Nem kelek fel, nem megyek el, alszom tovább - még itt az álom, úgy találom, fárasztó egy reggel, nem kelek fel. Az első rettentő reggelen rám törtek az ideális munkafeltételek, ezt nektek monográfia, vagy mi a búbánat, ezt nektek tudomány meg határidő, nem fog bejönni a számításotok. Forrt volna az ősember torkára az első munkadal; üljön itt másfél évet az, aki a költészetet kitalálta, szándékosan. Az volt a terv, hogy átalszom nekik bosszúból a hetet, ha képesek voltak rá, hogy itt hagyjanak. Ráfázik mind, ki az érdekemben szívtelen. Átalszom a tavaszi szünetet, mint Cs. a tíz hónap után kikönyörgött hétvégi eltávozást - ne tudjon jót tenni vele a hadsereg. Ilyen elalvós részeg ő, abból is a szélsőséges fajta, mér´, szokta mondani a nejének, inkább üsselek? Bement az első útba eső helyre, megivott zsinórban nyolc felest, rákönyökölt a pultra, és úgy maradt. Zárásra tudtak egy ingyen sörrel életet verni belé, kitalált valahogy a fehérvári állomásra, még a pesti átszállás is megvolt bravúros módon, de onnantól a büfékocsi az eltávozásnak végképp betett.
Kétszer ébredt Nyíregyházán azon az éjjelen, visszafelé első ízben Szolnokig, másodszorra Püspökladányig jutott, ott merített erőt abból szombat délután, hogy a dolog, akárhogy is nézi, nem reménytelen: Debrecen körül egyre szűkül a kör. Meglesz, akárhogy megcsinálom, megmutatom ezeknek, ki vagyok. Aznap este, mivelhogy rátöltött, mégiscsak Szoboszlón ébredt, tanúk előtt esküdött meg az életére a restiben, hogy ez az utolsó Unicum, amit a kisasszony benne eltűnni lát. Ilyen közel nem volt még a célhoz, de biztos, ami biztos, taxival támadott - bemondta a címet, és elaludt. Erős jellem amúgy, de attól, hogy a sofőr a ház előtt rázza, ő úgy megnyugodott, hogy azt gondolta, a törzshelyére az izgalmak végén csak beköszön, hazaérkezése egy laza fröccsöt föltétlen megér. A hepiend így sajnálatos módon mégis elmaradt - kába volt még, amikor vasárnap délben felköltötték, elnézte az emeletet. Szorult a zár, de egy nyomással azért bejutott, már megint átrendezte a nő a szobát, ezt még konstatálta, s elnyelte az ágy az erősen hiányos egyenruhát. Haladéktalanul indulni kell vissza - az ébredéskor ezt előbb felfogta, mint hogy ki ez a két ordító idegen a saját ágya előtt. Lekéste a csatlakozást, őszintén beszélve arra hivatkozott, amikor egynapos késéssel, Siófok érintésével, a laktanyába szerencsésen visszaért, de nem győzött meg senkit, mert a hazajutással egy bő fél éven át megint nem próbálkozhatott.
Csak fölkeltem végül erős akarattal - gyengébb képességű vagyok alvásilag -, ez volt azon a napon az utolsó pozitív tett. Áthaladtam többször, mint Cs. Debrecenen, a dolgozószobán, keringtem, miként égitest, az asztalom körül, rajta az én hívogató ágyam, a kinyitott Prozac-füzet, de nekem sem sikerült a megérkezés. Nagyot szól ott a csönd, ahol hétvégenként hatvan körmöt vág a nő. Fel se hívnak, persze, nehogy zavarjanak. Nehogy kizökkentsenek. Leültem az ablak elé várni a tavaszt, nehezen telt a nap. Gondoltam, átmegyek újságért a szemközti boltba, abból nagyobb baj nem lehet. Egy Népszabadságot, mondom, jobb híján, légy szíves, föl se néz, azt mondja, Blikk. Jó lesz Hírlap is, azt mondja, Blikk. Mi az úristen van ezzel, megbuggyant teljesen? Népsportot esetleg, vagy Hajdú-Bihari Napló legalább, forszírozom tovább, de ekkor már dől-borul ülve, úgy kacag, hogy ennyire értetlen vagyok. Azon röhög, hogy nincsen neki abból, amit kérek, semmi sem, de úgy, hogy zeng az üzlet, a könnye is kijön, boldog tőle rendesen. Más sincs egyébként, ebben a hely verhetetlen - bár a felirat ajándékot, dohányt meg újságot ígér, a Póló sör, a Symphonia, a budipapír, a körtepálinka, a cigirágó és a fütyülős nyalóka az, ami állandóan kapható; minden egyéb, beleértve a nyitva tartást is, teljesen esetleges. Egyszer például - azért próbálkoztam újra - volt a Gauloises-tól a legjobb szivarokig, ÉS-től a HVG-ig az égvilágon minden, de akkor nem lehetett kibírni a manust, agresszív volt, goromba, sértődött, elviselhetetlen. Dúlt-fúlt, hogy a nyakán marad a cucc, itt rohad rám, ismételgette, mint most azt, hogy Blikk, megvetéssel lökdöste a dolgokat a polcokon.
Megvolt a séta is, most akkor mi legyen. Nézzük csak meg, hány óra van, így ni, most már ez is tudható. Az első nap délelőttje van, változatlanul. Ez most a tavaszi szünet. Mint apám az utolsó évében, hallgattam óránként a híreket. Néztem a fát az ablak előtt, zöldül-e már, de csak egy rühes galamb tollászkodott rajta.
