Egotrip

A józan paraszt, ha a sors az útjába vet a járdán egy ötszázast, lehajol érte és felveszi. Nem így Eugene Fama, a hatékony piacok elméletének atyja, aki - a róla szóló sztorik szerint - ilyen esetben tovább menne, mivel ha valóban ott lenne egy ötszázas, akkor azt már valaki felvette volna. (Erre mondaná azt Galla Miklós, hogy "érted?") Vagyis Fama és követői szerint nincsenek eldobott bankók, a piacok hatékonyak, és emiatt nem lehet extraprofitra szert tenni. Fama szerint rengeteg okos ember dolgozik a tőzsdén, és mindenki minden információhoz hozzáfér, vagyis az emberek nem tudnak a másiknál magasabb hozamot elérni. Emiatt nincs értelme a részvények kiválasztásával tölteni az időt, hiszen valószínűleg rosszabb eredményt érünk el, mint a tőzsdeindexek hozama, és semmivel sem jobbat, mint az átlagos alapkezelő. Véleményét az a tapasztalat is alátámasztja, hogy manapság a profi vagyonkezelők mintegy háromnegyede az Egyesült Államokban rosszabb hozamot ér el az indexek megtérülésénél. Szerinte a részvények kiválasztására szakosodott elemzők és portfóliómenedzserek "semmiben sem különböznek az asztrológusoktól, de ezzel az összehasonlítással nem akarja megbántani az asztrológusokat".

Kevéssel beérem, nem kell a sok. Kvantitatív helyett kvalitatív alapon vagyok. Meghagyom másnak a jót, szedegetem föl a morzsát télire. Mindazt, ami a jóból rám visszahull. Csak muzsikáljatok. Elősegítem erőmhöz mérten az élvezetet: evvel foglalkozom. Hagyok, ráhagyok, ahogy a költő mondja hátsó szándék nélkül: "vagyok". Úgy különösebben nem vágyok semmire, leszámítva a szarvasfilét burgonyafánkkal, de ne legyen rajta áfonya. Néha megcsap a szél, az örömködés emlékezete. Milyen lehet a Pilsner Urquell íze. Megeszek egy kiló meggyet gyorsan, az is finom, csak meghajt többnyire nagyon. Ilyenkor általában egy jót szarok, nem csikar a hasam többé, megint jól vagyok. Meghallgatom türelemmel az éjjeli mulatság részleteit, érdeklődést mutatok. Rákérdezek, hogyan volt az, amikor. Vonzanak a jelentéktelen elemek. Megbecsülök minden labdát, minden lehulló mondatot. Legfőképp az olyasmiket, amiket az egyre bölcsebb Garaczi mondott például egy hajón roppant eredeti, érdeklődő kérdésemre: "Jól vagyok. Pontosabban rosszul. De egyre jobban viselem, hogy rosszul vagyok", hát igen.

Vannak iskolák (vesd össze: elméleti tárkony), amelyek kifejezetten pártolják, hogy hőségben égetett szeszeket fogyasszunk, bár tényleg: javaslatuk megáll negyven cseppnél, de csak próbálnám kikérni ezt a negyven cseppet egy kocsmában ("né, aranyvirág, ide a legjobbik porát!), körülbelül lekövethető minden fejlemény.

Jó hír mindenkinek, aki az elhasznált MSZP-n belüli generációváltásban, a civil társadalom térhódításában reménykedett a múlt végképpeni eltörlése után. Káposztásmegyer ugyan nem érti az új idők szavát, akadékoskodik, javíthatatlanul renitens, talán még Szulák Andreára se áll föl a kampánystábja, de azért sikerült az áttörés. Persze, biztos azok a régi vágású komcsi csávók ülnek a káposztásmegyeri MSZP-alapszervezetben, akik nem és nem tudják elfogadni, hogy Schmuck Andor az új idők új embere.

