Négyszáz kilométeres élőlánc

  • Ara-Kovács Attila
  • 2013.09.17 07:35

Diplomáciai jegyzet

Európában általánosabb az a helyzet, hogy egy elégedetlenkedő kisebbség mögött egy külföldi állam, netán anyaállam áll. Ez csillapítani tudja a kisebbségi vezetőket, s esetleg moderálhatja kapcsolataikat a többségi nemzettel. Vagy épp ellenkezőleg, bátoríthatja, sőt heccelheti őket.

Múlt szerdán az eddigi legnagyobb függetlenségi tüntetésre került sor a spanyolországi Katalóniában. Több százezer ember vonult az utakra s alkotott élőláncot, melynek hossza – az autonómia után immáron függetlenséget akarókkal egyáltalán nem szimpatizáló – spanyol sajtó szerint is elérte a 400 kilométert. Ezt az állam egyáltalán nem hagyhatja figyelmen kívül. Kérdés, hogy milyen megközelítés vezethet eredményre, s melyik az, amelyik egyáltalán kivitelezhető.

Erőszakos megoldás, bármelyik fél is folyamodna ehhez, csak olaj lenne a tűzre, ráadásul ha Madrid lépne fel ekként, gazdasági kiszolgáltatottsága folytán olyan uniós szankciókkal szembesülne, ami az öngyilkossággal lenne egyenértékű. Ugyanez mondható el Katalóniáról, amely ráadásul épp azzal kampányolt az elmúlt években világszerte, hogy egyenrangú uniós tagállam kíván lenni, s ekként ápolná a kapcsolatait például Spanyolországgal is.

Katalónia elszakadásának törvényes feltétele nincs, az alkotmány teljesen kizár minden efféle aktust. Ennek megfelelően a mozgalom, mely elindította a nacionalista folyamatot, kezdetben nem pártokra támaszkodott, hanem civil kezdeményezésként igyekezett mintegy alulról szervezni a széles összefogást. Persze, ennek ellenére a pártok csöndben meghúzódtak a háttérben, először előzékenyen elnézve tagjaiknak a mozgalomban való részvételt, később viszont egyre aktívabban belekeveredve az ügybe. A múlt novemberi tartományi választásokon két, a függetlenséget támogató párt, a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) és a hatalmon levő nemzeti-liberális Konvergencia és Unió párt (CiU) közösen megszerezte a szavazatok több mint kétharmadát. Ma már a politika nem állhat félre, hanem ha a törvényhozásban benn kíván maradni, élére kell állnia azoknak a követeléseknek, amelyeket a többség hangoztat. Márpedig időközben az elszakadásnak egyértelmű többsége lett Katalóniában.

De a mozgalom civil beágyazottsága ma is domináns, ez adja erejét, mely mögött a pártok jól láthatóan megelégszenek a vezetői szerep látszatával, hisz döntéseiket mindig az adott aktuális, alulról jövő elváráshoz igazítják.

Így van ez másutt is, bár Európában általánosabb az a helyzet, hogy egy elégedetlenkedő kisebbség mögött egy külföldi állam, netán anyaállam áll. Ez csillapítani tudja a kisebbségi vezetőket, s esetleg moderálhatja kapcsolataikat a többségi nemzettel, ahogy történt ez Dél-Tirol, illetve Ausztria esetében. Vagy épp ellenkezőleg, bátoríthatja, sőt heccelheti őket, miként teszi azt az Orbán-kormány – például Erdélyben. Ha egyébként az adott kisebbség olyan vezetőkkel van megverve, mint mondjuk Tőkés László, az eleve vesztesként fut bele minden történelmi-társadalmi csörtébe. Sőt akár annak helyzetét is komolyan veszélyeztetheti, aki kért vagy kéretlen külhoni prókátorként lép fel, mint Tőkés esetében az Orbán-kormány. Tőkés ma már a Jobbiknak teszi a szépet, s e fordulat csak azokat lepheti meg, akik az elmúlt két évtized során nem szántak elég figyelmet e politikus morális leépülésének.

