Pedofil vádak, populista érvek

  • Ara-Kovács Attila
  • 2013.09.20 07:00

Diplomáciai jegyzet

’68 nyitotta meg a kapukat a jóléti társadalmak karakterét olyannyira meghatározó strukturális átalakulások előtt, s ebben nagy szerepet kapott a magánélet forradalma is.

A mindenki által holtunalmasnak tartott németországi kampányban – vasárnap lesznek a parlamenti választások – bombaként robbant a Zöldek listavezetőjéről, Jürgen Trittinről a napokban közzétett hír. 1981-ben fiatal, kezdő politikusként ő volt a párt helyi programjának szerkesztője. A területi csoport vezetése azt a megbízást adta egyik szakértőjüknek, hogy elemezze a jogi lehetőségeit annak, miként lehetne a kiskorúakkal folytatott szexuális kapcsolatot adott esetben dekriminalizálni, s ezt beépíteni a párt helyi kampányanyagába. Az eset nem volt fontos, mindenki meg is feledkezett róla… egészen mostanig. Harminckét év után valaki előásta a szöveget, melyre Trittin már csak azért sem emlékezhetett, mert nem volt hozzá semmi köze, ám – mint a program megalkotásának felelős szerkesztője – ma politikai ellenfelei kéjjel mutogatnak rá, s magyarázkodása inkább árt neki és pártjának, mintsem használna.

Az eset már csak azért is figyelemre méltó, mert egy ehhez hasonló boszorkányüldözés lezajlott német–francia viszonylatban: annak a célpontja Daniel Cohn-Bendit volt, s az Orbán-kormány propagandagépezete legott magáévá is tette a gyanúsítgatásokat, amint a német – ugyancsak zöld – politikus komoly vádakkal illette a miniszterelnököt az Európai Parlamentben. Hogy ma erről már nem hallunk semmit, abban jelentős szerepe volt, hogy gyorsan kiderült: Cohn-Bendit pert indított rágalmazói ellen, s azt rendre meg is nyerte. Merthogy esetében sem igazán olyasmik történtek, amikről egyes romlott fantáziájú figurák és politikai szövetségeseik ábrándoztak.

Trittin esete 1981-re megy vissza, Cohn-Bendité az 1968 körüli párizsi évekre – az érintett akkor nemcsak a Sorbonne hallgatója volt, hanem a diáklázadások egyik, radikálisan baloldali vezéralakja is. ’68 nyitotta meg a kapukat a jóléti társadalmak karakterét olyannyira meghatározó strukturális átalakulások előtt, s ebben nagy szerepet kapott a magánélet forradalma is. Persze hogy szó volt a fiatalkori szex liberalizálásáról, és sok minden egyébről is; elég ehhez belelapozni Wilhelm Reich és Erich Fromm akkor széles körben forgatott könyveibe. De nem idősödő bácsik és csecsemőkorú lánykák titkos idilljét értették ezen, hanem a tinédzserkori szerelmi kapcsolatok törvényi üldözésének megszüntetését. Ez lassan meg is történt, viszont megmaradtak azok a szövegek, amelyeket most kéjjel magyaráz félre és él vissza velük a politikai konzervativizmus.

A pedofília egyébként tényleg korunk egyik nagy problémája, s nem csak a katolikus egyház zárt rendszeréből fakadó anomáliaként. A globalitás adta lehetőségek és a jövedelemkülönbségek jelentette egyoldalú kiszolgáltatottság egyaránt hozzájárul a terjedéséhez. (Pár éve az egyébként igen kiváló zongoraművészt, a Budapesten is közkedvelt Mihail Pletnyovot vádolták meg efféle dolgokkal Thaiföldön.) Ugyanakkor az is tény, hogy az esetek többségének jogi értelmezésére sem készült még fel a világ, ezzel is lehetővé téve nemcsak konkrét bűncselekmények eltusolását, de – miként történt ez a ’68-asok esetében – a csúsztatásokkal operáló politikai karaktergyilkolást is.

Alig egy éve Hollandiában történt egy különös eset. A Vereniging Martijn egy civil egyesület, melynek nyíltan vállalt célja volt a felnőttek és a gyerekek közötti szexuális kapcsolatok propagálása, de legalábbis az erről szóló társadalmi vita életben tartása. A társadalmi tiltakozások dacára az egyesület egy ideig zavartalanul működött, mígnem egy bíró tavaly – a „holland társadalmi normák és értékek megsértésével” vádolva az egyesület tagjait, közöttük egy papot! – be nem tiltotta. Ám az ezt követő rendőrségi eljárások semmi mást nem tudtak bizonyítani, mint hogy a Martijn tagjai csak „beszélgettek” a kiskorúakkal való szexuális kapcsolatokról. A fellebbviteli bíróság így megsemmisítette az elsőfokú ítéletet, a tagok meg jelenleg az alkotmánybírósághoz készülnek fordulni. A holland társadalom pedig képtelen kezelni az egyébként eléggé nyilvánvaló helyzetet.

Ez is igazolja: a nyitott társadalmaknak még számos teendőjük van a pedofíliát illetően, ugyanakkor Trittin sorsa bizonyítja leginkább, hogy e vádakkal visszaélők is vannak annyira romlottak, mint a pedofília bűnének elkövetői.

Neked ajánljuk