Egotrip

lim egy körülbelül másfél méter hosszú és nem túl vastag, fekete, bársonyos tapintású dolgon dolgozik, ettől érthetően ingerültebb a szokásosnál. Ilyenkor minden átmenet nélkül robban, most például éjjel fél tizenegy van, és éppen költözködik. A takaró fedezékéből figyelem, hogy összepakolja a legszükségesebbeket: harisnya, póló, bugyi és természetesen a szőrnyúl, amivel alszik, amikor valamelyikünk elköltözik. A szőrnyúl sárga és rózsaszínű, állítólag a MATÁV gyártotta arra az esetre, ha valamelyik előfizető egyedül lenne, és csak szőrnyúllal tudna elaludni. A szőrnyulat Erzsinek hívják.

Az első forduló sokkja óta a nemzeti helyzet fokozódik: előretörtek a BKV-ellenőrök és a politológusok.

Számot szeretnék adni e hasábokon is a lírai én olthatatlan vágyáról, amelyet így szokott ő olykor kifejezni: "Úgy szeretnék valami normális helyen élni."

Jól van, színeket vallok. Kék, fehér. Aki még nem tudná. Nem születésemtől, pár évre rá, Sándor Csikar utolsó éveit játszta, én hatévesen Õ akartam lenni. Csak a hetes mez bűvölete maradt, álmomból. Meg a csapat, rám. Az enbékettes, a bajnok. A kupagyőztes, most.

A Skriba család konfliktusainak természete ´79 táján, Tóth néni halálával némiképp megváltozott. A negyven éve itt lakók is elképedve látták, hogy a világ legszolidabb suszterét az eszeveszett fájdalomnak álcázott felhőtlen öröm hetvennégy évesen szoktatja rá. Azt pedig még kevésbé sejthették - lett légyen bármily zsarnok is az elhunyt -, hogy a legkisebb előzmény nélkül fogyasztani kezdett irtózatos bormennyiség a nemi vágy kései hajnalát is meghozza. A napi műsor innentől pergőbb lett, elevenebb. Egyrészt evvel a nem várt fordulattal az udvari tíz-egynéhány szükséglakás nemivóinak tábora 1 főre zsugorodott. Másrészt pedig a bor körüli vitáknak határozott szexuális töltete lett.

A kérdés az, hogy esznek-e húst a késfogúak azután is, hogy felvilágosítottuk őket arról, hogy ölni nem szép dolog.

Most látom rémülten, a rovat címe, hol az ego bár tombolhat - publicisztika. Nosza, ha publit, legalább ne olyat, mint pár (száz) politológus pubi és puli, ha lehet. Téma az utcán, plakátokon, un-tat-ta. Akkor ego ergo arról, miért nem, én. Szégyellem is magam, mint rendesen. Bűnbánó soraim a vég(rész)eredmény, valamint ismerőseim tudta nélkül írom, ne befolyásoljon. Én se, senkit. Isten, engem, úgyse, éljen. Most már mindez érdek-telen. Éppen, ezért. Csak nehogy az utolsó pillanatban kitörjön rajtam a szurkolóbetegség: megfogadtam, soha többet, be nem teszem a lábam, a Góóóól!!!!-t se nézem meg, aztán rohanok a meccsre. Maradok nyugton, derűsen nézem a méltóságteljes vonulást, megint kimaradok valamiből, nézek százezer szavazót, hogy´ gombolyítja sorsom fonalát. Macskaegér, játszok magamban, míg vélem is. Nyári nap, pacáznak a szép rendőrsipkák. Hej, ha én is, beh jó lenne, fiam a nyakamban (elmegy az anyjával, kötelességét tudja bezzeg), nézek utánuk, hallgatom az ünnepélyes, lassú déli harangszót, kampánycsönd a gangon is, csak jó ebédhez hallik. Megkavarom a krumplit, mondták. Azt is, kire szavazzak, kiterítenek úgyis. Akkor meg miért ne. Hadd legyek hát zsebdemagóg.