A katalán vezetők ugyan maguk is futnak szavazóik vágyálmai után, de nincsenek ráutalva határon túli „fizető provokatőrökre”, ahogy Tőkés Orbánra. Bár tőlük sem áll távol a politikai haszonlesés, egyelőre még képesek hideg fejjel kalkulálni. Ma mindenki arra szólítja fel a spanyol kormányzó jobboldalt – ugyanis övék a parlamenti többség –, hogy hozza meg azokat a reformokat, amelyeket Katalónia oly régen követel. Elsősorban a források újraosztásáról van szó, hisz ugyan a frankói diktatúra óta sok év telt el, és Spanyolországban majdnem minden megváltozott, a túlzott központosításnak azért nem csak a hagyományai élnek még ma is töretlenül.

Ugyanakkor kérdés, hogy ha Madrid enged, nem kerül-e elő ott is valaki, aki gátlástalanul továbbemeli majd a tétet. E kétség minden bizonnyal egyik oka lehet annak a tanácstalanságnak, amivel a madridi politika a katalóniai eseményeket figyeli.

Neked ajánljuk

Ne zavarjanak, lázadok

  • SzSz

A címbeli Frank a másfél órás játékidő alatt háromszor lép színpadra, valójában énekelni azonban csak egyszer halljuk – már ez is jelzi, hogy ez nem egy szennyhullámot tematizáló punkmozi.

Halál a tengeralattjárón

  • Bacsadi Zsófia

Tobias Lindholm rendhagyó krimije minden, ami az épp aranykorát élő true crime és skandináv noir nem. A nézők nem bírják megunni a gyilkosok tragikus gyerekkorát, aberrált szexuális szokásait és sötét karizmáját, a dilettáns pszichologizálást és persze a véres részleteket.

Kérem a következőt!

  • Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Titkok, tengelicék

  • Dékei Kriszta

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Kaptafa

  • Kiss Annamária

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

Pillanatnyi hatás

  • Rádai Andrea

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Síkság

Magas labda, ha egy műsor, pláne egy podcast vagy YouTube-csatorna a világ idegesítő dolgaira reflektál. Nagyon hamar kiderül ugyanis, hogy minden idegesítő. És maga a műsor is villámgyorsan idegesítővé válik. A Márkó és Barna Síkideg az „új Index” legnépszerűbb, immár a harmadik évadot taposó audiovizuális produkciója a havi podcast-sikerlistákon általában a csúcs közelében tanyázik.

Egy banánköztársaság bukása

  • Ács Pál

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Ölniük kell

A szakértők szerint majdnem minden megyében tartanak illegális kutyaviadalokat, hiába lehet az ilyen szadista cselekményért akár három év börtönbüntetést is kiszabni. A bűnözők egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.

Melyik út megyen itt Budára?

  • A szerk.

A magyar film újra régi fényében ragyog! Sőt, jobb mint valaha, veri a világot. Csak az nem teljesen eldöntött még, hogy ez a Vajna-korszak elmúltának köszönhető, vagy annak az egyelőre ismeretlen zseninek, aki leforgatta a Borkorcsolyát, ezt a gyönyörű, a magyar valóságot teljes mélységben és oly híven ábrázoló, mégis vidám és legyőzhetetlenül optimista, ráadásul alig 22 másodperces remekművet.

Készpénz és ígéret

  • A szerk.

„Ellenzéket is váltottunk. Leváltottuk a szocialista párton belül azokat, akik nem akartak változást, akik féltek az elszámoltatástól. Leváltottuk azokat, akik bizonytalankodtak, leváltottuk azokat, akik bármilyen szélsőséges magatartást hirdettek, akik üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett venni, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett fenyegetni” – mondta Márki-Zay Péter vasárnap esti győzelmi beszédében a budapesti Anker közben a lelkes publikum előtt.