Para

Kovács Imre: Én

  • 1998. július 30.

Egotrip

Béla pisszeg, bal kezének mutatóujját a szájához emeli, és szisszenő hang kíséretében kifúj egy kis levegőt, a Krónikában éppen a huszonhét perces aratási összeállítás megy, szeretné hallgatni, aztán időjárás-jelentés.

Béla pisszeg, bal kezének mutatóujját a szájához emeli, és szisszenő hang kíséretében kifúj egy kis levegőt, a Krónikában éppen a huszonhét perces aratási összeállítás megy, szeretné hallgatni, aztán időjárás-jelentés.

- Üszögös csúzli - mondja, de nem vár választ.

A Péterfy Sándor utcában sétáltak Erzsivel, amikor egy kihaltnak látszó pincéből két egyforma macskakölyök folyt elő. Még kitapintható volt a közös anyaméhben eltöltött idő nyoma, a heringrajokra emlékeztető, összehangolt mozgással forgatták egyszerre a fejüket, anélkül hogy egymásra néztek volna. Harminc deka parizert vásároltak: - Nem, köszönöm, a sertésvérből és zsírból készült épp megfelelő lesz -, aztán egymás kezéből etették az árvákat. Jó volt nézni, ahogy a két szinkronállat tépte a koleszterinkoktélt.

A Kartell kocsmában Erzsi mélyen Béla szemébe nézett - megjegyzem: nem ez volt az első eset -, és fokhagymás velőt rendelt, nyersen.

Ezzel nagyjából elintézett volt minden, Béla kartondobozt kért a csapostól, miközben a tévében a lavsztori ment, de tényleg, kicsit zsizsikes kivitelben, de teljesen hihetően rákosodott a képernyőn egy lány, a pasija meg aggódott kicsit, de közben már a jövőjét tervezte.

Látszott a gallérján.

A Kartell kocsma nem véletlenül az, ami, Ganxsta Zolee egyik kis segítője tér be melírozott hajjal és feketére festett bajusszal. Olyan, mint egy kiskunmajsai pedofilbotrány elnagyolt fantomképe, de szerencsére ezt ő is tudja.

Amikor visszamentek, a macskák még mindig a helyükön voltak, igaz, sokkal nehezebben mozogtak, mint azelőtt, mivel a harminc deka párizsi úgy hatott rájuk, mint uránbányászra a Római Klub jelentése. A dobozban kuss volt, hazáig semmi érdekes.

Az első konfliktusnál Béla tisztázni próbálta a helyzetet: - Én rovatvezető vagyok, ti pedig macskakölykök -, de nem segített, a dögök tovább zabálták a vízipálmát, amit csak tévedésből neveznek a népek pálmának, mivel tulajdonképpen valami sásféle, amit hazájában gyűlölnek a bennszülöttek, mert elvágja az ujjukat, nehéz tőle odaférni a mocsárhoz, amiben pedig számtalan érdekes és ízletes dolog tenyész.

De csak fél szemmel figyeltek a macskákra, mert a Híradó késői kiadásában épp akkor ment az aratási blokk, és szerették volna látni.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.