Diplomáciai jegyzet

Ha nem tudtunk valós időben megküzdeni néhány bajai bűnöző „videoüzenetével”, legalább most, utólag próbálkozzunk meg szembenézni az üggyel.

Törökország nemcsak Izraelre vonatkozó információkat oszthat meg Teheránnal, hanem NATO-tagságából fakadóan a transzatlanti szövetség katonai titkait is.

A magyar kormány unióellenességét és az orosz rezsimmel szembeni pozitív érzelmeit egyazon szándék táplálja: a nyugati típusú demokráciák elutasítása. Ez pedig az Egyesült Államok érdekeivel szemben vitt politikát is jelent, elég egyetlen pillantást vetni a jelenlegi magyar–amerikai kapcsolatok feszültségeire.

Egy távoli, európai civilizációból figyelve a demokrácia parazitáiként mi magunk is szerves részei vagyunk annak a világnak, amit létrehoztunk, amiben élünk, amit eltűrünk.

David Cameron kielégítette Orbán vágyát, ám a látogatás alighanem inkább csak ürügy lesz a sajtónak, hogy a magyar miniszterelnök viselt dolgairól írjon, semhogy örvendezzen londoni jelenléte fölött. A mostani kudarc így emlékezetesebb marad, mint a két évvel korábbi látogatásé, melyről a brit sajtó tudomást sem vett.

Az unió legfontosabb problémái két forrásból fakadnak. Az egyik: az eurózóna válsága gazdasági jellegű kihívásból gyorsan politikaivá növekedett. A másik kockázati tényező Kelet-Európa, ahol az uniót provokáló erők politikája már rövid távon is gazdasági válságba ránthatja az államokat.

„Túl jobbon és balon!” – hirdeti itt mindenki. És tulajdonképpen igazuk is van, ha ezzel azt akarják kifejezni, hogy magukon kívül vannak már jó ideje.

A mai ellenzék nem teheti meg, hogy csak a politikai felelősséget firtassa majd Orbán bukása után. Olyan bűntények történtek, amikkel szemben csak azok viselkedhetnek elnézően, akik nem akarják vagy nem tudják helyreállítani a demokráciát Magyarországon.

Hónapok óta állandó téma volt Magyarországon, hogy a németországi választásokat követően „Merkel majd elengedi Orbán kezét”, s ez utóbbi sorsa megpecsételődik. Erre azonban bűnös felelőtlenség lenne számítani, keresztezze is akármennyire Orbán az unió politikai és Németország gazdasági érdekekeit.

’68 nyitotta meg a kapukat a jóléti társadalmak karakterét olyannyira meghatározó strukturális átalakulások előtt, s ebben nagy szerepet kapott a magánélet forradalma is.

Európában általánosabb az a helyzet, hogy egy elégedetlenkedő kisebbség mögött egy külföldi állam, netán anyaállam áll. Ez csillapítani tudja a kisebbségi vezetőket, s esetleg moderálhatja kapcsolataikat a többségi nemzettel. Vagy épp ellenkezőleg, bátoríthatja, sőt heccelheti őket.

A két éve folyó szír polgárháború, az Aszad-rezsim visszaszorulása tovább fokozta a libanoni szunnita többség önbizalmát és konfrontációs kedvét, a szomszédban lejátszódó káosztól azt remélve, hogy ezzel végképp megszűnik az országban érvényesülő szír befolyás, s ezáltal megtörhető lesz a terrorista Hezbollah és a síita közösség ereje.

Távolabbi kontinensek vagy régiók országaiban is radikálisan csökkent Oroszország népszerűsége, amit főként Moszkva szereptévesztése magyaráz: nagyhatalomnak akar látszani, de ezt már képtelen hihetően tenni.