Ficsku Pál: Belső terror (Megérkezés a Langerhans

szigetekre)

publikálva
2000/18. (05. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Mielőtt meghaltam volna, mindig azt hittem, ha az ember túléli saját halálát, megváltoznak a dolgok. Lelassul minden. Megváltoznak a fények, mást jelentenek a nevek, másként mozog a világ, az a más lesz a fontos.

Megérkezés a Langerhans-szigetekre

Mielőtt meghaltam volna, mindig azt hittem, ha az ember túléli saját halálát, megváltoznak a dolgok. Lelassul minden. Megváltoznak a fények, mást jelentenek a nevek, másként mozog a világ, az a más lesz a fontos.

Amikor az utolsó csövet és tűt is kihúzták belőlem, ott maradtam, szabadon. Az első felülés. Az öröm, hogy nincs több kacsavadászat. Az első lépések az ablakig, s a kerítésen túl ott a másvilág. A Langerhans-szigetek.

Leszállok a buszról, hogy a parkon átvágva, a strand mögötti pavilonsor borkiméréseire, csárdáira, halásztanyáira, fröcsögő hurkasütőire, heck-erájaira fittyet hányva megtérjek haza, felkészülni a Langerhans-szigeteken való életre.

Hát ez király, mondja Dodó, a környék törzsvendége, aki a Hejő nevezetű éjjel-nappali szórakozóhely és kerthelyiség előtt támaszkodik a patakon átvezető híd korlátjának. Jó, hogy jöttél, mondja, mintha a legtermészetesebb dolog volna, hogy én, most, pont ott vagyok. Ezt látnod kell. Itt járt a király.

Királyügyben nem állok valami jól, már gyerekkoromban se akartam király lenni. A királyokat mindenféle léhűtők veszik körül, alvadt tej színű királylányokat kell feleségül venniük, eladósodott fél birodalomnyi hozományokkal együtt. Inkább máltai nagyherceg lettem volna, rablólovagok tornyaiba bezárt body-jumpingoló kisasszonyok megmentője.

Itt járt a király, ismételte meg Dodó, és a vállam fölött a levegőbe bökött.

Nem tudtam, mit mutogathat, a túloldalon csak a gyógyszertár volt, meg mellette egy kis panzió, az Anna.

Megfordultam, és az Anna helyén egy forgó táblát láttam: Hotel Zámbó Jimmy.

Látod, itt járt a király, Jimmy a király, kuncogott. Itt ivott.

Na és, ilyen alapon nekem is lehetne már szállodaláncom, mondtam. Mi ebben a különös?

Hát mert itt mostantól ő a király, kuncogott tovább sokat sejtetően.

Zámbó Jimmyvel úgy vagyok, mint a hagymás joghurttal. Számomra közömbös, de ha a barátnőm megkívánja, éppen megveszem.

A múltkor is, még a Langerhans-szigetek előtt, láttam a tévében. A Lakat T. Károly beszélgetett a Jimmyvel. Beszéltek hozzám. Nézőhöz. Reggel. Éhgyomorra. Azt mondja a Lakat T.: Te Jimmy! Hogy állsz te ezzel a királydologgal? Mért vagy te király? Király vagyok, mondja Jimmy. Az úgy van, hogy bárhova megyek, azt mondják, itt van Jimmy, a király. ´k mondják. Nem én mondom. A közönség. És ha nekik jó, én király vagyok. Eztet mondta. Aztán folytatták. Nekem. Reggel. Éhgyomorra. Te Jimmy, én nem kerülgetem a kását, mondja Lakat T., nem zavar téged, hogy nem vagy túl szép, na, hát ronda vagy. Jimmy királyi nyugalommal, őszintén válaszol, mért lennék ronda, nekem szép feleségem van. Na hát ilyeneket mondtak kábé. Reggel. Éhgyomorra. És még csak nem is ittak.

Szóval itt ivott a király, folytatja Dodó, meghívott mindenkit, és kiabált, hogy én vagyok a király, én vagyok a Zámbó Jimmy. Aztán, amikor fizetni kellett volna, ugyanezt mondta. És távozott. Van, aki azt mondja, húsz-, van, aki harminc- vagy ki tudja hány ezer forinttal tartozik, mondja Dodó, aztán vigyorogva sercint egyet. A kicsi Tocsik. Apránként issza el a vagyont. No, azóta van itt az új cégér, hát az ember csak a saját kocsmájában iszik ingyen, nem?

Persze csak akkor, ha nem király, válaszolom, de a Dodó már megy is tovább, kinyitni a hegyen lakó vén öregasszonyoknak a fülét, hogy hozza nekem holnapra az új anekdotot.

Újabb busz érkezik, leszállás után az utasok egy része nem indul semerre, áhítozva néznek a Hotel Zámbó Jimmyre.

Fekszem egy nyugágyon a Langerhans-szigeteken. Amíg bent voltam, kivirágoztak a cseresznyefák. Jó így. Nem érdekelnek a királyok. Napok kérdése, és megjelennek a sztárriporterek, pletykaújságírók, bukmékerek, ide költözik a heck-eráj is, Jimmy nyilatkozik majd, élőben és a neten is, egyre többen járnak majd az Annába, bocsánat, a Jimmybe (milyen szép is: szivike, a Jimmybe találkozunk este hétkor!), és a korsó borsodi felmegy százötvenről kettőhúszra, lesz Jimmy fagylaltkehely, Jimmy kedvence, Jimmy-steak, zsákban futás, lepényevés meg satöbbi.

Benéztem a hotel sörözőjébe, a falról a király kacsintott le rám. Az étlapon tényleg Jimmy kedvencei voltak, a söralátéten pedig ez volt: Jimmy, az élet habos oldala. Persze amit a Dodó mondott, nem volt igaz. Csak a legendák és az anekdotok keletkeznek így. Kiderült, hogy a tulajnő önkéntes udvarhölgy, rajong a királyért, itt minden neki van és érte van. Na, innentől nem érdekel ez a külső világ.

Mióta túléltem halálomat, nem esnek máshogy a fények. Ugyanazok a betűk a klaviatúrán. Ha tükörbe nézek, ugyanaz a két arc néz rám: Bíder Andrásé és Májer Ulrikéé. Ugyanazt mondják: csak befelé élni. Szóval minden ugyanolyan, mint régen. Csak egyvalami lett más, itt bévül.

A belső terror.

publikálva
2000/18. (05. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk