Zebrán gázolt az autós, elhajtott, aztán visszasétált végignézni a helyszínelést

  • narancs.hu
  • 2020. február 14.

Bűn

A szemtanúk ismerték fel a feltételezett elkövetőt Debrecenben.

A gázolásról csütörtökön érkezett bejelentés, a zebrán áthaladó nőt egy személyautó gázolta el, az autó elhajtott, a gyalogost súlyos sérülésekkel vitték kórhzba.

„A rendőrök épp a helyszínelést végezték, amikor az egyik szemtanú jelezte nekik, hogy a nézelődők között felismerte a járművezetőt, és nem messze az autó is ott parkol. Mint kiderült, a helyi lakos valóban elhajtott a helyszínről, majd nem sokkal később visszament, és úgy tett, mintha csak egy kíváncsiskodó lenne“, írja a police.hu.

Amikor megvizsgálták az autót, a gázolás egyik lehetséges okára is fény derült: a szélvédőn a fagyásnyomok miatt alig lehetett kilátni.

false

 

Fotó: police.hu

A Debreceni Rendőrkapitányság a 46 éves járművezetővel szemben segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.