Volt-e valós esélye Nádas Péternek, hogy idén megkapja az irodalmi Nobel-díjat? Egyrészről mindenképpen, eddigi életműve messzemenően kiérdemli azt. Mások is így gondolják, neve évről évre felmerül a díjosztó bizottság vitáin, s bár az ilyesmit az érintettek nagy diszkrécióval kezelik, a kiszivárgó híreket sokan megerősítették, de legalábbis valószínűsítették. Hallom, hogy mérvadó német és svéd lapok diszkréten tudakozódtak az elmúlt három hétben budapesti kapcsolataiknál: Nádas mely pályatársát ajánlják, aki nyilatkozni tudna, ha a magyar író kapná a díjat október 10-én. Egyszóval, nem tekinthetők véletlennek a találgatások.
Minthogy azonban az egyébként igen kiváló kanadai novellistára, Alice Munróra esett a választás – akinek a neve persze egy ideje már szintén fel-felvetődött –, a döntés arra kell késztessen mindannyiunkat, hogy komolyan elgondolkodva a lehetőségeken feltegyük ismét a kérdést immár 2013 utánra vonatkozóan: van-e valós esélye Nádasnak?
A Nobel-díjat mindig személyek kapják, de nemcsak az adott személy a díjazott, hanem közössége, hazája, népe is. Efelől nem is volt soha vita, a sajtó és az érintett közösségek is ekként kezelik a kérdést. Mi több, az odaítélő bizottság egyéb – mondhatnánk: irodalmon túli – megfontolásai is gyakorta kiolvashatók, hisz e kitüntetéssel nemcsak egyetlen ember teljesítményét értékelik, hanem környezetéét is. Kertész Imre Nobel-díja sem csak a Sorstalanságnak szólt; mélyebb politikai üzenete volt. Az 1998–2002 között regnáló magyar jobboldali kormány áldásával fellángoló – s mára már mindent elborító – magyarországi antiszemitizmus tanulságai is benne voltak abban a döntésben, s bár a díj átadásakor a jobboldal már nem volt kormányon, az intelem aktuális maradt. Ma már tudjuk: Magyarország figyelmen kívül hagyta ezt az intelmet, mi több, Kertész a személyét ért támadások miatt is Berlinbe költözött, s ami itt zajlik, már nem egyszerűen az ő magándrámája, hanem mindannyiunké.
Szembe kell tehát nézzünk a ténnyel: jelenleg Magyarország nem érdemli meg a Nobel-díjat, már 2002-ben sem érdemelte meg; nem teljesíti az elvárható emberiességi minimumot, nem csak a cigánysággal és zsidókkal, de egyetlen polgárával szemben sem. A kormány ebbéli felelőssége nyilvánvaló, hisz napnál világosabb: ez nem egy jobbikos vircsaft, miként a Lantos Intézet legutóbbi, képmutató és manipulatív konferenciáján próbálták elhitetni a világgal, hanem a Fidesz ideológiai és kulturális életműve. Nem véletlen, hogy a magyar művészeti akadémia elnöke – így, csupa kisbetűvel! – pár napja azt találta mondani: ne Nádas kapja a díjat, hanem valaki más, a kormánypárt valamely jól ismert, középszerű írólakája. Nem, még véletlenül sem mondjuk Csoóri Sándor, aki költészete okán megérdemelné, hanem egy igazi, vérbeli senki. Nem a művészi teljesítmény a lényeges számukra, hanem a politikai.
Szembe kell tehát nézzünk a ténnyel: amíg a magyar nép kedvtelve dagonyázik ebben az alapvetően kultúraellenes valóságban, addig nem csak Nádas Péter nem kap majd díjat, de egyetlen más magyar sem. Mert egy távoli, európai civilizációból figyelve a demokrácia parazitáiként mi magunk is szerves részei vagyunk annak a világnak, amit létrehoztunk, amiben élünk, amit eltűrünk.