Béla pisszeg, bal kezének mutatóujját a szájához emeli, és szisszenő hang kíséretében kifúj egy kis levegőt, a Krónikában éppen a huszonhét perces aratási összeállítás megy, szeretné hallgatni, aztán időjárás-jelentés.

Innen, a távolból üdvözlök szeretettel mindenkit, aki e sorokat olvassa, innen, a... nem is tudom hirtelenjében, melyik délszaki tenger partjáról, ahol pálmafák susognak a sós-fűszeres illatú szellőben, simogat a napfény, lágy a víz, jeges frissítő az egyik kezemnél, a másiknál a szabadságháborúk története, édes szendergőm szelíden hullámzó kebelét ne is említsem, karcsú lányok hajladoznak a vendégek örömére (illetve - hölgyek és más érdeklődésű urak igényei szerint - ugyanez karcsú fiúkkal), pénz, mint a pelyva, az élet császára, aki vagyok, elfelejtek foltot, gondot.

Kisujjamat adom, karom kell. Nyírbátor után mindjárt a Déli-sark, vagy Izland minimum, a Küküllő utca, teszem azt, Debrecenben, mint lehetséges, máris elért célpont nem szerepel gondolatként bent a fejben, szóba sem jöhet. Pedig ami engem illet - hogy ne menjünk messzire -, határozottan jól érzem itt is magam. Nem fáj semmim, nyugodt vagyok, a liter tejecském már megvolt, épp az esti teámat kortyolgatom, és a telefont is megpiszkálom, az kurvaélet, amint nem figyelnek, csend legyen. Az előbb jöttem be a teraszról, ahonnan megtekintettem, ahogy egy aranyos kismacska véresre marcangol egy jól fejlett verebet: a cica kicsi volt, a madár meg nagy, nem volt lefutott meccs, repkedtek a tollak rendesen, míg a cirmos le nem tépte végre a nyakról a fejet. Igaz, feljutni a tetőtérbe nem volt túl egyszerű: úgy haladtam, mint az az elszánt csávó a Delta elején, csak hó helyett játék volt most térdig, itt vannak az unokatesók, és ott is a nagycsaládmodell a divat, de most már fent vagyok.

Gáspár Sándor et. (1917), a tárgyalt időszakban a Magyar Szállítómunkások Szakszervezete főtitkára, 1950-ben Varsóba látogatott. Nevezett később többre is vitte, 1962-től 1988-ig a MSZMP PB tagja, egyidejűleg a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára, majd elnöke (1965-1988), illetve a szovjet irányítás alatt működő Szakszervezeti Világszövetség elnöke (1978-1988), egyszóval a Kádár-rezsim egyik oszlopa. Említett varsói látogatása mégsem volt rózsaszirmokkal övezett diadalmenet (talán még nem ismerték fel a benne szunnyadó tehetséget, esetleg abszolút megbízhatóságát, amivel később oly sokra vitte). Az esetről két jelentést adok közre. Az elsőt Varjas Miklós, az MTI varsói tudósítója írta Szántó Bélának, hazánk, pártunk és kormányunk rendkívüli varsói követének s egyben meghatalmazott miniszterének, a másodikat ez utóbbi a budapesti Külügyminisztérium illetékes főosztályára, amit továbbítottak a MDP PB-hez is.

Ha, mondjuk megtörtént, régi eset! az ember könyveinek egy részét, például C-től H-ig, ellopják, s az ember csak magát okolhatja, mert hanyagul, helytelenül tárolta őket, pincében, nyitott polcon; vagy ha, ugyancsak megtörtént, kicsit később korszakosnak szánt írásait a vírusok egyik leggonoszabbika megeszi a lemezen, szerencsére a merevlemezt nem érintvén, de így is komoly kárt okozva; vagy éppen ha, a minap történt, ismeretlen hiba miatt az embernek elszáll, úgy, ahogy van, a vincsesztere, és ezen ne a lőfegyver szárnyra kapását tessék érteni, hanem a számítógép agyvérzését, amelynek következtében évek aprólékos munkája nyomtalanul a semmibe vész

