Kálmán C. György: Magánvalóság

publikálva
2002/15. (04. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nagyot taknyolt három közvélemény-kutató intézet, de különösen nagyot a Tárki meg a Gallup. Ez pedig azért volt feltűnő, mert mindketten nagyon odabújtak az állam ölébe, és ha valaki odabújik, akkor büdössé válik. Akkor is, ha a szocialistákhoz dörgölőzik majd. Akkor is, ha egyébként felkészült, tisztességes, jó szándékú. A Hídember talán nagyszerű film (kétlem), a Bánk bán kiváló munka (erősen kétlem), a Nemzeti Színház építészeti remekmű (hö-hö), az ott díszbemutatott Az ember tragédiája meg a színjátszás csúcsa (na ne!), de mindezek, éppúgy, mint a Tárki meg a Gallup, erősen átitatódtak a hatalom szagával, és ezért aligha lehet őket fintorgás nélkül, teljes objektivitással szemügyre venni.

Pártsemleg

Nagyot taknyolt három közvélemény-kutató intézet, de különösen nagyot a Tárki meg a Gallup. Ez pedig azért volt feltűnő, mert mindketten nagyon odabújtak az állam ölébe, és ha valaki odabújik, akkor büdössé válik. Akkor is, ha a szocialistákhoz dörgölőzik majd. Akkor is, ha egyébként felkészült, tisztességes, jó szándékú. A Hídember talán nagyszerű film (kétlem), a Bánk bán kiváló munka (erősen kétlem), a Nemzeti Színház építészeti remekmű (hö-hö), az ott díszbemutatott Az ember tragédiája meg a színjátszás csúcsa (na ne!), de mindezek, éppúgy, mint a Tárki meg a Gallup, erősen átitatódtak a hatalom szagával, és ezért aligha lehet őket fintorgás nélkül, teljes objektivitással szemügyre venni.

Egy nyavalyás félresikerült közvélemény-kutatás normális körülmények között senkit nem érdekelne különösebben, szakmai problémák, rosszul számoltak, nem helyes a módszer, kirúgatjuk a portást. Azért van mégis kisebbfajta botrány, mert ez a két intézet régóta és szisztematikusan magasabb értékeket mért a kormányzó párt(ok)nak, számukra a jövőt nagyon szépre festette, és persze elterjedt, hogy ezek kormányközeli cégek, amelyek éppen ezért a kormány számára olyan kedvező adatokat hoznak ki, amilyent nem szégyellnek. Én nagyon jóindulatú vagyok, egészen a naivságig az, ezért elhiszem, hogy mindössze szakmai-módszertani nehézségekről van szó, amelyeket a statisztikusok majd gondosan elemeznek. És azt is elfogadom, hogy teljesen véletlen egybeesés az, hogy eközben komoly állami megrendelések hulltak e két intézet ölébe, az egyiknek a vezetője egyenesen tanácsadója a miniszterelnöknek. Honi soit qui mal y pense, ilyen véletlenek (statisztika ide vagy oda) azért mégiscsak vannak, ne legyünk már olyan bizalmatlanok, nem illik az a magyar emberhez.

Hiába, a gyanú mégiscsak rávetült a két intézetre, s annál sötétebben vetül rá, minél többet tudunk a hatalomhoz fűződő kapcsolatairól. Amiből az következik, hogy mindkét résztvevőnek (a hatalomnak is, a közvélemény-kutatónak is) elemi érdeke volna, hogy egyszer s mindenkorra szakítsanak egymással: a közvélemény-kutató (akár akarja, akár nem) befolyással van a politikai közhangulatra, különösen választások előtt, és ha az uralkodó párttal áll kapcsolatban (az állam pénzéből részesül), akkor politikai függetlensége mindenképpen kérdésessé válik, bármilyen jó szándékú, derék szakértő egyébként. Az államnak pedig nagyon kínos, ha az, amit pénzel, nem működik megbízhatóan, nem sikeres, és ráadásul gyanúba is keveri őt. Például a közvélemény-kutató, ha állami megbízást vállal, ne tegyen közzé politikai felmérést; addig, amíg az állam fizeti, minden politikai befolyásolástól tartózkodjon. Mivel ilyen önmegtartóztatás nem várható el tőle, az állam maga tiltsa meg, hogy az állami megrendeléssel párhuzamosan politikai közvélemény-kutatást folytasson. Ha ez nagyon durvának hangzik, mondok más példát. Állami pénzből működtetett pártsemleges múzeum és történeti intézet igazgatója ne legyen egyúttal politikai tanácsadó.

Az a nagy baj, hogy az utóbbi időben sikerült elérni, hogy bármi, amihez a hatalom hozzáér, gyanússá váljon: legyen az művészet, gazdaság, szakma, tudomány, akármi. Az új kormánynak, ha új kormány lesz, bármennyire vonzó is volna számára, hogy meglegyenek a maga saját művészei, vállalkozói, közvélemény-kutatói, történészei stb., szigorúan meg kellene tartóztatnia magát a más szférákkal való érintkezéstől - vagyis sok-sok szűrőt és közvetítőt kell maga és ezen szférák közé építenie, bármilyen bürokratikussá és nehézkessé teszi is ez a dolgokat. Most éppen a közvélemény-kutató szakmát sikerült lejáratniuk az éppen még hatalmon levőknek, a szakma egy részének tevékeny közreműködésével; lassan már a múzeumigazgatókban, a vállalkozókban, a történettudósokban stb. sem bízunk.

Az ország nemcsak rossz kedvűvé, hanem szimatolóvá, gyanakvóvá is vált. A díjak mögött nem az elismerésre méltatott teljesítményt, hanem a díjazott pártszimpátiáit, retyerutyáját, kapcsolatrendszerét keressük. Néha megtaláljuk, néha nem (akkor tovább keressük, a gyanú nem oszlik el). Márpedig ez a fajta gondolkodás nemcsak az elmúlt négy év eredménye, hanem hosszú évtizedeké. És hosszú évek kellenek ahhoz, hogy kimásszunk belőle.

publikálva
2002/15. (04. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk