Négyszáz kilométeres élőlánc

  • Ara-Kovács Attila
  • 2013. szeptember 17.

Diplomáciai jegyzet

Európában általánosabb az a helyzet, hogy egy elégedetlenkedő kisebbség mögött egy külföldi állam, netán anyaállam áll. Ez csillapítani tudja a kisebbségi vezetőket, s esetleg moderálhatja kapcsolataikat a többségi nemzettel. Vagy épp ellenkezőleg, bátoríthatja, sőt heccelheti őket.

Múlt szerdán az eddigi legnagyobb függetlenségi tüntetésre került sor a spanyolországi Katalóniában. Több százezer ember vonult az utakra s alkotott élőláncot, melynek hossza – az autonómia után immáron függetlenséget akarókkal egyáltalán nem szimpatizáló – spanyol sajtó szerint is elérte a 400 kilométert. Ezt az állam egyáltalán nem hagyhatja figyelmen kívül. Kérdés, hogy milyen megközelítés vezethet eredményre, s melyik az, amelyik egyáltalán kivitelezhető.

Erőszakos megoldás, bármelyik fél is folyamodna ehhez, csak olaj lenne a tűzre, ráadásul ha Madrid lépne fel ekként, gazdasági kiszolgáltatottsága folytán olyan uniós szankciókkal szembesülne, ami az öngyilkossággal lenne egyenértékű. Ugyanez mondható el Katalóniáról, amely ráadásul épp azzal kampányolt az elmúlt években világszerte, hogy egyenrangú uniós tagállam kíván lenni, s ekként ápolná a kapcsolatait például Spanyolországgal is.

Katalónia elszakadásának törvényes feltétele nincs, az alkotmány teljesen kizár minden efféle aktust. Ennek megfelelően a mozgalom, mely elindította a nacionalista folyamatot, kezdetben nem pártokra támaszkodott, hanem civil kezdeményezésként igyekezett mintegy alulról szervezni a széles összefogást. Persze, ennek ellenére a pártok csöndben meghúzódtak a háttérben, először előzékenyen elnézve tagjaiknak a mozgalomban való részvételt, később viszont egyre aktívabban belekeveredve az ügybe. A múlt novemberi tartományi választásokon két, a függetlenséget támogató párt, a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) és a hatalmon levő nemzeti-liberális Konvergencia és Unió párt (CiU) közösen megszerezte a szavazatok több mint kétharmadát. Ma már a politika nem állhat félre, hanem ha a törvényhozásban benn kíván maradni, élére kell állnia azoknak a követeléseknek, amelyeket a többség hangoztat. Márpedig időközben az elszakadásnak egyértelmű többsége lett Katalóniában.

De a mozgalom civil beágyazottsága ma is domináns, ez adja erejét, mely mögött a pártok jól láthatóan megelégszenek a vezetői szerep látszatával, hisz döntéseiket mindig az adott aktuális, alulról jövő elváráshoz igazítják.

Így van ez másutt is, bár Európában általánosabb az a helyzet, hogy egy elégedetlenkedő kisebbség mögött egy külföldi állam, netán anyaállam áll. Ez csillapítani tudja a kisebbségi vezetőket, s esetleg moderálhatja kapcsolataikat a többségi nemzettel, ahogy történt ez Dél-Tirol, illetve Ausztria esetében. Vagy épp ellenkezőleg, bátoríthatja, sőt heccelheti őket, miként teszi azt az Orbán-kormány – például Erdélyben. Ha egyébként az adott kisebbség olyan vezetőkkel van megverve, mint mondjuk Tőkés László, az eleve vesztesként fut bele minden történelmi-társadalmi csörtébe. Sőt akár annak helyzetét is komolyan veszélyeztetheti, aki kért vagy kéretlen külhoni prókátorként lép fel, mint Tőkés esetében az Orbán-kormány. Tőkés ma már a Jobbiknak teszi a szépet, s e fordulat csak azokat lepheti meg, akik az elmúlt két évtized során nem szántak elég figyelmet e politikus morális leépülésének.

A katalán vezetők ugyan maguk is futnak szavazóik vágyálmai után, de nincsenek ráutalva határon túli „fizető provokatőrökre”, ahogy Tőkés Orbánra. Bár tőlük sem áll távol a politikai haszonlesés, egyelőre még képesek hideg fejjel kalkulálni. Ma mindenki arra szólítja fel a spanyol kormányzó jobboldalt – ugyanis övék a parlamenti többség –, hogy hozza meg azokat a reformokat, amelyeket Katalónia oly régen követel. Elsősorban a források újraosztásáról van szó, hisz ugyan a frankói diktatúra óta sok év telt el, és Spanyolországban majdnem minden megváltozott, a túlzott központosításnak azért nem csak a hagyományai élnek még ma is töretlenül.

Ugyanakkor kérdés, hogy ha Madrid enged, nem kerül-e elő ott is valaki, aki gátlástalanul továbbemeli majd a tétet. E kétség minden bizonnyal egyik oka lehet annak a tanácstalanságnak, amivel a madridi politika a katalóniai eseményeket figyeli.

Neked ajánljuk