Erdős Virág: Vidám mesék (Ezerkilencszázkilencvenkilenc)

publikálva
2000/18. (05. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Január elseje, péntek. Az új esztendőt szűk családi körben ünnepeltük, ilyenkor mi mindig kisebb fogadalmakat teszünk, én megfogadtam, hogy ezentúl nem rontom a levegőt, de azt mondták, hogy szerintük majd úgyse bírom ki.

Ezerkilencszáz-kilencvenkilenc

Január elseje, péntek. Az új esztendőt szűk családi körben ünnepeltük, ilyenkor mi mindig kisebb fogadalmakat teszünk, én megfogadtam, hogy ezentúl nem rontom a levegőt, de azt mondták, hogy szerintük majd úgyse bírom ki.

Február tizenhatodika, kedd. Úgy döntöttünk, beszerzünk egy alapáras Mondeót, kimentünk a telepre, hogy mutassanak egyet, mondjuk engem leginkább a belső zajszint érdekelt, jött is néhány ürge, hogy majd csinálunk egy kört, de a férjem kiszúrta, hogy mind egy szálig buzeráns, és ráadásul egytől egyig mind büdös zsidó, sajnáltam, mert úgy egyébként repült, mint a jaguár, és egyáltalán nem volt olyan veszettül zajos.

Február huszonhetedike, szombat. Öngyilkos lettem, de nem sikerült, mert mikor már órák óta lógtam a kötélen, és már félő volt, hogy mindenestül lejön a födém, akkor váratlanul eszembe villant a Maple Walnuts Mövenpick, az a fantasztikus és felülmúlhatatlan diójégkrém juharszörppel és karamellizált diódarabokkal, ettől aztán meginogtam, és gyorsan visszacsináltam mindent.

Március tizedike, szerda. Már majdnem mi is befogadtunk egy kisebb családot, de még jókor szóltak, hogy ez mind félig cigány, még szerencse, mert így is olyan szűkös az a kamra, összevissza hányódnak a bringák meg a motorok, úgyhogy inkább megkérdeztem, hová lehet küldeni, és küldtünk nekik fogkrémet meg szappant meg gyufát.

Április huszonhatodika, hétfő. Marci fiam azzal várt, hogy van egy nagy titok, a vízaknában ott lapul a Zseniális teknős, állítólag üldözik, és három napja nem evett, és ráadásul nem nagyon bír mozogni a csaptól, suttogott, és azt mondta, hogy meg ne mondjam senkinek, én ujjongtam, hogy most azonnal meg akarom nézni, de azt mondta, hogy nem lehet, mert fél, hogy rámegyek, hogy még a végén engem is majd elkap a roham, mint már annyi száz- meg százezer rajongót, és nem venné a lelkére, ha kiköpném a nyelvemet, vagy ha mondjuk leharapnám valamelyik öklöm.

Május tizenharmadika, csütörtök. Egész este tévéztünk, mert mutatták a beleket. Mindenféle belek voltak, kisebbek, nagyobbak, az ember nem is gondolná, hogy milyen nagyon gusztustalan népség ez a szerb. Nekem rögtön beugrott, hogy bárcsak minden Bácska lenne, úgyhogy mire jött a Rambo, bevágtam egy vagon virslit, pedig olyan nagyon nem is szeretem a húst.

Június nyolcadika, kedd. Szép, csillagos este volt, film után a férjemmel még kiültünk a kertbe, és egy pohár ital mellett a gyereknevelésről folytattunk vitát. A férjem azt mondta, hogy szerinte egyáltalában nem helyes tüzes vassal riogatni a gyerekeket, mire én azt feleltem, hogy szerintem se.

Június harmincadika, szerda. Este, mikor összebújtunk, történt egy kis baleset. Én úgy vagyok, hogy néha szinte nem bírok magammal, muszáj, hogy a vége felé szusszanjak egy percet, máskor föl se tűnt neki, de akkor este láttam, hogy figyel. Még próbáltam is, hogy gondolok magamnak valami perverz képet, mondjuk ahogy a Viktor Manuel hirtelen betoppan, és bedugja a cipőjét a rökamié alá, de végül aztán nem volt mese, elnyomott az álom, már csak arra riadtam, hogy veszett hangon ordibál, és térden állva kaparja meg marja a hasát. Mondjuk mióta van ez a szer, azóta eléggé bunkó állat, alig tudtam kivenni, hogy akkor most mi van. Aztán végre kibökte, hogy mitől ilyen eleven, állítólag mindenestül bennmaradt a farka, te rohadt kurva, mondja nekem, nézzed micsináltál, éreztem, hogy tényleg nagyon bántja a dolog. Próbáltuk is kiszedni, pedig nem volt éppen egyszerű, már attól féltem, bedurvul, és kisétál a sufniba, és akár a föld alól is kerít egy fogót.

