Az okos ember intelligensebben téved, mint ahogy másnak igaza van.
Íme egy esetleges, de legalább trendi példa. Valamikor az ősidőkben, talán már tíz éve is, Esther Dyson, a híres internetguru kitalálta, hogy az internet alapvetően ingyenes lesz, és majd a reklámok fogják eltartani. Olyan sok színvonalas ember fogja intenzíven használni, hogy a reklámozók boldogan csobbannak majd rá.
Sokan kritizálták ezt az elgondolást már születésekor. Kiszámolták, hogy az internetfejlesztések nagyjából annyi pénzt igényelnek, mint amennyi a világ teljes reklámbüdzséje, és a tévé meg az újságok persze az internet mellett is meg fognak maradni reklámhordozóknak. A reklám tehát nem fogja eltartani az internetet. Így is lett. 2000 áprilisában a tőzsde hatalmas zuhanása zajosan illusztrálta Esther Dyson elképzeléseinek összeomlását.
Csakhogy az internet eközben annyira felnőtt, hogy életünk megkerülhetetlen részévé vált. Lassanként a saját jogán is eltartja magát. Ez az új média nem alakult volna ki Esther Dyson tévedése nélkül, legalábbis messze nem ilyen viharos sebességgel. Esther Dyson, mint afféle igazán okos ember, sokkal intelligensebben, alkotóbb módon tévedett, mint ahogy a kritikusainak igazuk volt.
Hogyan lesz az okos ember?
Ehhez persze valamennyire születni is kell. Az iskolai tanulmányok is sokat segíthetnek, bár nemritkán ártanak is. Ha egyszer valaki alkalmas arra, hogy okos ember váljék belőle, annak a szellemét folyamatosan táplálni kell, és nem mindig csak súlyos olvasmányokkal és problémákkal. Ugyanis nagy a veszélye, hogy éppen ezek utáltatják meg a l'art pour l'art gondolkodást olyanokkal, akik amúgy élveznék azt - azaz a legtöbbünkkel.
A fejtörők, rejtvények évezredek óta bizonyították, hogy kiválóan alkalmasak a szellemet ébren tartó és stimuláló tápláléknak. Akár a fűszerek az ételben: nem ezek adják a fő tápanyagot, de nélkülük unalmasabb az okosodás folyamata, kevésbé vonzó és élvezetes. Az iskola viszont nem arra való, hogy ott élvezetes dolgok történjenek. A legtöbb tornatanár szigorúan tiltja a focit a tornaórákon. A legtöbb matektanár messze elkerüli a szellemes, szép feladatokat - talán jogosan is, hiszen az érettségin, felvételin úgysem ilyenek lesznek.
Így aztán lassan elfelejtjük, hogy gondolkodni jó. Pontosabban: mértékkel gondolkodni jó, mint ahogy mértékkel inni vagy hegyet mászni is. Sokan szeretünk felmászni egy hegyre, de csak kevesen a Himalájára - a legtöbbünk túl sem élné. A jó fejtörőkben az a pláne, hogy éppen annyi gondolkodást igényelnek, amennyi még élvezetes, és a rejtvény megfejtésekor érzett öröm még bőven megéri az érte meghozott áldozatot, a szellemi erőfeszítést. És ahogy a mértékkel űzött sporttól a teljesítmény öröme mellett testünk is egészségesebbé válik, úgy fejlődik szellemünk is a rejtvényfejtéstől. Csak kötelezővé, iskolai tananyaggá ne váljon ez a tevékenység, mert akkor rögtön elvész éltető eleme: a játékossága.
Egy napot kirándulással tölteni akkor is jó, ha közben tudjuk, hogy egy profi futó ugyanezt a távot két óra alatt abszolválná. Magunk vagyunk a mérce, a teljesítmény öröme a miénk, és a mi testünk válik ettől egészségesebbé. Ugyanez a helyzet a rejtvényekkel is. Ne zavarjon minket, hogy profi rejtvényfejtők némelyik rejtvényt, amin mi fél órát töprengünk, percek alatt megoldanak. Azok foglalkozzanak a rejtvények Himalájáival, ettől még mi örülhetük a saját teljesítményünknek. Lehet, hogy közben néha okosabban tévedünk, mint ahogy nekik igazuk van.
Az iskolában sehol a világon nem találja a helyét ez a fajta örömfoci. Ugyanakkor a játékiparban még a legvadabb piff-puff lövöldözős játékok producerei is fogékonyak arra, hogy kerüljenek okos rejtvényelemek is a játékba. Pontosan tudják ugyanis, hogy mindegy, mit tartalmaz a játék, fő, hogy élvezzék a játékosok. Minél többféle élvezetforrás van benne, annál jobb.
Évekkel ezelőtt egy számítógépes Batman játékot fejlesztettünk egy nagy amerikai játékcégnek. Batman rohant, ugrált, lőtt, ütött, ahogy kell. Ám nem tudtuk megtagadni magunkat: néhány helyen belecsempésztünk pár kifejezetten intellektuális rejtvényt is. Kíváncsian vártuk, hogyan fogja a producerünk felháborodottan kidobatni ezeket a játékelemeket. De kifejezetten lelkes lett - és nem azért, mert hochentellektüel volt. Csak épp élvezte úgy tologatni a sziklákat, hogy végül keresztül lehessen menni. Viszont azt kérte, hogy az ilyen helyeken építsünk bele a pályába egy kerülő utat is. Olyat, amin keresztül nagy nehezen, sok-sok ügyességgel, lövéssel és pofonnal ki lehet váltani a rejtvény megfejtését. Mondják: akinek nincs a fejében, legyen a lábában.
A sportolás és a gondolkodás egyaránt örömforrás lehet. Közös bennük, hogy mind a kettő roppant energiaigényes, fárasztó tevékenység. Az evolúciós pszichológia nagyon meggyőző magyarázatot ad arra, miért okozhatnak örömet olyan tevékenységek, amelyek megerőltetőek, azonnali haszonnal nem járnak, de a faj fennmaradása szempontjából hasznosak. Szelekciós előnyük volt azoknak a fajoknak, amelyeknél az ilyen tevékenységeket valamiféle örömérzet is kíséri.
Többen értik, miként tud a sport örömet okozni, mint azt, hogy a gondolkodás miként tud. Talán mert a sportolásnak gyorsabban és közvetlenebbül észlelhetőek az áldásos hatásai. Annak idején volt egy katonatársam, aki többször is beszólt: Ne olvass, inkább igyál! Az hamarább meglátszik.
Az iskola nagyon könnyen le tud szoktatni a gondolkodás és a sport szeretetéről is. Rákényszerít, hogy csináljuk akkor is, ha nem élvezzük. Nem mutatja meg azonnal a hasznát. Mégsem biztos, hogy mindezt jogosan rójuk fel az iskolának. Az iskola feladata az, hogy felkészítsen arra, hogy az életben el kell majd végezni a dolgunkat - akár élvezzük épp, akár nem. Ha ennek a nevelési célnak néhány örömforrás áldozatul esik, az iskola szempontjából ez még mindig a kisebbik rossz.
De ne dőljünk be sem az iskolának, sem az életnek. Sportolni és gondolkodni is jó. Ilyenkor nyáron talán még időnk is inkább akad rájuk.
