A kedvesem kiment a következő kereszteződésig, ahol a mit sem sejtő unokahúga várta - gondolom, akartak enni egy halas szendvicset -, amikor a 47-es villamos levágta a járókelő fejét, nagy és mintegy demonstratív reccsenéssel, amitől persze mind a két lány megijedt kissé, behúzódtak mindjárt egy helyre, ahová csak ilyenkor húzódnak be a lányok, milyen frivol. Ilyenkor én otthon vagyok, nem törődöm semmivel, mivel semmiről sem tudok, csak nézek hülyén magam elé, mint aki nem tud semmiről, olyan hideg, látjátok, ennyiért már legalább érdemes nem tudni semmiről, vagy legalábbis úgy tenni, mint aki nem tud semmiről, hogy gurul a fej, nevet a sok gyerek, jön-e a Mikulás, tudom, bocs, vigyenek innen el.

A kedvesem kiment a következő kereszteződésig, ahol a mit sem sejtő unokahúga várta - gondolom, akartak enni egy halas szendvicset -, amikor a 47-es villamos levágta a járókelő fejét, nagy és mintegy demonstratív reccsenéssel, amitől persze mind a két lány megijedt kissé, behúzódtak mindjárt egy helyre, ahová csak ilyenkor húzódnak be a lányok, milyen frivol. Ilyenkor én otthon vagyok, nem törődöm semmivel, mivel semmiről sem tudok, csak nézek hülyén magam elé, mint aki nem tud semmiről, olyan hideg, látjátok, ennyiért már legalább érdemes nem tudni semmiről, vagy legalábbis úgy tenni, mint aki nem tud semmiről, hogy gurul a fej, nevet a sok gyerek, jön-e a Mikulás, tudom, bocs, vigyenek innen el.

A levágott fej szomorú, és védhetetlen moment, példaként hoznám fel az ostoba kutyát, aki fejetlenül próbált átszaladni a Szilágyi utcán, amikor pedig kifejezetten mondtuk neki, hogy maradjon, átszaladni nem nagyon szabad, ül!, ül!, üvöltöm, de mégis, elüti persze egy faszszopó, vagy hogy is írtam, egy négykarú rabló, egy kizombizott baltazár professzor, úgy szeretném végignézni, ahogy kivérzik, úgy látszik, beteljesedik a Jelenések Könyve, ilyeténképpen, ahogy én akarom.

Kis, balga, vásott, másoknak sem tetsző kanyarokkal vesszük be a nápolyi sztrádát, kicsúszás, megfarolás nélkül, miközben a feletteseink úgy néznek ránk, ahogy csak a lehetetlen helyzetekben lehet lehetetlenül nézni, akiknek lehet, meg nekünk, akik megesszük, ahogy néznek. Prézli - üvölt a folt -, prézli, mi vagyunk azok a mások, az értelmezhetetlen Alanyok. Le fogunk állni, megosztjuk ezentúl mindenkivel, kicsészézzük, adunk, ha rászorulnak, egyék, nyalják, fulladjanak meg. Kis kő, rettenetes ismerős, talán, ha én eszem a számat, kireped, megkarcolódik, mások eszik, elvisznek innen, anyád. Pont. Az ismeretlen ismerős, a Három Kívánság, de tényleg: szeretnék találkozni Egerszegi Krisztinával, ússzon meg engem is, ha tud, lóbálj, lóbálj, himba-tánc - rettenetes, megint, nevetünk egymás hatalmas visszatükröződésén. Picsa.

Kis, egészen manószerű segéderők jönnek, nagy lapátokkal a kezükben, és azt kérdezik: lehet-e lapátolni valamit?

Ölni kell.