Július kilencedike, péntek. Kimentünk az udvarra, és fürödtünk egy jót. Még a kicsi Bencének is megjött valahára a mersze, és a legvégén már olyan nagyon ügyesen kalimpált, hogy csak akkor csusszant ki a krokodilos úszógumijából, amikor már tényleg majdnem elérte a kertkaput. Még néztük is, hogy hol lehet, de aztán egész váratlanul kisütött a nap. Este, mikor betakartam, mondtam is, hogy ejnye-bejnye, nem szép dolog ilyen csúnyán itthagyni anyát.

Augusztus tizenegyedike, szerda. A gyerekeket már előre beküldtem a házba, megmondtam, hogy tessék szépen halottasat játszani, és ha bárkit meglátok, hogy nyitogatja a szemét, az majd akkor garantáltan jól meg fogja bánni.

Október huszonötödike, szerda. Az őszi hónapok viszonylag nyugalomban teltek, csak a kicsi Matyi fiam esett be a kútba, de mindegy is, mert akkorra már szegény meg volt halva, már néztem is, hogy mitől olyan büdös az a kút.

November tizenötödike, hétfő. Nem lett volna semmi gond, ha nem áll be elém, és nem mutatja görény módra pont felém a hátát, de énszerintem kicentizte, hol áll meg a villamos, épp csak azzal nem számolt, hogy megtörténhet bármi, egész biztos kurva volt, mert bűzlött, mint a liliom, és nem látta a kiírást, hogy kurváknak tilos, persze úgy akartam, hogy a fejét kapják el a kerekek, de remélem, hogy így is azért vette a lapot.

December hetedike, kedd. Visszamentem az állatkertbe, és megharaptam a kengurut. Azért épp a kengurut, mert én egész életemben ki nem állhattam őket. Az is lehet, hogy ez egy ilyen ősi viszály. Mikor aztán bevadultam, már nem is néztem, mifélék, mondjuk olyan nagyon nem is ismerem a fajokat. Egy kis döglött sarki rókát hazavittem Panninak, valahol a fiók mélyén megvan még ma is.

December tizenötödike, szerda. Ilyentájt mindig rám tör valami tevékeny, boldog izgalom, egyszer majdnem felgyújtottam a saját tulajdon lábamat, mert az üszöknek még mindig sokkal kellemesebb szaga van, mint mondjuk egy egész csomó mindenféle másnak.

December huszonharmadika, csütörtök. Anya járt itt, azt mondta, hogy épp csak úgy benézett, de hogyha már itt van, akkor vágjam le a körmét, meg hogy már akart szólni, hogy ne higgyek senkinek, a tehénhúgy az egyetlen, ami leviszi a vízkövet, főztem neki babakávét tejjel, ahogy szokta, megivott egy literrel, és azt mondta, pocsék, aztán búcsúzóul elmesélt egy elég furcsa esetet, de tudtam jól, hogy hazudik, mint mindig, amíg élt.

December huszonnegyedike, péntek. Kivágtunk egy jó nagy fát. Becipeltük a házba, és megvártuk, amíg teljesen kiszárad.

December harmincegyedike, péntek. Egy parti-fáklya melegénél kihúztuk majdnem hajnalig, de akkor én már félni kezdtem, hogy nem lesz meg ma se, hogy már megint feleslegesen izgattuk magunkat, és már éppen indultam, hogy levágok egy denevért, és a romok alól óvatosan kikotrom a társast, csak az bántott, hogy szegény ikrek már alig szuszogtak, a kis pizsamás lábacskájuk hidegen lógott a székről, a férjem meg csak ült, és némán bámulta a monitort, a hülyéje még holtában is nyomogatta az entert, kimentem a kertbe, hogy még hátha látok valamit, és kedvetlenül bóklásztam a kásás, piros hóban, aztán kiültem a kapuba, és bekaptam tövig az ujjamat, még cuppogtam is, hogy maradjon a végére valami jó, közben támadt egy furcsa ötletem, de később rájöttem, hogy hülyeség, és másnap, mikor felébredtem, meglepődve láttam, hogy

publikálva
2000/18. (05. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk