Gumikupidó
Magánéletről rosszat vagy semmit.
Jön a zombori kispasas a zöld Opeljén, durr, neki a kocsimnak, hátulról tolatva, ahogy az anyja se néz rá. Benn vagyok a boltban tövig, nézem ezt a zsebpénzt, mire lesz jó. Még be is mondja a hangos a rendszámot, Géza-József-Dénes, a háromkirályok, a fene se hallotta még így a rendszámát, fáradjon a biztonsági pulthoz; de talán ha a számokat is lebetűznék, vagy azt mondanák, ginzenggyökér-járókeret-diszkontkincstárjegy, akkor meglenne netán, és rohannék port verve körém, mint csökkent munkaképességű személy a gyantagyár udvarán.
Jól vagyok, csak a gyomromban rezeg a töpörtyűs pogácsa, két deli rendőr vár az ajtóban, kezet fogunk, én az övékét és viszont, rázzuk, megvan az Opel-rendszám, a határok lezárva, a tankok megindultak Zombor felé, nyugodt lehetek, csak még egy kis papírmunka, ismerem, mondom, a papírmunka a mindenem, a bugyiszínű épületben.
A kocsim seggén ütés nyoma, horzs-karc és testvérei, mindjárt mondom, százezer, mondja a karosszériás, lendül a homloka, a festék meg a gumi meg a fölirat meg a szentlélek tartja, hogy hozzá csapjak én magam a számlához egy lombikbébiprogramot, a génkezelt embriók majd magukban hordják a tolatás csínját-bínját, és sípol a tüdejük, ha öt centinél közelebb jönnek, ráadásul nem kell biztosítást fizetniük, csak ha ölnek.
Elment az én zombori Opelem, egy szót hátra nem hagyva, csak művét, amit az őrszobán szövegszerkesztőbe elemeztünk, igen, és mondom, minden olyan barátságos volt a töréstől eltekintve, a rendőrök isten bizonyra rendesek, kedvesek, barátságosak, most isten bizony nem a gúny a cini; jaj, láttam a "cinit" kiszállni a kocsiból, az övéből, le volt csúszva a slicce, úgy kényelmesebb, és mindjárt mondta is, hogy az a kurva slicc nem jön föl, erre várt a tömeg.
Így megy az én koponyám szilánkosra, a jó élet se ragasztja össze velem, de már ott is vagyok, hogy a biztosítóm intézze tovább, vajmi nehéz szál, vagy tulajdonképpen minden-mindenki rendben, csak én vagyok a kakukktojás, de lemondok inkább mindenről és mindenkiről, ne legyen biztosítás, ahogy a sláger mondja, "védőháló nélkül", semmire ne legyen garancia, se nyúlra, se smacira.
És akkor jön a mély megoldás a szellemboltban. Belépek-csend, csak a koponyámban zizegnek a csontmorzsák, fönt belestül lóg a ventilátor, meghalt szegény idén tavaszon, tekercsét nem járja áram, kihűlt benne a lágyvas a magon. Minyonok állnak a bevezető polcon, lusta legyek lepik a felszínt, rászarnak azért erre-arra, nagyobb legyen a feszültség, és törpébb a nyugalom. Csomag´lópapír leng a jött huzatban, a nejlon is összetapadva áll, olyan, tudod, mint az orosz laktanya, üres, szellemjárta, csak itt nincs elszórt brikett, Vologya nem hagyta száraz köpetét a szeletelő késeken. A gyümölcs polcrohadt, ott áll már vagy egy élete, saját élete, konzervek opálos sora, cukrok színtelen, a nap kiszívta a belét. Zacskós majoránna, áthallik ide a kömény, só, bors és édesgyökér, fonnyadt mazsola és ízű szörpcsalád. Mit ehettek ezek, hogy így kihaltak? És mikor? Vagy parányi meteorit sörétezett itt? A tejes zacskón nincs dátum, elkopott, annyira használták. ", mondom, ide születni kell, ebbe a boltba, jöhettek százszorszép donorok, csak ez a csend olyan furcsa, nem nyeltem be a dobhártyám véletlenül? Dunakavics huppan le a földre, hallom, megy a málészáj, és a kocsin tört veszteség most hirtelen megoldásra talál.
Olcsó szivarka a polcon, körben fóliás szalag rajta, és a címkén: nyerj velem húszezret, "amudarja"! A dobozban benne foglaltatik a pénz. Van-e ilyen? Nyerni nem vagyok kész, s ahogy ezt kimondom, az élet megindul a holdon, a boltba három vevő lép, tudod, Géza-József-Dénes, uccse neki, fakereszt, megveszem a szivart; az utcán máris bontom, belseje, mint csábító kondom, de légy nyugodt, ha egyszer is gyógyírt nyernék veszteségemre, lőjön szájba az, a gumikupidó.
