Vágvölgyi B. András: Tokyo Underground

  • 1997. december 18.

Egotrip

Halloween elmúlt, csináltunk töklámpát, az egész lakás teli boszorkánnyal meg denevérrel meg krampusszal, a gyerekhez jöttek a többi gyerekek trick-or-treatelni, úsztunk a tökpitében. Szép, nipponizált kelta rítus, ninja-go-thic, utánozás japán szokás; van itt egyfajta görcsös igyekezet az átvételben, lazaságok honosításában, úgy felszabadultak, hogy a homlokukon pattognak az erek. A karácsonyi felkészülési időszak is november elsején kezdődik, legalábbis áruházi szinten, neon-Santa Clausok a homlokzatokon, plasztik Tannenbaumok a parkolókban, nincs az a délnémet kisváros, amelyik ilyen korai starttal ugrana neki a Weihnacht-vircsaftnak.

Halloween elmúlt, csináltunk töklámpát, az egész lakás teli boszorkánnyal meg denevérrel meg krampusszal, a gyerekhez jöttek a többi gyerekek trick-or-treatelni, úsztunk a tökpitében. Szép, nipponizált kelta rítus, ninja-go-thic, utánozás japán szokás; van itt egyfajta görcsös igyekezet az átvételben, lazaságok honosításában, úgy felszabadultak, hogy a homlokukon pattognak az erek. A karácsonyi felkészülési időszak is november elsején kezdődik, legalábbis áruházi szinten, neon-Santa Clausok a homlokzatokon, plasztik Tannenbaumok a parkolókban, nincs az a délnémet kisváros, amelyik ilyen korai starttal ugrana neki a Weihnacht-vircsaftnak.

Sokáig nem foglalkoztatott a halottak napja, az utóbbi időben rákényszerültem. Tavaly sírhelyet csináltattam sokért, november elején különböző temetőkbe járok az elmúlt években. Már egy ideje gondolkodtam azon, mit is csináljak Japánban halottak napján.

Keleten a halottkultusznak masszív a hagyománya, de valami shinto ünnepségen megemlékezni elég mache lenne. November elseje marad, haza nem repülhetek vinni egy virágot, gyújtani gyertyát. Kamakura, ahol lakom, a szamuráj-Szentendre, Kyoto mellett a legjelentősebb buddhista központ, sok templom van, már rég körbebicikliztem őket, ha vendégem jön, nekik is körbemutatom, néha még magamtól is elmegyek. Zen-kertekben nézelődni, ilyesmi. A templomok mellett mindig van kis temető, ha fúj a szél, rázza az emlékezés falapjait a sírokon. Az új sírok nem nagyon különböznek a magyaroktól, kereszt ugyan nincs, de ugyanaz a fényezett műkő, műmárvány, mint Magyarországon a legtöbb helyen. Egy ilyenbe elmehetek gyertyát vagy füstölőt gyújtani, más ötletem sokáig nincs, de valami személyesebbet szeretnék, egy konkrét sírhoz kéne menni, olyanéhoz, akit, ha nem is ismertem, de tisztelek. Nem történelmi emlékhelyre, valami shogun vagy ismeretlen katona teteméhez, nem, rendes sír kéne. Nem tudok ilyet.

Eszembe jut egy kép Wim Wenders Tokyo-ga című mozijából. Fekete sír, egy kínai írásjel, a mu: Ozu Yasujiro nyughelye. Ozu a japán film egyik legnagyobb alakja, sokak szerint a legjapánabb rendező. "Japánok vagyunk, tehát japán dolgokat kell csinálnunk", mondta egyszer; belegondolok, hogy egy ilyen mondatnak nálunk milyen bugylibicskás kicsengése lenne. Nagy nemzetek, nagy kultúrák könnyebben lehetnek kizárólagosak.

Shodo-órán megkérem a senseit, kalligrafálna egy rendes mut nekem, ha keresem a sírt, felismerjem. Megforgatja az íróecsetet a tusban, kimért, lassú mozdulatokkal rajzol egy mut a rizspapírra kaisho, egy másikra pedig gyosho írásmódban - azt mondja, a harmadik, syosho stílusban biztos nem írtak a sírra, az túl légies a márványhoz -, elteszem, majd memorizálom. Mu: "az üresség, melynek súlya van", a kínai ideogramma, Zen-szimbólum, azért hajszoljuk a megvilágosodást (satori), hogy ezt lássuk, a semmit, ezzé váljunk, ürességgé, amiért küzdeni kell.

