14 éves iskolásokból álló csoport ment el mellettünk. Olyan bolondballagás féle menet volt, mindenki kipingálva, vicces ruhába öltözve. Gyorsan meg is kérdeztük: valaki jár-e át közülük Derzsről Tomajra. Egy fiú rögtön rávágta, hogy igen. Tovább kérdeztünk, hogy rajta volt-e a buszon az esetkor. Ismét rávágta, hogy igen. Erre a menet élén Mikulás-maszkban masírozó tanár hangosan visszaszólt: nem volt rajta! A fiú értette a fegyelmezést, szótlanul ment tovább.

Az iskola előtt két asszony ácsorog. Amikor megkérdezzük tőlük, hogy mit szólnak a tragédiához, annyit válaszoltak: nem tudják. - Maga újságíró? Mert nem biztos, hogy szívesen látják itt - jegyezte meg egyikük mosolyogva. És innentől kezdve pilanatok alatt elterjedt a főutcán: vigyázat, újságíró van a faluban!

Ennek ellenére egy idős férfivel közel tíz percet tudtunk beszélni. - Hogy mit szólok hozzá, hát ehhez nem lehet mit szólni - így felelt érdeklődésünkre. - Hol parkolhatott a busz? - kérdeztük. - A polgármesteri hivatalnál, az utca túloldalán - felelte. Vagyis a hivataltól mintegy 20 méterre.

Az illető szerinte a faluban még egy hónap múlva is ez lesz a beszédtéma. Sajnálja az ártatlan kisgyereket, de a buszvezetőt is. Emberek vagyunk, hibázunk, de ez nagyon nagy hiba volt, mondta. Nem búzát, nem krumplit viszünk, hanem gyerekeket, jobban oda kellett volna figyelni, fogalmazta meg a véleményét. Szerinte valami elfoglaltsága lehetett a vezetőnek, talán nem volt ideje ellenőrizni, hogy mindenki leszállt-e. Hozzátette, Tomaj olyan falu, ahol nyugodtan nyitva lehetett volna hagyni a busz ajtaját. Vagy fel sem kellett volna húzni az ablakot. - Miért kellett azt a tetves ajtót bezárni? - tette fel a kérdést.

Arra a kérdésünkre, hogy szerinte miért kellett a kislányt átjáratni Tomajra, azt felelte, mert ez az óvoda, de még az iskola is jobb, mint a másik falubeli. Úgy vélte, nem potyára hozzák át máshonnan a gyerekeket. Szerinte jobb is, hogy nem innen járnak el a fiatalok, hanem ide járnak át. A faluban szerinte senkinek sem lehet panasza, mert ami itt megépült, azt nem viszi el tőlük senki.

 
... és az óvoda homlokzatán
Fotó: A szerző felvétele

Közben egy korábbi kiadású kisebb falubusz halad el mellettünk. Beszélgetőtársunk megjegyezte, az vezette a járművet, akinek eredetileg kellett volna az iskolabuszt is. A buszt később kerestük a faluban a vezetővel együtt, de már nem láttuk többet. 

Egy fiatalember várja a Volán-buszt a megállóban. Szerinte a tragédiát óriási felelőtlenség előzte meg, de hogy kinek a részéről, nem tudta megmondani. Mindenesetre szerinte utaslista, névsorolvasás és kísérő mindenképpen kellett volna. Kijelentette, ő biztos nem hagyná annyiban ezt a dolgot. Egy bolt előtt egy másik fiatalember megerősítette azt az információt, hogy két gyermek szólt a buszvezetőnek, még fent maradt valaki, de ő úgy hallotta, a sofőr erre azzal reagált, hogy menjenek a dolgukra. 

Miközben jártuk a falut, megpillantottunk egy udvaron egy olyan Ford kisbuszt, amiben a kisgyermek hőgutát kaphatott. Mire azonban visszaértünk, már bentebb álltak a járművel, úgy, hogy az utcáról ne lehessen észrevenni.

Bepillantottunk az óvoda kerítésén is. A gyerekek a szépen rendezett udvaron játszottak, négy óvónéni egy padon napozott. Amikor megláttak, felálltak és egyből találtak maguknak más elfoglaltságot. Egyikük azt mondta, köszönik a lehetőséget, nem nyilatkoznak. Működhetett a riadólánc...