Szórakoztató, ámbár az ember energiáit egyéb hobbijainak elvégzése után maximálisan próbára tevő foglalatosság havonta egyszer-kétszer tőzsdéről és pénzről szólva érdekesnek, jópofának, ne adj´ isten cinikusnak és eredetinek lenni ezeken a hasábokon. Az élet persze gyakran segítséget nyújt azzal, hogy olyan helyzetekkel szolgál, amelyek puszta deskriptív megjelenítése kimeríti a tőzsderovat írójával szemben támasztott, a fentiekben néhány kiragadott jelzővel összefoglalt kívánalmakat. Ilyen helyzetnek tekinthetjük a pénzügyi piacok és gazdaságok jelenlegi állapotát világszerte, de mivel ennek a színpadnak a (mellék)szereplői vagyunk mindannyian, drámája sem hagy érintetlenül bennünket, midőn eljő a nagy katarzis.

Focizunk, a betonon mezítláb, dühöngő, ketrec, akkor ez Miskolc? vagy a Budaörsi úti kollégium?, egymás közt, eredmény nem számít, azért titokban mindenki számolja, néha kimondjuk hangosan, nem stimmel, sértődés, veszekedés. Lenézek, csupa seb a lábam, de mindenütt, sebláb, és mindkettő, gyerekes horzsolások és mély sérülések, a piros sötétülő árnyalatai, lüktet, benyomom a kezem, mintha szivacsba, elnyeli a lábam a kezemet. Egy sebet bekötözünk, áll a játék, körülöttem a két csapat, most ezér?, átüt a vér.

Időm Gombrowiczcsal című könyvemben elmélkedtem már azon, hogy "a létükben fenyegetett kis nemzetek jogos szabadságharcuk alátámasztására felfuvalkodott öntudatot eszkábálnak össze a semmiből", és hogy manapság "a haza titkos fővárosa, Mucsa törekszik megdicsőülésre a nemzeti szellem égisze alatt". Arról azonban nem írtam, pedig régóta tapasztalom, hogy Mucsa dudvái nálunk nemcsak a Magyar Ugarból hajtanak ki, hanem a Magyar Flaszterból is. Szép példát szolgáltat erre a Nappali Ház idei második számában Bán Zoltán András.

Ez így nem mehet tovább - fordult hozzám jó emberem egy számára infernális hétfő reggelen, amikor a komolyabb döntések meg szoktak születni, úriember nem néz ki így. A tükör előtt bólogatott, látszott, hogy nem viccel, elszánt volt nagyon. Na, gondoltam, ez se iszik vagy két napig, s ezt a magam részéről csak helyeselhetem. Azt hittem hirtelen, nagyobb a baj. Kerüljön bármibe, folytatta azonban fenyegető éllel, megcsináltatom a fogamat. Ez már új volt, fel is néztem gyorsan, tényleg csúnya, állapítottam meg, nem hiába van metszőfog az arcba kitalálva, kell az oda, igaza van, kétségtelen. Ráhagytam hát gyorsan, a doktornál kezdj, javasoltam, amíg tart a lendület: vetesd le még máma a méretet, nem riad el mosolyodtól legalább a kuncsaft, meg egyébként is, szép leszel. Így lett, de hazudna, ha azt mondaná, nem bánta meg: onnantól csak a baj volt avval az új foggal, leszálló ágba fordult újra a válás óta meredeken felívelő élete.

Egy tízévesforma gyerek jön az asztalhoz, és arról érdeklődik, akarunk-e újságot venni. Majdnem félrenyelem a kóserszilvát, amikor meglátom, mit árul, a Levente 1940. március 16-i száma van a kezében, és néz rám a szemével, főleg az egyikkel, míg a másikkal inkább másfelé.