A kérdés az, hogy esznek-e húst a késfogúak azután is, hogy felvilágosítottuk őket arról, hogy ölni nem szép dolog.
Mufasza és Szimba is húst eszik? Vadásznak? Például levadásznák Bambit is? És Erik, a királyfi A kis hableányban, megeszi a halakat? Például megenné Ficánkát, Ariel legjobb barátját is, ha csak úgy feltálalnák neki? És mi a helyzet Frollóval? Tehet ő róla, hogy annyira beleszerelmesedett Eszmeraldába? Gonosz ez a Frolló? De akkor miért nevelte fel Quasimodót? Gonoszságból?
Vagy kezdjük mindjárt az elején. A kérdés az, Peti fiam alapvető kérdése, hogy ki a gonosz. Minden filmben kell lennie gonosznak. A második kérdés az, miért gonosz a gonosz. Buta talán? Nem magyarázták el neki a dolgokat? A harmadik kérdés pedig az, mit lehet tenni. Peti fiam lelkes felvilágosító, továbbá szívesen mozgósítja foszladozó játék oroszlánjait és made in China műanyag csillagharcosait is, ha a szép szó nem használ. A világ javíthatatlan és javítható gonoszokra oszlik. Ami a javítható gonoszokat illeti, ő majd elmagyarázza nekik, mondja, mi a teendő. De mi van, ha a gonosz ilyennek született? Ha egyáltalán nem tud megjavulni? Például ő is sokszor úgy érzi, hogy a lehetetlent kívánjuk tőle - ő sajnos, mondja, nem tehet a rosszalkodásról. ("Csak annyira tudok jó lenni, amennyire jó vagyok, érted, ugye? Igyekszem, igyekszem, de amikor azon gondolkodom, hogyan lehetnék jó, semmi se jut eszembe.") A javíthatatlan gonoszok felkavarják, de egyszersmind meg is nyugtatják. A világrend helyreállítható, az ígéret érvényes. Csak igyekezni kell.
A baj ezekkel az Erikekkel van, a felhőtlen hősökkel, akikkel szemben a gonoszság vádja fel sem merülhet. A Szimbákkal, akik, ha jól meggondoljuk, leterítik a Bambikat. Kisfiam négyéves szemével nézve a Disney-szisztémát kisiklatja az ökológiai metafora. Aki hős, annak nem lehet áldozata.
El kellene magyaráznom neki, hogy az ökológiai metafora szerint nem az öléssel van baj, általában, hanem azzal, ha nem a megfelelő elkövető teríti le a megfelelő áldozatot, vagy nem a megfelelő helyen, vagy nem a megfelelő mennyiségben. Tápláléklánc, the great chain of being, ökológiai egyensúly, efféléket kéne magyaráznom neki. Kisfiam azonban, akinek jó érzéke van az emberi abszurditáshoz (kétévesen megkérdezte, hogy miért nem esszük meg az emberi halottakat, ha a halott tyúkokat megesszük), ragaszkodik ahhoz az intuíciójához, hogy a világrendnek csak egy érvényes metaforája lehet, legalábbis ami a jó és a rossz elválasztását illeti, és ha a neodarwinista metaforát választjuk (az ügyesebb boldogul, és lesznek áldozatok), akkor egyhamar belepottyanunk a relativizmus büdös mocsarába, beleszédülünk valami filozófiai örvénybe, önképünk, méltóságérzetünk, erkölcsi tudatunk, asztráltestünk s más egyéb hasonló ideális megtestesülésünk szétfoszlik, és kis darabkáinkat széthordja a vágyak vihara. Ezt nem pontosan így fejezi ki. Inkább azt mondja, szerinte nincs isten, mert ha volna isten, akkor gonosz volna. Hogyan engedhette meg ugyanis, hogy összekeveredjen egymással a jó és a rossz? Miért nem intézte úgy, hogy világosan lehessen látni, ki és mi a rossz, és miért nem végzett a gonoszokkal rögtön, amikor megteremtette őket? Talán nem elég erős ez az isten? Talán a varázsló erősebb?
Az egyetlen rendelkezésemre álló kibúvót választom, és bevallom, hogy fogalmam sincs, mit akar isten, ha egyáltalán létezik.
Peti tehát továbbra is hisz a Disney-filozófiában, az apróbb ellentmondásokon átsiklik, ad Disneynek még egy esélyt, hátha kitisztulnak a dolgok és kiküszöbölhetők az áldozatok.
Úgy is mondhatnám, feláldozta istent a vadnyugat oltárán.
Örülök, hogy gyermekem ellenáll a mocsár szédítő vonzásának. Mindazonáltal érzem, hogy ez a szilaj hit ékeket ver közénk. Nem és nem, nem hajlandó elhinni, hogy a történelem létezik. "Először volt a szocializmus, aztán jött a politika - summázza -, és még előtte volt a két gonosz, a Hitler meg a Sztálin, de akkor te még nem is éltél." A szocializmussal még csak megbékél valahogy (csak azt nem érti, miért nem jöttek az amerikaiak felszabadítani minket), de a politikát nem szereti. Miért nem mondod meg, hogy ki a jó és ki a gonosz? Nem tudod talán? Megkérdezzem a papát? Ezek a katonák az Anasztáziában, akik a forradalmat csinálják, ezek gonoszak? Vagy a Raszputyin varázsló bácsi csinálta a forradalmat, mert haragudott a cárra? Õ parancsolt a katonáknak?
Tudom, hogy esélytelen vagyok. Ha a Disney egész agytrösztjének nem jutott jobb eszébe, mint hogy Raszputyin varázsló bácsira és az ő személyes sértődöttségére kenje az orosz forradalmat, mit mondhatok én? A kezdeteket kellene revideálnunk. Petikém, kezdjük a neodarwinista leckét. Vannak áldozatok. Na jó, majd te kitalálod, hogy hogyan ne legyenek. De ez már másnak is eszébe jutott, szívem, és ettől az áldozatok csak többen lettek. Hogy győz-e a jó? Reménykedjünk benne. De mire a jó győz, annyi áldozata lesz, hogy az embernek elmegy tőle a gusztusa.
