Egotrip

Elmúlt a karácsony, elrebegte ki-ki a maga kisded történetét családról, hitreményszeretetről, pont. Új mondat, új év, ebben is van karácsony, lám.

A lap hasábjain, az év végi számban szórakoztató összefoglalóval találkozhattunk kedvelt és kevésbé kedvelt politikusokról, pártokról, színészekről. És kitudjamégmimindent szoktunk minősíteni ahelyett, hogy valami értelmessel foglalkoznánk. A legellenszenvesebb, legszimpatikusabb és legunalmasabb jelzők közül különösen ez utóbbi volt ötletes, talán azért, mert minden indulatot az unalom követ az ember életében. Miniszterelnökünk a politikusok között érdemelte ki a legunalmasabb jelzőt. Talán azért ennyire jó. (Mármint politikus) - gondolhatnánk. Legalábbis - befektetésekről szólva - a legjobb mindig a legunalmasabb. Persze lehet, hogy politikuséknál máshogy van. (Ez nem választási esélylatolgatás, bár az 1998-as tőzsderovatnak még elkerülhetetlenül foglalkoznia kell ezzel.) Speciel, ha már így elkanyarodtunk, érdekes, hogy mennyire sok a hasonlóság a jó politikus és a sikeres befektető között. A rovat olvasói számára már valószínűleg gyerekjáték összekapcsolni Don Juant, Mozartot, Kierkegaardot, érzéki zsenialitást, ne adj´ isten a szexet a tőzsdei spekulációval. De vajon eszükbe jutott-e már, hogy létezhet párhuzam a politika és a befektetések kezelése között is? Ez persze nem azt jelenti, hogy a mai garnitúrából bárkire is rábíznánk a pénzünket, már azon túlmenően, amit a költségvetés adóbevételei és a tébé keretein belül kényszerülünk megtenni. Annyira persze nem érdekes a téma, hogy nagyon belebonyolódjunk, de azt azért könnyen beláthatjuk, hogy mindkét esetben az intuíció a siker titka. Meg persze egy kis tömeglélektan.

A nagy per mindenkit érdekel. Mindenütt erről folyik a szó: okoskodnak, következtetnek, az ujjaikon számolnak; meghatódnak, reménykednek, félnek, átkozódnak, óhajtoznak, gyűlölködnek, ámuldoznak, elkeserednek; egyszóval, drága jó uram, fura egy állapot ez...

Már csak néhányat kell aludni, és jön a Jézuska, Télapó, Happy Hanuka, bejgli és hal, nagy év végi kosztolás és az egy éve hanyagolt rokonokkal való önfeledt kvaterkázás, és bizony jön, már ha jön, az év végi jutalom. A bróker és a befektető egész évben feszült figyelme és idegei elernyednek, Karib-tengeri telelést áruló prospektusok lapozgatása folyik a tőzsdehíreké helyett, és esetleges előléptetésről, további pénzek kezeléséről szóló álmok megvalósulása kerül közelebb. Az egyéni befektető tőzsdei árfolyamhullámzástól elszédült önérzete és lelki nyugalma nem kívánja már a további idegességet, az ajándékvásárlásra is kell a pénz, szóval lanyhul a részvénypozíciók erőltetése, ráérünk mi arra még. Az évi kemény munka után, mert bizony nemcsak a pénz dolgozik, hanem a befektető is, jól jön az év végi intermezzo, különben is, ki tudja, mire számíthatunk jövőre.

"Kacsa lesz vagy hal, több mint valószínű, egyikben a csont, másikban a szálka lesz nekik a sok." - Ezt ajánlotta Keresztury Tibor barátunk a 20. század végén.

Halloween elmúlt, csináltunk töklámpát, az egész lakás teli boszorkánnyal meg denevérrel meg krampusszal, a gyerekhez jöttek a többi gyerekek trick-or-treatelni, úsztunk a tökpitében. Szép, nipponizált kelta rítus, ninja-go-thic, utánozás japán szokás; van itt egyfajta görcsös igyekezet az átvételben, lazaságok honosításában, úgy felszabadultak, hogy a homlokukon pattognak az erek. A karácsonyi felkészülési időszak is november elsején kezdődik, legalábbis áruházi szinten, neon-Santa Clausok a homlokzatokon, plasztik Tannenbaumok a parkolókban, nincs az a délnémet kisváros, amelyik ilyen korai starttal ugrana neki a Weihnacht-vircsaftnak.

Candy, cookie és cake, vagyis cukorka, süti és torta. Valami okból ezek az édes dolgok különösen alkalmasnak tűnnek szociálpszichológiai és szociológiai megfigyelések modellálására és metaforizálására. Már megint Henry Jamesszel jövök, ő fedezte fel a társadalmi mobilitás ama nagy csodáját, amely mind a mai napig erősen foglalkoztatja az amerikaiakat, habár immár az ellenkező irányból, az üres kalóriák, fogemésztő cukrok, koleszterinsokasító fehérjék és zsírok és a szódium örökös fenyegetése felől.

Eek a ooo - mondta Erzsi, miközben a torkára mutogatott, és olyan arcot vágott, mint egy elhanyagolt tamagocsi.

Nagy titokban lezajlott a régóta beígért kormányátalakítás: az SZDSZ helyébe a BKV lépett, meg a MÁV, meg egy kicsit a Malév, bár pro forma azért azt közölte a légitársaság a médiával, hogy "meglepetésként érte" a miniszterelnök bejelentése a nyugdíjasok ingyenes utaztatásáról. Jó, ezek ilyen kezdeti koalíciós súrlódások, annak idején a szabad demokraták is átestek ezen, amíg úgy egy éve Horn át nem tért az egypárti kormányzásra; előbb-utóbb várhatóan belejön a kormányzásba a BKV meg a MÁV, a kormányfőnek ellentmondó renitens nyugdíjas kormánytagokat pedig a Malév repíti majd a Kanári-szigetekre, ingyen.

