Amióta Demszky Gábor és Gyurcsány Ferenc azért lett kiszerkesztve az egyik napilapban, mert nevük szerepel Kulcsár Attila karácsonyi üdvözlőlistáján, frászban vagyok. A névsort, amelyből furcsa módon csak ezt a két nevet ismerhettük meg, a rendőrség vagy a Nemzetbiztonsági Hivatal szivárogtatta ki, miután lefoglalta Kulcsár és a K&H Equities összes létező listáját. Arról ugyan nem jött hír, hogy e két közéleti személyt a hatóságok is vegzálták-e pusztán azért, mert üdvözlőlapokat kapnak egy sikkasztással gyanúsított brókertől, de azért nem szívesen lennék a helyükben, hiszen akit csalóval említenek egy lapon, az maga is gyanússá válik, hiába cáfolja, hogy bármi köze lenne a botrányos ügyhöz.
Én is szerepelek ilyen-olyan listákon, így nem tudhatom, mikor kerülök hasonló helyzetbe. Most, hogy az esemény kapcsán végigpörgettem agyamban, miféle személyektől, cégektől kapok karácsonyi lapokat, magam is megrémültem, miféléktől. A legrémisztőbbnek egy koreai robbanószergyár látszik, amelytől jó évtizede kapom a szívélyes karácsonyi üdvözleteket. A listára vélhetően azzal sikerült feliratkoznom, hogy bankvásárlási tervükhöz tanácsot kértek tőlem egykoron. A cégcsoport érdekeltségébe tésztaüzemek és bankok is tartoznak ugyan, de ezt nyilván mesélhetem majd a hatóságoknak, ha egyszer rossz helyen robban egy bomba. Ugyan már, ne hamukáljon nekünk! Miért szerepel ön egy robbanószergyár protokoll-listáján, ha nem is vásárol tőlük ilyesmit?!
Egyszer már megúsztam egy listaügyet. Na nem a VIP-eset, az nagy ívben elkerült, hanem a szemétdombosat. Azt, amelyben egy szép nyári hajnalon fürge újságírók turkáltak a Postabank Értékpapír Rt. kiselejtezett ügyféllistáiban, valahol Pest határában, egy szeméttelepen. Egyikük izgatottan telefonált, hogy nem lehetek-e én az, akinek a neve megegyezik az enyémmel, és ha igen, nem akarok-e feljelentést tenni. Mondtam neki, hogy lehetek én én, merthogy valaha tényleg volt ott ügyfélszámlám, de már nincs, különben meg se kedvem, se időm feljelentéssel foglalkozni, bár tényleg nem kóser a dolog. Ma már persze kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy akár Princz tettestársává is avathatott volna a sajtó, ha nyilvánosságra hozza a szemétdombi listát.
A valódi tetteseket és tettestársakat nyilván elkerüli a frász, hiszen a nagyszabású pénzügyi umbuldákat nálunk ők meg szokták úszni. A K&H korábbi vezetője, akinek vezénylete alatt már egyszer kifosztották a bank brókercégét, néhány éves parkolás után most újra egy állami bank vezetője. Ennek tükrében kétségünk sem lehet afelől, hogy a most lemondott bankvezérnek sem lesznek álmatlan éjszakái, akár tudott magas rangú (ügyvezető igazgató!) beosztottja ügyködéséről, akár - mint állítja - nem. A Postabank pénzét elkártyázó vezércsapat nyaka körül most, öt év múltán már szorulni látszik ugyan a hurok, de várjuk ki a végét, ha lesz egyáltalán. A Realbank-birodalom zsonglőrje pedig még az igazságszolgáltatás színjátékától is megkíméltetett. Felügyeleti vezető feje csak egyszer hullott (Postabank-ügyben), de az is inkább politikai színezetet kapott, mint szakmait. A politikai döntéshozók viszont minden ügyet szárazon megúsztak, még bocsánatot sem kértek azért, hogy állami milliárdokat szórtak tudottan lyukas pénzeszsákokba.
Az elfolyt milliárdokért felelősök nyugodtan alhatnak, csak mi szorongunk folyvást. Mi, akik a velünk született szorongás miatt eleve csak biztonságosnak vélt bankbetétbe vagy állampapírba fektetjük pénzünket. Mostantól már állampapírt is csak közvetlenül az államtól merünk venni, még ha rosszabb árfolyamon is, mint egy brókertől. Az állam így, direktben nem szokta elsikkasztani a pénzünket, csak szép apránként, inflációval vagy mértéktelen adóztatással (most épp az utóbbi került napirendre). Racionálisan gondolkodva ma már a bankoktól sem kellene tartanunk, hiszen mögöttük teherbíró tulajdonosok állnak, amelyek nem kockáztatják jó hírüket a világban, mint ahogy a K&H belga meg holland anyukái is rögvest megígérték: állják a cechet. Az ember viszont nemcsak észlény, hanem emóciókkal is telítve van. Az ilyen afférok könnyen bogarat ültetnek a pénzvilágot eleve gyanakvással szemlélő polgár fülébe.
Ezért érthető, hogy a Bankszövetség közleményben nyugtat meg bennünket arról, hogy jó helyen van a pénzünk a K&H-ban, meg úgy általában a magyar pénzintézeti rendszerben. Az is érthető, hogy "a leghatározottabban kifogásolja azt, hogy ismét súlyosan sérül a banktitok azzal, hogy a K&H Equities, illetőleg a K&H Bank ügyfeleinek adatai kerülnek nyilvánosságra, a sajtó ellenőrizetlen és torz ügyféladatokat közöl ellenőrizhetetlen források alapján". Az viszont nem érthető, hogy a közlemény miért nem teszi hozzá: a listák minden bizonnyal a nyomozó hatóságoktól kerültek a sajtóhoz, vagyis a törvény által védett banktitkot éppen a törvény szolgái sértették meg.
Ez persze nem menti fel a sajtót az alól a felelőssége alól, hogy indokolatlanul ne hozzon listafrászt ártatlan emberekre (lásd Demszky és Gyurcsány hírbe hozását), ne akarjon ott is szenzációt találni, ahol nincs (lásd László Csaba bankhitelének tálalását), és - főleg - ne próbáljon névazonosság ürügyén feddhetetlen személyeket lejáratni (lásd az Antal László nevével történt manipulációt a Magyar Nemzetben). Listázni csak pontosan, szépen! - mondhatnánk a költővel, bár azt sem tudjuk, kinek címezzük, a hatóságoknak vagy a firkászoknak. Meg különben is, a K&H Equities ügye épp elég büdös, nem kell külön fűszerezni. Az persze korrekt sajtómunka mellett sem garantálható, hogy megtudjuk valaha: kik voltak a boszorkánykonyha mesterszakácsai, és hogy mit is főztek pontosan.
