Jaksity György: Tőzsde

  • 1998. január 8.

Egotrip

A lap hasábjain, az év végi számban szórakoztató összefoglalóval találkozhattunk kedvelt és kevésbé kedvelt politikusokról, pártokról, színészekről. És kitudjamégmimindent szoktunk minősíteni ahelyett, hogy valami értelmessel foglalkoznánk. A legellenszenvesebb, legszimpatikusabb és legunalmasabb jelzők közül különösen ez utóbbi volt ötletes, talán azért, mert minden indulatot az unalom követ az ember életében. Miniszterelnökünk a politikusok között érdemelte ki a legunalmasabb jelzőt. Talán azért ennyire jó. (Mármint politikus) - gondolhatnánk. Legalábbis - befektetésekről szólva - a legjobb mindig a legunalmasabb. Persze lehet, hogy politikuséknál máshogy van. (Ez nem választási esélylatolgatás, bár az 1998-as tőzsderovatnak még elkerülhetetlenül foglalkoznia kell ezzel.) Speciel, ha már így elkanyarodtunk, érdekes, hogy mennyire sok a hasonlóság a jó politikus és a sikeres befektető között. A rovat olvasói számára már valószínűleg gyerekjáték összekapcsolni Don Juant, Mozartot, Kierkegaardot, érzéki zsenialitást, ne adj´ isten a szexet a tőzsdei spekulációval. De vajon eszükbe jutott-e már, hogy létezhet párhuzam a politika és a befektetések kezelése között is? Ez persze nem azt jelenti, hogy a mai garnitúrából bárkire is rábíznánk a pénzünket, már azon túlmenően, amit a költségvetés adóbevételei és a tébé keretein belül kényszerülünk megtenni. Annyira persze nem érdekes a téma, hogy nagyon belebonyolódjunk, de azt azért könnyen beláthatjuk, hogy mindkét esetben az intuíció a siker titka. Meg persze egy kis tömeglélektan.

A lap hasábjain, az év végi számban szórakoztató összefoglalóval találkozhattunk kedvelt és kevésbé kedvelt politikusokról, pártokról, színészekről. És kitudjamégmimindent szoktunk minősíteni ahelyett, hogy valami értelmessel foglalkoznánk. A legellenszenvesebb, legszimpatikusabb és legunalmasabb jelzők közül különösen ez utóbbi volt ötletes, talán azért, mert minden indulatot az unalom követ az ember életében. Miniszterelnökünk a politikusok között érdemelte ki a legunalmasabb jelzőt. Talán azért ennyire jó. (Mármint politikus) - gondolhatnánk. Legalábbis - befektetésekről szólva - a legjobb mindig a legunalmasabb. Persze lehet, hogy politikuséknál máshogy van. (Ez nem választási esélylatolgatás, bár az 1998-as tőzsderovatnak még elkerülhetetlenül foglalkoznia kell ezzel.) Speciel, ha már így elkanyarodtunk, érdekes, hogy mennyire sok a hasonlóság a jó politikus és a sikeres befektető között. A rovat olvasói számára már valószínűleg gyerekjáték összekapcsolni Don Juant, Mozartot, Kierkegaardot, érzéki zsenialitást, ne adj´ isten a szexet a tőzsdei spekulációval. De vajon eszükbe jutott-e már, hogy létezhet párhuzam a politika és a befektetések kezelése között is? Ez persze nem azt jelenti, hogy a mai garnitúrából bárkire is rábíznánk a pénzünket, már azon túlmenően, amit a költségvetés adóbevételei és a tébé keretein belül kényszerülünk megtenni. Annyira persze nem érdekes a téma, hogy nagyon belebonyolódjunk, de azt azért könnyen beláthatjuk, hogy mindkét esetben az intuíció a siker titka. Meg persze egy kis tömeglélektan.

