Talán most már lehet.
Elmúlt a karácsony, elrebegte ki-ki a maga kisded történetét családról, hitreményszeretetről, pont. Új mondat, új év, ebben is van karácsony, lám.
A király a metrómegálló padján ült, lábujjairól vágta a körmét és cigarettázott. Koronáját maga mellé tette, pecsétes nadrágját térdig föltűrte. Lába furcsán fehér, mintha meszesgödörből lépett volna ki, visszerei száradó mészcsíkok. A királyt mindenki ismeri a Ferenciek teréről, magaválogatta maskarában rázza a papírpoharat, fején papundekliből aranykorona, tolldísz, indiánkirály. Ha elzavarják az aluljáróból, az autók közt bolyong az Úttörő Áruház előtt, neki az még mindig Úttörő, a tér meg Felszab.
És Kígyó tér.
A király most nem dolgozik, körmöt vág. A padon reklámszatyor, Fejértej, Parmalat, figyelem, ennek később se lesz jelentősége. Csak fontos. Ásványvíz, Theodora Quelle, nem más. Úgy írtam, mint volt. Zsebtükör, fehér műanyag kerettel, a király nyilván borotválkozni fog, ünnep lesz/volt/van. Most még körmöt vág és dudorász. Mint gimnazista kisleány, jóédesanyám. Szippantgat a cigiből. És nem dörren rá a mennyek és metróaluljárók ura, pedig figyeli ám kameráján, mindent lát. Fülkéjében szalonnáz, szeparé, mi közöm hozzá, hozzátok, megszületik első- és utolsószülött fiam, én meg be vagyok osztva az ünnepeken is. Rohadjatok meg, és hallgatá tovább a Danubiust.
Érkezik fakópiros pulóveres, fiatal, letelepszik a király mellé, kalácsot vesz elő, tör, kalácsolgat. (Mondom, most talán már le lehet írni, tényleg kalács volt, fonott, fényes. Meleg? Azt nem láttam.) Aggyál má, a király nem is fordult a pulóveres felé, úgy mondta. Királyok közelről ismerik egymást. A fiú rágicsál tovább, másfél perc múlva odadob az öregnek egy darabot, annak föl kéne állnia, hogy elérje, de nem, a király ma nem mozdul, az istennek se, botjával magához húzza a kalácsot, most látom, még meleg. Falatozik, körmöt vág, cigarettázik. Hol a szabadság.
Szerelvény be, elindulok, az öreg kötelességből, méla undorral fölemeli a papírpoharat, megrázza, leteszi. Dehogyis adok, elvégre karácsony leszvoltvan. A fiatal feláll, még odadobja a maradékot az öregnek, az ölébe, még visszajössz?, nem válaszol. Vissza. Együtt utazunk a Nyugatiig, Napnyugati pályaudvar, ott leszáll, még látom, ahogy tétovázik, most merre.
Utazom tovább.
A király talán már borotválkozik, meg is mosakodott Theodora Quellében, meg is. A fakópiros pulóveres talán vitt neki még egy üveggel.
Talán most már lehet, erről, írni.
Harmadik király pedig nincs, mert nem láttam.