Évekkel ezelőtt F. Kovács Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője örömmel számolt be, hogy egyre fejlődik a helyi iskola és a gyerekek szállításához buszokat is üzembe állítottak, minden bizonnyal nem kis pénzért. Egy nagyobb busz átadásakor hangsúlyozta, hogy a tomajmonostorai iskolások mellett az ott élő lakosok is élvezni fogják az előnyét annak, hogy a település új, hazai gyártású autóbusszal gyarapodott. Ezzel megoldódik a szomszédos településekről bejáró gyerekek szállítása az elmúlt években 70-ről 160-ra nőtt tanulói létszámú iskolába.

"A kislány volt az egyetlen gyermekük"

Tiszaderzs szemmel láthatóan jóval lerobbantabb településnek tűnik Tomajmonostorához képest. Sok a romos, elhagyott ház, a lakosság egy része roma. Viszont beszédesebbek az emberek.

Egy buszra várakozó nő szerint - aki ismeri a kisbusz helyettesítő sofőrjét - egyértelmű, hogy nem csak a vezető a hibás. Többen hibáztak, nem csak ő. Kapával, gereblyével a biciklijén egy asszony megy el éppen az utcán, megszólítjuk. Azt mondja, állítólag járt már a kislány a derzsi óvodába, mégis átíratták a tomajiba. Szerinte azért vihették át a kislányt a szomszédos faluba, hogy majd az iskolában is megszokott környezet fogadja. Sajnos a településről sokan járnak el a környékbeli intézményekbe. Pedig korábban Derzsen nagyon jó volt az iskola, sőt az óvoda még ma is kiváló. Az iskolában azonban már csak alsó tagozat van, néhány gyerekkel. 

 
Tiszaderzs, óvoda
Fotó: A szerző felvétele

Azt is mondja, rendkívül sajnálja a családot, akiknek a kislány volt az egyetlen gyermekük. Nagyon aranyos, gyönyörű, szeretetre méltó kislány. Nem hibáztatja a sofőrt sem, mert biztos, hogy nem szándékosan tette ezt. Ebbe szerinte több család is tönkre fog menni, mert ez emészthetetlen tragédia. Az asszony végül feltette a kérdést:

miért akkor tudja mindenki a szabályokat, amikor a tragédia már bekövetkezett?

Megkérdeztük a helyi óvoda vezetőjét is. Pásztrainé Papp Eszter nem kívánt nyilatkozni, de annyit elmondott, szabad intézményválasztás van, ezért bárki odaviszi a gyermekét, ahova akarja.  - Mindig a szülő döntése, hogyan, milyen szempont szerint választ intézményt. A szülők döntését pedig tiszteletben kell tartani - tette hozzá.

"Fel kell hívni a gyerekeket szállító jármű vezetőjének figyelmét..."

Megkérdeztünk egy iskolabuszos céget is, aminek a vezetője név nélkül nyilatkozva azt mondta, több mint húsz éve végzik munkájukat probléma nélkül. Szerinte nem kell feltétlenül kísérő a buszra, náluk a vezetőre vannak bízva a gyerekek. (Jogszabály rendelkezik arról, gyermekek szállítása esetén szükséges-e kísérő, és ha igen, hány fő - a szerk.) A sofőr azonban minden esetben tudja a dolgát, amire külön fel is hívták a figyelmét: kocsiajtót csak ő nyithat ki és csukhat be. A járművel csak úgy állhat le, hogy az ajtó a járda felé néz, a vezetőnek le kell segíteni a kisebb korú gyerekeket, és minden esetben ellenőrizni kell, hogy a járművön maradt-e esetleg valamilyen táska, egyéb holmi, gyerekről nem is beszélve, és meg kell várnia, hogy a gyerek a kapun bemenjen

- A sofőrnek kötelessége lett volna bekötni is a kisgyereket és akkor tudta volna, hogy leszálláskor ki is kell kötni - mondta a buszos cég képviselője. Ugyanakkor ezekre a dolgokra a jármű fenntartójának fel kell hívni a járművezetők figyelmét, úgymond frissíteni kell az ismeretét. - Lehet itt azonban szigorú jogszabályokat hozni mindenre, pontról pontra leírni a teendőket, de ha azokat nem tartják be, akkor azok semmit sem érnek - hangsúlyozta.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk