Lesz beszerzés, lesz favásárlás, forralt bort fog kapni tőlem most is az emberem. Lesz faragás, kenyérvágó késsel, bárddal, s fel lesz téve már késő délután idén is a kérdés, hogy az a nyomorult talp hol lehet. Amikor felteszem, meg fogok őrülni átmenetileg. Meglesz aztán, előkerül, visszaáll a hangulat: lehet nekiállni megdrótozni órákon át a cukrokat. Kókuszos lesz nyilván, na meg marcipános, mint rendesen. Lesz lódítás a cél érdekében, félre lesznek szelíden vezetve a tetőtérbe felzavart gyerekek.
Lesz fényesség, lángból kifolyólag, röpködni fognak a csillagok. Lesznek elúszó, tiszta, s erősen megbambult gyerekszemek, s lesz egy zavart, sültrealista, így teljességgel inadekvát tekintet, mely a szikrák ívét követi ideges fejrángással egészen a szőnyegig. Lesz nagy szimatolás, nem ég-e mégis valami. Dobozok is lesznek, bennük komplett nyúlcsalád berendezett házzal, korcsolya, vízipókos társas, mentő meg bőrfoci, ahogy értesülve vagyok. Lesz visítás ettől, öröm a köbön, össze fognak nézni lopva az öregek. Elromlik majd aztán egy félóra múlva a mentő villogója, lesz őrült kutatás számon kérő képpel a blokk után. Ki lesz próbálva sajnos a bőrfoci, kilincshez kell kötni ebből adódóan damillal majd a fát.
Kacsa lesz vagy hal, több mint valószínű, egyikben a csont, másikban a szálka lesz nekik a sok. Megvetéssel csócsálgatják, s ettől - aznap már másodszor - megint megőrülök. Az ágy felé kezdem orientálni a felpörgött csapatot, plusz ekkor lesz az, hogy arra a belátásra jutok: az alkalomra való tekintettel e szokatlanul jó, mondhatni, kiváló minőségű vörösborral innentől kezdve vigyázni kell. Megnézem még egyszer a gyertyát a tágra nyílt szemekben, énekelnek, lehet, egy utolsó hamisat, zárt szájjal aládünnyögök, így már annyira rossz lesz, hogy nem lesz giccses semmiképp.
De bejön még előtte, mindenek előtt, az új elem, tudom. Az idei év szerzeménye, ajándékba kapott démonom. Azt mormogja az agyban szívós kitartással, hogy nem lesz jó majd mégsem, hogy nem úgy lesz, hogy félremegy, hogy megbillen az, amire vársz. Amire vágyol, kisfiam. Azt dörmögi, ne reménykedj már oly nagyon, nincs megoldva semmi sem. Mi kell még, felelem, kettőször temettem, s kétszer vágtak szét idén a műtőasztalon, annyi az alkalmas páciens, kuncsaft, ki nem volt megpróbálva még, nézz körül. Leteszem a dárdát, én veled már nem huzakodok, nem fog elromolni semmi, nem hagyom. Ha meg nem fog menni, gyógyszerrel baszok ki veled, csak hogy tudd, édesem.
Úgy csinálni mindezt, hogy senki se lássa - kifelé ez a feladat. Odabent meg megőrizni ezt a legjobb fajta, várakozó, előzetes örömet, kizavarni, ki a sárba hívatlan vendégemet. Legyen velem mindeközben, így karácsony előtt, aki szeret, én meg gyorsan visszaveszem e mondat pátoszát, s kellemes ünnepeket kívánok a Küküllő utcából mindenkinek.
