Peter Bogdanovich 1973-ban (valamivel túl a harmincon, legtermékenyebb és legragyogóbb alkotói korszakában, két évvel Az utolsó mozielőadás, s eggyel a Mi van, doki? után) jött ki a Papírholddal, amelyben egy fiatal férfi és egy kislány menekülnek a világ elől a nagy gazdasági válság idején, Kansas államon át a missouribeli St. Joseph felé. A pacák szélhámos, a leányka árva. Lehet, hogy apa és lánya, de a férfi tagad (a rendező azzal bolondítja meg kicsit a dolgot, hogy Ryan és Tatum O’Neallel, tehát apával és lányával játszatja el a szerepeket). Joe David Brown regénye Bogdanovich adaptációjában faulkneri húrokat penget melankolikus akkordokba rendezve: meg kell őket zabálni, a háttérben pedig vígan duruzsol az a Közép-Nyugat, amely már szinte Dél. A történet vége is ennek megfelelő, nem is annyira Faulknerhez, mint a korabeli hollywoodi sztenderdekhez kanyarítva.
Clint Eastwood húsz évvel később, az 1993-as Tökéletes világban már egy szökött fegyencet (jaj, szegény csak kisebb lókötészetért töltötte büntetését, azt is rendőrfőnöki közbenjárásra, más legfeljebb próbaidőt kapott volna ilyenért) űz Texasból Alaszka általános irányába (ám, amikor szorul a hurok, Mexikó lesz belőle, kell-e mondani, későn). Kevin Costner és az előbb túszként, majd a rossz példa hatása alatt szinte önként vele tartó kisfiú útját már sajnálatos halálesetek kísérik, mindig kéznél vannak a fegyverek, vagy legalábbis a szereplők egy része abban a hitben cselekszik, hogy a másiknál (is) van fegyver. A vége ennek megfelelően is kard általi.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
