Folytatva a befektetések józan paraszti ésszel és Peter Lynch, a Fidelity Magellan befektetési alap legendás kezelője tételeinek adaptációjaként íródott szabálykönyvet, egy alapigazsággal kezdjük. Tekintve, hogy egy befektetés értékét a hozzá kapcsolódó jövőbeli jövedelmek jelenbeli értéke adja, részvényeket vásárolva sohasem a múltat, hanem a jövőt vesszük meg, és Lynch szerint "a jövőt sohasem a visszapillantó tükörben látjuk", vagyis teljesen mindegy, hogy milyen jól működött egy cég a múltban, ha a kilátásai rosszak. A jövő vizionálásának szükségessége kicsit komplikálja a befektetéseket, mert miközben a múltról viszonylag megbízható információink vannak, a jövőről csak alapos elemző munka révén tudunk hozzávetőlegesen jó képet kialakítani. Mindenesetre ebben a kérdésben nem érdemes az Állatfarmhoz vagy az 1984-hez fordulnunk, mert ha a befektetésekben a múlt kontrollálásával kívánnánk a jövőt kontrollálni, úgy járnánk, mint az a rendszer, amely ezt a zászlajára tűzte.

Folytatva a befektetések józan paraszti ésszel és Peter Lynch, a Fidelity Magellan befektetési alap legendás kezelője tételeinek adaptációjaként íródott szabálykönyvet, egy alapigazsággal kezdjük. Tekintve, hogy egy befektetés értékét a hozzá kapcsolódó jövőbeli jövedelmek jelenbeli értéke adja, részvényeket vásárolva sohasem a múltat, hanem a jövőt vesszük meg, és Lynch szerint "a jövőt sohasem a visszapillantó tükörben látjuk", vagyis teljesen mindegy, hogy milyen jól működött egy cég a múltban, ha a kilátásai rosszak. A jövő vizionálásának szükségessége kicsit komplikálja a befektetéseket, mert miközben a múltról viszonylag megbízható információink vannak, a jövőről csak alapos elemző munka révén tudunk hozzávetőlegesen jó képet kialakítani. Mindenesetre ebben a kérdésben nem érdemes az Állatfarmhoz vagy az 1984-hez fordulnunk, mert ha a befektetésekben a múlt kontrollálásával kívánnánk a jövőt kontrollálni, úgy járnánk, mint az a rendszer, amely ezt a zászlajára tűzte.

Egy társaság irodáinak extravaganciája fordítottan arányos a társaság menedzsmentjének azon akaratával, hogy a részvényesek vagyonát növelje. Ez a szabály az örökzöldek közé tartozik, bár gyakoribb az a megfogalmazása, hogy egy részvényt akkor kell eladni, amikor a társaság vezetése irodaházat épít, és a recepción ülő csinos fiatal nők egy négyzetméterre jutó aránya meghaladja az ipari átlagot. Lynch egyik kedvenc társaságáról, a Taco Bellről úgy nyilatkozott, hogy azért fektetett a részvényeibe, mert isteni volt náluk a tacos, a piac 90 százaléka nyitva állt előttük, a mérlegük stabil, a pénzügyi teljesítményük megnyugtató volt, és a társaság irodaháza a maga egyszerűségében inkább egy szerelőcsarnokra, semmint irodaházra hasonlított. Ehhez kapcsolódó szabály, hogy minél kevesebb színes fénykép van egy társaság éves jelentésében, annál vonzóbb befektetés válhat belőle. Az éves jelentés drága, színes fényképekben bővelkedő nyomdai kivitelezése gyakran a mondanivaló (a menedzsment beszámolójának) silány tartalmát hivatott leplezni.

A részvények hosszú távon növekedésre vannak ítélve, miként a körülöttünk lévő világ is. (Bár nem a világ növekszik, csak mi, emberek foglalunk el belőle egyre többet.) Ezen megfigyelésre alapozva érdemes kitartani jó részvényeink mellett, de még jobb részvényekbe fektetni, amikor a gazdasági válságban úgy tűnik, hogy ennél rosszabb már nem lehet. Erre mondja Lynch, hogy amennyiben nem short seller (árfolyamesésre számító és ezért fedezetlenül eladó) spekulánsok vagy gazdag feleségre vágyó szegény költők vagyunk, nem kifizetődő pesszimistának lenni.

Azt, hogy általában az unalmas társaságok a legjobb befektetési célpontok, valószínűleg már sokan tapasztalták. Egyrészt mert ezek működését és így nyereségtermelését könnyű megérteni és előre jelezni, másrészt mert ezek kockázata tevékenységük közérthető jellegének köszönhetően általában kisebb. Az igazán jó részvény azonban az, amit nemcsak a befektetők, hanem a részvényelemzők is unnak - mondja Lynch -, hiszen ez a biztos recept arra, hogy az átlagosnál jobb megtérülést érjünk el. Érdekes módon az elemzőket mások is kerülik, így például Warren Buffetnek, egy korábbi írásunk hősének jelszava, hogy elemzők kíméljenek.

Peter Lynch szerint néha a legjobb részvény, amit vehetünk, az, amibe már úgyis befektettünk. Más szóval néha a szemünket szúrja ki egy már a portfóliónkban lévő jó részvény, és semmi más dolgunk nem lenne, mint növelni az arányát befektetéseink között, ahelyett hogy feltétlenül újabb és újabb befektetéseket hajkurászunk. Kicsit továbbgondolva ez azt is jelenti, hogy a diverzifikáció, vagyis befektetéseink több papír közötti megosztása sok más élvezethez hasonlóan csak mértékkel jó. Célravezetőbb a jó befektetésekre koncentrálva kialakítani portfóliónkat, mint a részvények egzotikus kavalkádját létrehozni. Erre jó példa, hogy Lynch portfóliója 1983-ra már 900 különböző társaság részvényeiből állt, és ezért sokan elpártoltak az alaptól, miközben a 900-ból 700 kevesebb mint tíz százalékát tette ki befektetéseinek.

Lynch is azt sugallja szinte minden mondatában, hogy a részvényekről hosszú távon kell gondolkozni, és a jók mellett jóban-rosszban ki kell tartani, de Warren Buffet ebben még végletesebben fogalmaz: szerinte a részvényeket vagy tíz évre, vagy még tíz percre sem érdemes vásárolni. Ha viszont valaki mégis ki akarná találni, hogy mikor érdemes venni és mikor érdemes eladni egy papírt (azon túl, hogy akkor, amikor olcsó, illetve amikor drága), érdemes megfontolnia Lynch tanácsát, miszerint "soha ne próbáld kitalálni, hogy egy részvény árfolyama mikor érte el az alját, ahogy a zuhanó kést se próbáld a levegőben elkapni, hanem várd meg, amíg leesik és a földbe fúródik".