Film

Bárhol, kivéve nálunk

Radu Jude: Kontinental ’25

Kritika

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Dínóparkon vezet át az útja, a sztegoszaurusz és a triceratopsz már rég kihaltak, a szegények, csövesek, út szélén hagyottak – és velük együtt az a szolidaritás, mely sokukat életben tartja – viszont még élnek, csak épp halálra vannak ítélve.

A film azonban a Psycho nyomdokain haladva éles fordulatot vesz: kiderül, hogy mégsem a hajléktalan a főszereplő. Ő egy kolozsvári társasház kazánjában húzza meg magát, ezt is le akarják azonban rombolni, hogy valami még szebbet, még újabbat, még nagyobbat építsenek. Orsolya, a magyar behajtó feladata, hogy kipaterolja szegény szerencsétlent, aki azonban felakasztja magát a radiátorra. Itt kezdődik Orsolya lelki kálváriája és kanosszajárása. A hajléktalan életében sem érdekelt senkit, most pedig, hogy meghalt, még úgyse. Orsolya elkeseredetten önti ki a lelkét férjének (aki inkább a nőt hátrahagyva elmegy nyaralni a gyerekekkel az előre befizetett útra), egy volt tanítványának (aki először buddhista és nihilista idézetekkel, majd piával tompítja le őt), barátnőjének (ő legalább egy picit megértőnek bizonyul), sőt még a papnak is (aki azt javasolja, hogy olvassa János evangéliumát). Több nyelven panaszkodik, arra vágyik, hogy valaki enyhítsen a lelkiismeret-furdalásán, de sehol sem talál nyugalmat: az a fajta együttérzés, amely enyhítene kínjain, egyszerűen kiveszett az emberekből. Élünk egymás mellett, néha találkoznak útjaink, de nincs már közös platform, alapvető egyetértés, nincsen semmi: csak kutyavilág, ahol mind tudjuk, mit csinálnak az erősebb kutyák. Orsolya (akit a Romániában és Németországban is ismert erdélyi magyar színésznő, Tompa Eszter alakít) az anyjával is találkozik: szülője számon kéri, miért dolgozik a románoknak, miért nem megy inkább Magyarországra, mire Orsolya azt feleli, nem akar a fasiszta Orbán-országban élni – ezt az anyja kikéri magának, hiszen az emberek szavazták meg Orbánt. Ez a rész nekünk, magyaroknak érdekes – de ezen túl Radu Jude parttalan beszédáradattal fárasztja le a nézőt; mi is unjuk, minket sem érdekel, úgy kell magunkra erőltetni a megértést és szimpátiát – már ha megy.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.