A labda az öt és felesen, derűsen hátrasétálok, a kapu mögötti szektorban egyetlen ember, garbó van rajta vagy sál, ő is nyugodt, ám mögöttem már ordítanak, húzom az időt, mit szórakozok én itt! Még nem sejtik, hogy még egyszer odasétálok a labdához, megsimogatom, átteszem a szomszédos fűcsomóra, a közönség sárga lapot követel, ugyan, most kezdődött a meccs, a bíró nem fog ideloholni. Az alapvonalig hátrálok, még azon is túl, mi lenne, ha egészen a futópályáig, nem kockáztatok, nagy levegő, vége az első bekezdésnek, neki kell futni.

Ezúttal négy evőkanál ricinussal kezdték az előző napon. Sírtam nagy titokban egy diszkrétet és gyorsat a budin ülve akkor, jött megint a tepsi-érzés, nem volt elkerülhető, s nekem semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy megírjam a folytatást: lerágott csont már a szorongás, az úristenit! Nem is volt az sírás, pontosabban szólva csak úgy észrevettem a rettentő hasmenés alatt, hogy nem látok rendesen valamitől, és mikor néztem erősen, sűrű pislogással, hogy mitől nem látok, akkor azt láttam, hogy azért nem látok, mert időközben kijöttek a könnyeim. Menni kellett hajnalban megint befelé, beindult újra a gépezet, így alakult.

A kedvesem kiment a következő kereszteződésig, ahol a mit sem sejtő unokahúga várta - gondolom, akartak enni egy halas szendvicset -, amikor a 47-es villamos levágta a járókelő fejét, nagy és mintegy demonstratív reccsenéssel, amitől persze mind a két lány megijedt kissé, behúzódtak mindjárt egy helyre, ahová csak ilyenkor húzódnak be a lányok, milyen frivol. Ilyenkor én otthon vagyok, nem törődöm semmivel, mivel semmiről sem tudok, csak nézek hülyén magam elé, mint aki nem tud semmiről, olyan hideg, látjátok, ennyiért már legalább érdemes nem tudni semmiről, vagy legalábbis úgy tenni, mint aki nem tud semmiről, hogy gurul a fej, nevet a sok gyerek, jön-e a Mikulás, tudom, bocs, vigyenek innen el.

Folytatva a befektetések józan paraszti ésszel és Peter Lynch, a Fidelity Magellan befektetési alap legendás kezelője tételeinek adaptációjaként íródott szabálykönyvet, egy alapigazsággal kezdjük. Tekintve, hogy egy befektetés értékét a hozzá kapcsolódó jövőbeli jövedelmek jelenbeli értéke adja, részvényeket vásárolva sohasem a múltat, hanem a jövőt vesszük meg, és Lynch szerint "a jövőt sohasem a visszapillantó tükörben látjuk", vagyis teljesen mindegy, hogy milyen jól működött egy cég a múltban, ha a kilátásai rosszak. A jövő vizionálásának szükségessége kicsit komplikálja a befektetéseket, mert miközben a múltról viszonylag megbízható információink vannak, a jövőről csak alapos elemző munka révén tudunk hozzávetőlegesen jó képet kialakítani. Mindenesetre ebben a kérdésben nem érdemes az Állatfarmhoz vagy az 1984-hez fordulnunk, mert ha a befektetésekben a múlt kontrollálásával kívánnánk a jövőt kontrollálni, úgy járnánk, mint az a rendszer, amely ezt a zászlajára tűzte.

Hálaadás napja mindig csütörtökre esik. Másnap, azaz pénteken, az amerikaiak vásárolnak. Persze vásárolnak szerdán és szombaton és vasárnap is, és minden bizonnyal csütörtökön is vásárolnának, ha nem lenne éppen hálaadás napja, amikor is, mint megbízható amerikaiaktól tudom, "az egész város bezár". Hogy "az egész város bezár", főképpen annyit jelent, hogy a bankok és a posta- és egyéb hivatalok zárva tartanak, mert amúgy hol van itt rendezett egész, amelyet csak úgy be lehetne zárni? A koreai zöldségesek és a sarki italboltok (nem azonos kategória a Magyarországról ismeretes sarki italbolttal: ide vásárolni járnak a vásárlók, nem inni) mindenesetre nyitva tartanak, az üzletmenet várható fellendülésére való tekintettel, vagy pusztán mert mindig nyitva tartanak, s ebben emberi vagy állami dolgok őket meg nem akadályozhatják. Az ünnepi borzongás, ez a lelkesedésre kész izgalom azonban valóban hatalmába keríti a várost. Ünnep van, és mi imádunk ünnepelni, felhőtlen, boldog odaadással adjuk át magunkat az ünnepi pulykának, az édeskrumplinak és a cranberry-(som?)szósznak, amelyek arra vannak hivatva emlékeztetni, hogy valaha az indiánok és a Jóisten... Mit is csináltak az indiánok és a Jóisten? Enni adtak az éhes telepeseknek? Van itt egy régi ceremónia, mondják az amerikaiak kicsit bizonytalanul, mi se értjük egészen. A pulyka és a cranberryszósz valami rituális dolog, de ettől még meg lehet enni. Persze nem muszáj, teszik hozzá azzal a különös, gyengéd és zavart jóakarattal, amely egy családias ünnepbe keveredett idegennek kijár.