Törvényeket!
E sorok írója immár vagy nyolc évvel ezelőtt bátran kiállt amellett, éppen ezeken a hasábokon, hogy legfőbb ideje beterjeszteni parlamentünk elé az állatkerti törvényt, hogy nemzetünk ezen kincsei, különösen pedig a főváros ékköve, ne válhassanak áldatlan politikai csatározások martalékává, hogy végre szabályozva legyen társadalmi életünk ezen területe is.
Joggal merül föl mármost a kérdés, hogy vajon kellő mértékben szabályozva van-e számos más, hasonló terület, világos korlátok és kötelmek közé van-e szorítva, átláthatóvá van-e téve, és a finanszírozást tekintve kellő módon elő van-e rajzolva minden fontos irányvonal. Vajon elégedettek lehetünk-e jogállamiságunk fejlettségével e tekintetben? Nem, nem lehetünk (elégedettek). Nem volna-e éppígy itt az ideje előhozakodni a színháztörvénnyel? És a cirkusztörvénnyel? Aligha sokáig tartható az az állapot, hogy nincsen világos szabályozás, amely a könyv- és folyóirat-kiadást kordában tartaná, lassan oda jutunk, hogy bárki bármikor kinyomtathat valamit; egyesek az utcán zenélnek, van olyan is, aki lefut a nyílt utca során, táncolni, dalolni se szégyell, egyszóval: szükséges volna minden kulturálisnak nevezett nyilvános megnyilvánulás szigorú törvényi szabályozására.
(Megjegyezném, már csak mellékesen, hogy miniszterelnökünk bölcs útmutatása nyomán itt az ideje kidolgozni a lakáshasználati [szűkebben: parketta-] törvényt is, amely megfelelő szankciókkal sújtaná mindazokat, akik a friss, szépen csiszolt parkettát fölszedik, mert ahhoz van kedvük [a roma lakosság szokta egyébként, így vannak szocializálva, különösen holdas nyári estéken kedves szokásuk ez nekik], de azok is e törvény hatálya alá esnének, akik belepisilnek a kádba [erről heves vita is folyt e hasábokon, úgy is mint a törvény előzetes társadalmi vitája], vagy akik összepiszkolnák a falat, esetleg nem használnák rendeltetésszerűen a bidét. Világos tehát, hogy a törvényhozásnak egyre határozottabban át kell járnia társadalmunk minden területét, nemcsak a nyilvános, hanem az úgynevezett magánéleti szférát is.)
E sorok írója nem viccel, komoly dolgokról van szó.
Arról van szó, hogy mindent törvényekkel kell szabályozni, mert az adott szónak már senki nem ad hitelt. Ha nincsen törvény, akkor megette a fene az egészet. Ha például van egy olyan többé-kevésbé működő rendszer, hogy hogyan szokás kinevezni valakiket, milyen feltételeknek kell az illetőnek eleget tennie, vagy van egy szokás, hogy hogyan finanszírozzák az egyik vagy másik intézményt vagy produkciót, hogy milyen intézmények osztják a (milyen) pénzt, és szokás szerint mennyit - akkor ez édeskevés, mert változik a kormány vagy csak a miniszter, mert gondolhat egy jó nagyot a miniszterelnök vagy valamelyik tanácsadója, és minden hirtelen nem úgy lesz, ahogyan eddig volt. Mindent törvényekben kell tehát szabályozni (ha lehetne, még jobb volna kétharmados törvényekben), hogy coki, senki ne nyúlhasson hozzá a pénzekhez, ne legyen koncepcióváltás vagy váratlan átrendezés.
Nekem például a filmesek nyűglődéseiből most az jön le, hogy nagyon nagy szükség volna (persze) sok, sokkal több pénzre, továbbá a pénz elosztásának viszonylag tisztességes és átlátható módozataira; meg arra, hogy az eddig (többé-kevésbé) jól működő intézmények működése továbbra is biztosítva legyen, például a filmszemlére legyen pénz (de ne legyen kormány-közeli belenyúlás még a logóba se), a kuratóriumok és zsűrik a szakma (és nem a politika) megelégedésére dolgozzanak. Most a helyzet olyan, hogy egy ilyen elemi vágyat csakis a törvény erejével lehet megvalósítani: mindent az utolsó szögig le kell szabályozni, különben bármelyik (jelen vagy eljövendő) miniszter vagy államtitkár múló rosszullétének vagy gyöngéd fellángolásának áldozata lehet egy film, egy stúdió, egy pénzforrás, egy nemzeti filmkészítés.
Márpedig ha így áll a dolog, akkor a filmesek nincsenek egyedül. A szokásokban, az adott szóban, a bevált rendszerben, a piac önmozgásában, a szolidaritásban vagy a józan észben egyikünk sem hihet. Fel kell gyorsítani a törvényhozást, kerüljön végre sorra az abált szalonna, az abbé, az ábécé, az aberráció, az ablak, az ablativus, az abortusz, az abrak, az ábránd, az ábrázat, az abroncs, az abrosz, az abszolutizmus, az absztinens, az acél, az achát, az ács, az adag, az adás, az adat, az adjisten, az adminisztráció, az adó, az adomány, az adta-teremtette, az adu, az advent, az...