Kádár János 1981. június 22-én saját kérésére fogadta Valerij Muszatov elvtársat, a budapesti szovjet nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét. Muszatov elvtárs tájékoztatást adott arról, hogy Stanislaw Kania et., az éppen szétesőben és rettentő nagy slamasztikában lévő Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára egy nappal korábban telefonon felhívta Leonyid Brezsnyev elvtársat. A mondott et. épp jól megérdemelt pihenését töltötte a Krímben. A beszélgetés apropóját az adta, hogy éppen befejeződött a LEMP IX., rendkívüli kongresszusa, amelyen az állampárt megpróbálta rendezni sorait a lassan tízmilliós Szolidaritás szakszervezettel szemben. A kongresszus előtt még fennállt a veszélye annak, hogy Kaniát nem választják újra, mert túlságosan puhány a szocialista Lengyelország ellenségeivel szemben. Kaniát végül ismételten megválasztották, de mivel valóban nem akarta erőszakkal megoldani a válságot, 1981 októberében megköszönték addigi fáradozásait. Helyére a vaskezű Wojciech Jaruzelski tábornok került, aki két hónappal később, december 13-án bevezette a hadiállapotot.

Hárman ülünk a kocsmában, mi, öreg punkok, és a változatosság kedvéért magunkról beszélgetünk. Nekem évek óta ez a kedvenc témám, tökéletesen otthon vagyok benne, csak egészen ritkán tud megfogni egy-egy jól értesült ismerős. Habozás nélkül állíthatom, hogy ebben a témában jelenleg én vagyok a legfelkészültebb a világon, még azokról az - érthető okokból kimaradt - éjféli órákról is összeszedek minden információt, amelyekről látszólag mások többet tudnak, mint én, reggel jegyzetfüzettel a kezemben körbetelefonálom az embereket:

A Déli Hírlap rendszeres olvasója joggal gondolhatta, hogy Borsod megye felnőtt lakossága a fülledt hetvenes éveket végigszórakozta.

Az újságolvasó állampolgár sok mindent nem ért. Például hogy miért most kell gyorsan nyugdíjakat visszamenőlegesen emelni, miért most kell gyorsan pedagógusi béremelést ígérni, karitatív szerencsejátékot létrehozni, a legszegényebbek közműtartozásáról, az állami gondozottak első nőhöz jutásáról szakértői csoportot dolgoztatni? Jó, az újságolvasó állampolgár persze érti, hogy kampány van, de hogy ilyen primkón? Aztán meg aztat olvassa az állampolgár, hogy a Fidesz - MPP frakcióvezetője hiába kérte a Magyar Nemzeti Bankot, kaphassa meg netán ő is a Fidesz gazdasági programjának szakértői elemzését, Surányi György MNB-elnök ettől elzárkózott.

Tizennyolc éves kis barátnőm (aki [sajnos] annyira fiktív, amennyire csak emberileg lehetséges) fel szeretne vételizni valamely (kevésbé fiktív) egyetem jogi karára, de éppen a katolikus egyetemtől (cseppet sem fiktív) kicsit elment a kedve. Nem eléggé hívő, szegénykém.

Magadra maradnál. Az utolsó tíz biztonságos pillanat, egy kis haladék, mondjuk kovácsoltvas ajtók emeletenként, cirádák árnyéka, kitekintés a lépcsőházra, végső simítások, ha van tükör, és miért ne volna. Jobb liftekben van tükör. Majdnem olyan jó, mint otthon a fürdőszobában (mosdó, árnyékszék, klotyó, ahogy tetszik). Vagy a női WC-ben, persze csak ha van ajtaja és fala, olyan földig érő, plafonig érő: nem olyan, ahol ellenőrizhető kívülről vagy a szomszéd fülkéből a lábak száma és állása, a cipő típusa, ára, feltehető származási helye és így tovább.

Talán ha 1952-ben - tehát amikor még az uralmon lévők szája íze szerint ihletődtem meg - nem huszonegy éves lettem volna, hanem tíz évvel idősebb, akkor nem József Attila-díjjal jutalmazzák Rákosi-versemet ("Vezess Apánk!"), hanem Kossuth-díjjal, és akkor nem írom meg ezt a cikket. Elfogadnám most boldogan magam is, havi nyolcvanezerért meg mellékjuttatásokért, a digitális öröklétet, és imámba foglalnám a kulturális kormányzatot.