Egy videofelvétel anatómiája

  • Ara-Kovács Attila
  • 2013. október 24.

Diplomáciai jegyzet

Ha nem tudtunk valós időben megküzdeni néhány bajai bűnöző „videoüzenetével”, legalább most, utólag próbálkozzunk meg szembenézni az üggyel.

A nyilvánvaló figyelmeztető jeleket a társadalom nagyobbik része – még a jobboldalon is – figyelmen kívül hagyta. Akik le akarják Orbánt váltani, azok hinni akartak annak valódiságában, akik továbbra is vezérüknek tekintik őt, azoknak egy része rettegve gondolt rá, hogy a jelenet akár igaz is lehet.

Első látásra logikailag három lehetőséget véltem kirajzolódni a videoklip előtörténetét illetően, hozzátéve mindjárt: roppant gyanúsnak találtam, hogy a jelenetben minden olyan kerek, teljes, túlságosan is bizonyító erejű, ahogy az az olcsó krimiken kívül sehol másutt nem szokott megesni.

1. Számoltam azzal, hogy a képen látható egyének egyszerű bűnözők, akik megkomponáltak egy jelenetet, hogy aztán azt annak adják el, aki többet fizet.

2. Ám minthogy a megrendezés nem nélkülözött némi amatőr profizmust, az is eszembe ötlött, hogy netán a titkosszolgálati vagy kriminalisztikai munkában járatos egyének hozták össze a jelenetet.

3. És azt sem zártam ki, hogy ugyan bűnözők rendezték meg a Fidesszel szemben ez esetben hamis vádakat megfogalmazó klipet, de aztán erre mintegy ráültek azok, akiknek érdekében állt megfordítani a vádakat.

Az meg sem fordult a fejemben, hogy a demokratikus ellenzék pártjaiból bárki is érintve legyen. Amikor azonban utóbb kiderült, hogy közvetve mégis, hirtelen egy nagyon személyes dilemmával találtam szembe magam: vajon én magam nem vágytam-e rá – minden figyelmeztető jel dacára –, hogy bárcsak igaz lenne ez a felvétel? Hisz tudtam, a Fidesz bajai – és nem csak bajai – emberei bizony pont ekként csalták-csalják el a választásokat, számos bizonyíték mutat erre, még ha azok nem is ennyire szájbarágósak, tömörek és gyanúsan kíméletlenek, mint a bajai álbizonyíték. A bűnt nyilvánvalóan mindannyian elkövettük, hisz vágyaink – ha csak másfél napra is – felmentették azt az öt embert, akik a tényleges bűnt elkövették, s elaltatták a kötelező gyanút. Egy pillanatra sem a HVG-t okoltam, hanem azt, hogy bizonyos értelemben olyanok lettünk mindannyian, mint azok a pártkatonák, akik rendre lekerülnek a Fidesz futószalagjairól, hogy aztán valamelyik békemenetben végezzék.

Az esetnek számos tanulsága van, s e tanulságokat jobb, ha nem a jövő évi választások kimenetelének tükrében nézzük.

1. Elsősorban ajánlatos nagyon odafigyelni, mit tesz majd a Fidesz meghosszabbított karjaként működő ügyészség, rendőrség, s ezt követően a még függetlennek tekinthető jogszolgáltatás: ha komoly büntetések nélkül futni hagyja a videót megrendező – ha jól tudom – öt bűnözőt, az közvetve bizonyítani fogja tettestársi mivoltukat.

2. Az ellenzéki pártok egyértelműen meg kell üzenjék tagjaiknak és támogatóiknak: van fontosabb is, mint a 2014-es választások megnyerése. Ennél sokkal, de sokkal fontosabb, hogy se a szocialisták, se az E14, se a DK, se a liberálisok ne váljanak olyanná, mint a mai jobboldal. Lehet szépen szóló és okos üzenetű pártprogramokat írni, de azok mit sem érnek, ha elhitetjük magunkkal, hogy csak úgy győzhető le a Fidesz–Jobbik, ha az ő módszereiket próbáljuk utánozni.

3. Van ennek a bajai videónak a szélesebb választói tömegeket érintő további üzenete, vagy, ha úgy tetszik, tanulsága is: akadnak helyzetek, a mostani pedig pont ilyen, amikor bár fontos, de mégiscsak másodlagos a választói fülke oly sokszor emlegetett magányában meghozott politikai döntés ahhoz képest, hogy milyen morális dilemmával kell ott majd megküzdenünk. Senki sem háríthatja majd a felelősséget pártjára vagy ellenfelére, ez a morális választás nem ismer „politikai közepet”, „pártok nélkülieket” vagy „semlegeseket”. Ha önmagunkkal szembeni morális elvárás nélkül hozzuk meg döntésünket a szavazófülkékben, akkor a mai rezsim legdédelgetettebb vágya válik majd valóra, s nem csak egyetlen ciklusra, hanem – legalábbis saját életünk szempontjából – örökre.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.