Kálmán C. György: Magánvalóság (Törvényeket!)

  • 2001. február 1.

Egotrip

E sorok írója immár vagy nyolc évvel ezelőtt bátran kiállt amellett, éppen ezeken a hasábokon, hogy legfőbb ideje beterjeszteni parlamentünk elé az állatkerti törvényt, hogy nemzetünk ezen kincsei, különösen pedig a főváros ékköve, ne válhassanak áldatlan politikai csatározások martalékává, hogy végre szabályozva legyen társadalmi életünk ezen területe is.

Törvényeket!

E sorok írója immár vagy nyolc évvel ezelőtt bátran kiállt amellett, éppen ezeken a hasábokon, hogy legfőbb ideje beterjeszteni parlamentünk elé az állatkerti törvényt, hogy nemzetünk ezen kincsei, különösen pedig a főváros ékköve, ne válhassanak áldatlan politikai csatározások martalékává, hogy végre szabályozva legyen társadalmi életünk ezen területe is.

Joggal merül föl mármost a kérdés, hogy vajon kellő mértékben szabályozva van-e számos más, hasonló terület, világos korlátok és kötelmek közé van-e szorítva, átláthatóvá van-e téve, és a finanszírozást tekintve kellő módon elő van-e rajzolva minden fontos irányvonal. Vajon elégedettek lehetünk-e jogállamiságunk fejlettségével e tekintetben? Nem, nem lehetünk (elégedettek). Nem volna-e éppígy itt az ideje előhozakodni a színháztörvénnyel? És a cirkusztörvénnyel? Aligha sokáig tartható az az állapot, hogy nincsen világos szabályozás, amely a könyv- és folyóirat-kiadást kordában tartaná, lassan oda jutunk, hogy bárki bármikor kinyomtathat valamit; egyesek az utcán zenélnek, van olyan is, aki lefut a nyílt utca során, táncolni, dalolni se szégyell, egyszóval: szükséges volna minden kulturálisnak nevezett nyilvános megnyilvánulás szigorú törvényi szabályozására.

(Megjegyezném, már csak mellékesen, hogy miniszterelnökünk bölcs útmutatása nyomán itt az ideje kidolgozni a lakáshasználati [szűkebben: parketta-] törvényt is, amely megfelelő szankciókkal sújtaná mindazokat, akik a friss, szépen csiszolt parkettát fölszedik, mert ahhoz van kedvük [a roma lakosság szokta egyébként, így vannak szocializálva, különösen holdas nyári estéken kedves szokásuk ez nekik], de azok is e törvény hatálya alá esnének, akik belepisilnek a kádba [erről heves vita is folyt e hasábokon, úgy is mint a törvény előzetes társadalmi vitája], vagy akik összepiszkolnák a falat, esetleg nem használnák rendeltetésszerűen a bidét. Világos tehát, hogy a törvényhozásnak egyre határozottabban át kell járnia társadalmunk minden területét, nemcsak a nyilvános, hanem az úgynevezett magánéleti szférát is.)

E sorok írója nem viccel, komoly dolgokról van szó.

Arról van szó, hogy mindent törvényekkel kell szabályozni, mert az adott szónak már senki nem ad hitelt. Ha nincsen törvény, akkor megette a fene az egészet. Ha például van egy olyan többé-kevésbé működő rendszer, hogy hogyan szokás kinevezni valakiket, milyen feltételeknek kell az illetőnek eleget tennie, vagy van egy szokás, hogy hogyan finanszírozzák az egyik vagy másik intézményt vagy produkciót, hogy milyen intézmények osztják a (milyen) pénzt, és szokás szerint mennyit - akkor ez édeskevés, mert változik a kormány vagy csak a miniszter, mert gondolhat egy jó nagyot a miniszterelnök vagy valamelyik tanácsadója, és minden hirtelen nem úgy lesz, ahogyan eddig volt. Mindent törvényekben kell tehát szabályozni (ha lehetne, még jobb volna kétharmados törvényekben), hogy coki, senki ne nyúlhasson hozzá a pénzekhez, ne legyen koncepcióváltás vagy váratlan átrendezés.

Nekem például a filmesek nyűglődéseiből most az jön le, hogy nagyon nagy szükség volna (persze) sok, sokkal több pénzre, továbbá a pénz elosztásának viszonylag tisztességes és átlátható módozataira; meg arra, hogy az eddig (többé-kevésbé) jól működő intézmények működése továbbra is biztosítva legyen, például a filmszemlére legyen pénz (de ne legyen kormány-közeli belenyúlás még a logóba se), a kuratóriumok és zsűrik a szakma (és nem a politika) megelégedésére dolgozzanak. Most a helyzet olyan, hogy egy ilyen elemi vágyat csakis a törvény erejével lehet megvalósítani: mindent az utolsó szögig le kell szabályozni, különben bármelyik (jelen vagy eljövendő) miniszter vagy államtitkár múló rosszullétének vagy gyöngéd fellángolásának áldozata lehet egy film, egy stúdió, egy pénzforrás, egy nemzeti filmkészítés.

Márpedig ha így áll a dolog, akkor a filmesek nincsenek egyedül. A szokásokban, az adott szóban, a bevált rendszerben, a piac önmozgásában, a szolidaritásban vagy a józan észben egyikünk sem hihet. Fel kell gyorsítani a törvényhozást, kerüljön végre sorra az abált szalonna, az abbé, az ábécé, az aberráció, az ablak, az ablativus, az abortusz, az abrak, az ábránd, az ábrázat, az abroncs, az abrosz, az abszolutizmus, az absztinens, az acél, az achát, az ács, az adag, az adás, az adat, az adjisten, az adminisztráció, az adó, az adomány, az adta-teremtette, az adu, az advent, az...

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.