Az Engakuji, az öt nagy kamakurai Zen-templom legfőbbike a város északi részén van, közel Ofunához, a japán Studio Cityhez; a Shochiku stúdiójának környéke ismert filmes lakhely volt hajdan. Az Engakujit 1280-ban alapította Hojo Tokimune shogun, aki a kínai ch´an buddhizmus iránti rajongása mellett arról lett híres, hogy épp itt, a lakásomhoz közeli beachen - ma kedvelt hullámlovas-környék - fejeztette le Kubláj kán követeit, majd mikor megindult Japán ellen a győzhetetlennek hitt mongol hajóhad, akkor egy tájfun, az "isteni szél" (kamikaze) tönkreverte őket. Az Engakuji volt Suzuki Daisetznek, a Zen egyik első nyugati tolmácsolójának bázistemploma is, és Ozut is ide temették. Ünnepség van, nyílt nap, persze nem halottak napja, a kyodo-csarnok előtt hárman gyakorolnak, fekete nadrág, fehér felső, nincs borotválva a fejük, nem szerzetesek. Meghajolnak az íjnak, aztán meghajolnak a nyílnak, koncentrálnak, fej fölött kezdik a feszítést, a szellem feszített húrrá lényegül, tárgy és személy a külső pontra koncentrálás alanya és tárgya egyszersmind. (Ha jól emlékszem, Eugen Herrigel német filozófus - A Zen az íjászat művészetében szerzője - is ide járt tanulni, az ő művét alázza porba Koestler Artúr, a legnagyobb magyar író, living or dead, Japánról szóló dolgozatában. (The Lotus and the Robot. Hutchinson of London, 1960) A kyodo-csarnok előtti téren fapadok, látogatók teáznak, ha nem is a teaszertartás rituális szabályai szerint, de legalább olyan bögréből. Néha kiszalad egy apáca, shojin ryorit, Zen-vegetáriánus ételeket hoz a nézőknek. Nyitva a shodo-csarnok is, a kalligráfiák ma megtekinthetők. Az egyik rizsföldszerű teraszon nyitva az a temető, ami máskor nincs, felmegyek, végig az egyik soron, ott nincs mu meg fekete kő, aztán be a másikba, a közepén ott van Ozu sírja. Első gondolatom nem öröm vagy bánat, vagy bármi, kicsit is emelkedettebb dolog, hanem hogy jééé, milyen könnyen megtaláltam. Veszek szantálfa illatú füstölőt potom ´100-ért, a novemberi tavaszban visszasétálok a fekete kőhöz, a muhoz, tűnődöm az ürességen - ezen a helyen azért blaszfém lenne a meditálás szót használni arra, amit csinálok -, a halottaimra gondolok, merre járhatnak a samsara körforgásában, a nirvánába nem juthattak, megvilágosodottak ők sem voltak.

Figyelmébe ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.

A miniszter titkos vágya

Jövőre lesz tíz éve, hogy Lázár János a kormányinfón közölte, megépül a balatoni körvasút abból az 1100 milliárd forintból, amit a kormány vasútfejlesztésekre szán. A projektnek 2023-ban kellett volna befejeződnie, és egy ideig a gyanús jelek mellett is úgy tűnt, hogy minden a tervek szerint alakul: 2021. június 18-án átadták az észak-balatoni vasútvonal Szabadbattyán és Balatonfüred közötti 55 kilométeres, villamosított szakaszát.

Ahol mindenki nyer

Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn baráti látogatáson tartózkodott a szomszédos Szlovákiában, ahol tárgyalásokat folytatott Robert Fico miniszterelnökkel és Peter Pellegrini államfővel. Hogy miről tárgyaltak, arról sok okosságot nem lehetett megtudni, az államfő hivatala nem adott ki közleményt, posztoltak egy kényszeredett fotót és lapoztak; a miniszterelnök, Orbán „régi barátja” ennél egy fokkal udvariasabbnak bizonyult, amikor valamiféle memorandumot írt alá vendégével; annak nagyjából annyi volt a veleje, hogy Fico és Orbán matadorok, és reményeik szerint még sokáig azok is maradnak (Robert Fico szíves közlése).

„Inkább magamat választom”

A Budaörsi Latinovits Színház fiatal színésze a versenysport helyett végül a színház mellett döntött, és ebben nagy szerepe volt Takács Vera televíziós szerkesztőnek, rendezőnek is. Bár jelentős színházi és ismert filmes szerepek is kötődnek hozzá, azért felmerülnek számára a színház mellett más opciók is.

Az irgalom atyja

Megosztott egyházat és félig megkezdett reformokat hagyott maga után, de olyan mintát kínált a jövő egyházfőinek, amely nemcsak a katolikusoknak, hanem a világiaknak is rokonszenves lehet. Ügyesebb politikus és élesebb nyelvű gondolkodó volt, mint sejtenénk.