A külmagyar tudós
A magyar tudós jó tudós, híres, hagyományos iskolákban nevelkedett, nagy tudósoktól leste el a csínt és a bínt - Fasori Gimnázium, Tungsram, Fejér Lipót, Szentágothai -, bezzeg ha méltóbb körülmények lettek volna, vérzivataros évtizedek meg nem lettek volna... egy nagyhatalom, na. De a külföldre szakadt magyar tudós aztán mindennek a teteje, fokozhatatlan, dől a Nobel-díj meg a mindenféle elismerés. Hazavárjuk őket, méltó megbecsüléssel.
Ha például valaki, magyar ember, egy középnyugati kis egyetemen filozófiai bevezetést oktat első éveseknek, akkor az amerikai filozófia-professzor; a haza ölelő keblére siet, ha jól megfizetik. Pláne, ha egy német kisváros kórházában jelentős sikereket ér el az anyajegyek végleges és fájdalommentes eltávolításában - jöjjön, hazavárjuk, megkap annyit, mint a Franciaországba elszármazott villamosmérnök (egy vidéki műszaki főiskolán tanítja az elektromosság alapjait) vagy a Dániában élő nyelvész (magyart, oroszt és szlovákot oktat, társalgást és leíró nyelvtant). Szép gondolat ez, összehozza a magyar szellemi élet krémjét, az anyaországba koncentrálja, hacsak ideiglenesen is, a legkiválóbb tudományos elméket.
Nagyon rosszindulatú feltételezés az, hogy az előző kormány Oktatási Minisztériumában valakiknek (nyilván felső vezetőknek) volt néhány jó barátjuk, akik történetesen pályájukat külföldön befutó tudósok lettek volna; s hogy ezért hirdette volna meg a minisztérium a választás két fordulója között, az utolsó pillanatban a Szent-Györgyi Albert Ösztöndíjat. Az időzítés fatális véletlen, a pályázatot valamikor ki kellett írni, éppen így sikerült, na. Ami meg a tartalmat illeti: nem várhatjuk, hogy a honszeretet, a hazai tudomány jelentős fellendítésének vágya, a virágzó személyes kapcsolatok elegendőek legyenek ahhoz, hogy a nagyszerű, külföldön dolgozó magyar tudósok egy teljes évet eltöltsenek minálunk. Jól meg kell fizetni őket, még ha az a rongyos havi 1 milka csípi is a szemét itthon dolgozó kollégáiknak. (A meghívott tudóshoz a fogadó intézménynek kutatási támogatás is jár, a bölcsészeknél 1 millió, a többieknél 2 millió évente.) Sok pénz, nem vitás, de nekik nyilván sokkal többe kerül a koszt-kvártély, a közértben direkt rá szoktak kérdezni, hogy nem külföldön dolgozó magyar orvosprofesszor ön?
Azokkal a felületes, egyenesen bántó fanyalgásokkal sem érdemes foglalkozni, hogy a kóklerség, rangkórság, pénzéhség, futóbolondság nagyjából egyenletesen van eloszolva a világon, és hogy nagy valószínűséggel túlságosan is sok olyan külföldön élő magyar tudósember jelentkezik az ösztöndíjra, aki éppen e jelzőkkel írható le - nem, a magyar iskola, a magyar tudomány elmélyült, anyagi és előmeneteli megfontolásoktól távol álló embereket bocsátott szárnyra kis hazánkból. A magyar becsület és odaadás ugyancsak híres szerte a világon, egyszer erre is ki kellene írni ösztöndíjat. És egyébként is: mennyivel egyszerűbb potom pénzen idehívni jeles szakembereket, ahelyett, hogy hübelebalázs módjára mindenfele repkednének az itthon dolgozó tudósok - még a végén külföldön akarnának maradni.
Felhívom tehát a tudomány iránt hevesen érdeklődő honfitársaimat, hogy ha esetleg az Oktatási Minisztériumnak mégis eszébe jutna finoman hozzányúlni a pályázathoz, ne adj´ isten visszavonni, megszüntetni vagy felfüggeszteni azt, valami olyan mondvacsinált érvre hivatkozva, hogy túl sok pénz folyik el kétes célra, kétes személyeknek - akkor álljanak bátran a sarkukra, vonuljunk valamennyien a minisztérium elé, álljunk ki a magyar értékek következetes képviselete mellett.