Szóval jó dolog lesz Magyarországon tőzsdézni kilencvennyolcban, mert unalmas lesz. Öt százalék dzsidipi- (é. bruttó hazai termék) növekedés, ami a tőzsdei cégek nyelvére lefordítva megint egy erős év nyereség szempontjából, szerintem húsz százalék profitnövekedésig meg sem állnak, közben meg csak csökken az infláció meg a kamatlábak, és akarjuk, nem akarjuk, Európa felé is lépegetünk. Ceteris paribus, ahogy az ókori bölcsek és a mai értékpapír-elemzők fogalmaznak, vagyis ha a világ ilyen egyszerű volna (é. unalmas), akkor tisztességes pénzt lehetne megint keresni a pesti börzén. És ezért jók az unalmas befektetések, mert nemcsak keresünk rajtuk, de ráadásul az idegeink sem amortizálódnak annyira. Az unalom különös adalékaként az lenne jó, ha a választások is ilyenek lennének, vagyis nem nagyon zavarna be semmi a választópolgárok jelenlegi politikai preferenciáinak, és akik még hezitálnak, úgy döntenének, ahogy arra mindenki számít. Nem az a lényeg, hogy kire szavaznak, hanem hogy arra szavazzanak, akire a konszenzus gondol. Vagy talán a Konszenzus? Merthogy a konszenzus nagy úr, ha a dolgok másként alakulnak, akkor tőzsdék dőlnek össze, társaságok mennek csődbe és politikusok válnak már nemcsak unalmassá, hanem megunttá. Gondoljunk csak a távol-keleti gazdaságokra, amelyeknek egy éve még erős növekedést jósolt a konszenzus, aztán lám mi lett belőle - jó, ha az ezredfordulóig bekövetkezik az a növekedés. Így hát jó lesz követni a konszenzust, mert hiú egy lelke van, és megsértődik, ha nincs igaza. A tőzsde már csak ilyen.

És jó dolog lesz Magyarországon tőzsdézni azért is, mert sehol máshol nem ilyen unalmas, mint itt. Az országgal is valahogy úgy vannak a befektetők, mint a politikussal a választók: legyen egy kicsit unalmasabb, csak maradjon meg a pénzünk. Vagyis jót fog nekünk tenni idén is, hogy a nemzetközi helyzet fokozódik, csak be ne gyűrűzzön. Láttuk már néhányszor, hogy ez a begyűrűzés szar ügy, úgyhogy jó lenne, ha most elkerülne minket, mert akkor oda az unalom. És persze itt nemcsak a kistigrisek, és - ki ne hagyjuk őket - egyes latin-amerikai gazdaságok helyzete a kérdéses, hanem a Nagy Testvér (bocsi, ez a tőzsdén nem az EU, hanem az amcsik) kilátásai. Bizony minél többet gondolkozom rajta, mégsem lesz ez olyan unalmas év. Nem elég, hogy esetleg bedől még néhány piac, épp mikor a privatizáció farhullámán megkapaszkodott magyar kisbefektető már éppen bátor lombardozásba kezdene, de ráadásul a Nagy Testvér helyzete is kérdéses. Mert azért senki sem gondolja komolyan, hogy büntetlenül lehet húsz-harminc százalékkal növelni az árfolyamokat egy olyan országban, amely nem tegnap kezdte a felzárkózást meg az integrációt, és ráadásul a mi miniszterelnökünknél is látott már néhány unalmasabb politikust. Szóval csak lelassul most már ez a szédítő iram. Meg aztán a Greenspan-szellem is előbb-utóbb kiszabadul a palackból, és akkor jön a kamatemelés, ami a legkisebb mozdulatra is pár tízmilliárd dollárral csökkenti a nemzetközi alapok befektetéseit, és akkor aztán lesz mit pótolni az újdonsült magyar nyugdíjalapoknak.

A tőzsde, úgy tűnik, soha nem lesz unalmas, vagy ha mégis, akkor jobb gyorsan felébredni és rendezni a sorokat. Úgyhogy börzére, magyar, miben bízzunk, ha nem éppen a sajátunkban, ezt most tényleg magunknak építjük, még ha nem is emberarcú, de legalább mérhető az eredmény. Reméljük, a többiek is építik a sajátjukat, különben vége az unalmunknak.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.