Jó, a TV is jó, de az igazi, a valódi élet, amikor minden a bőrön csattan, és a hideg hideg, a többi meg csak látomás, de a képek nem a vászonról, hanem a retinán, akkor jó, igazán jó, ezért is nem járok moziba, inkább étterembe, ott van ám a ríllájf, rokendroll-súrlódás a valóság érdes felszínével, persze lehetőleg arccal, hogy fájjon, de hát jöjjön inkább a lényeg. Néha enni, enni néha jó, kell is, meg van plusz az élvezet, amikor az ízek harmóniája úgy masszírozza az ínyemet, akár egy büntethető korú indonéz lány egy beteg prosztatát, mikor a hús és a köret között feszülő, mártásból alkotott híd több mint tökéletes, mikor a hosszú megfontolás után otthagyott néhány szem zöldség sír a leszedőlány láttán, akkor igazán jó, majdhogynem verinájsz.

Jó, a TV is jó, de az igazi, a valódi élet, amikor minden a bőrön csattan, és a hideg hideg, a többi meg csak látomás, de a képek nem a vászonról, hanem a retinán, akkor jó, igazán jó, ezért is nem járok moziba, inkább étterembe, ott van ám a ríllájf, rokendroll-súrlódás a valóság érdes felszínével, persze lehetőleg arccal, hogy fájjon, de hát jöjjön inkább a lényeg. Néha enni, enni néha jó, kell is, meg van plusz az élvezet, amikor az ízek harmóniája úgy masszírozza az ínyemet, akár egy büntethető korú indonéz lány egy beteg prosztatát, mikor a hús és a köret között feszülő, mártásból alkotott híd több mint tökéletes, mikor a hosszú megfontolás után otthagyott néhány szem zöldség sír a leszedőlány láttán, akkor igazán jó, majdhogynem verinájsz.

Ezért is lep meg, amikor egy bejáratott helyen kihozzák a kérdezés nélkül közepesre sütött bélszínt, ami már magában is alaphiba, de a csekkolás után kiderül, hogy büdös is, nemcsak közepesen átsütött, olyan állaga és szaga van, mint egy rendőrmotor nyergének, romlott, már a múlt héten is romlott volt, kifordul a szájból, akár a konyhából Petrovics. Ilyenkor szó fennakad, Iim csak néz, mert persze ő harapott bele, aztán olyan arcot vág, hogy csak na, nem számított rá, enni szeretett volna valamit, de már késő, a pincérnő már távol, de hívjuk, mutatjuk a húst, mondjuk, hogy büdös, viszi, tudja, hogy büdös, kérdezi, kell-e helyette más, meg elnézést is rebeg, de kevés ez ilyenkor, ilyenkor feküdni kell, de sajna, érződik a megszokás, hogy van ilyen, istenem, hát büdös, büdös a hús, bocsesz, de előfordul az ilyen. Nem kell helyette semmi, várom az üzletvezetőt vagy a szakácsot, ahogy térdel az asztal előtt, tördeli a kezeit, és mondja, csak mondja, hogy mea culpa, hisz ők is tudják: egy normális országban ezért lebontják a helyet és a Horváth Rozi-féle fűszersóval vetik be a nyomát is, meg ilyenek, de ehelyett a számla jön, javára írhatóan a büdös bélszín nélkül, mikor is életemben először elmondom, hogy újságíró vagyok, és minden erőmmel azon leszek, hogy mihamarabb befalazzák a Borpatikát a Bertalan Lajos utcában, aztán kicsit szégyellem magam, de mindegy.