Innen, a távolból üdvözlök szeretettel mindenkit, aki e sorokat olvassa, innen, a... nem is tudom hirtelenjében, melyik délszaki tenger partjáról, ahol pálmafák susognak a sós-fűszeres illatú szellőben, simogat a napfény, lágy a víz, jeges frissítő az egyik kezemnél, a másiknál a szabadságháborúk története, édes szendergőm szelíden hullámzó kebelét ne is említsem, karcsú lányok hajladoznak a vendégek örömére (illetve - hölgyek és más érdeklődésű urak igényei szerint - ugyanez karcsú fiúkkal), pénz, mint a pelyva, az élet császára, aki vagyok, elfelejtek foltot, gondot.

Innen, a távolból üdvözlök szeretettel mindenkit, aki e sorokat olvassa, innen, a... nem is tudom hirtelenjében, melyik délszaki tenger partjáról, ahol pálmafák susognak a sós-fűszeres illatú szellőben, simogat a napfény, lágy a víz, jeges frissítő az egyik kezemnél, a másiknál a szabadságháborúk története, édes szendergőm szelíden hullámzó kebelét ne is említsem, karcsú lányok hajladoznak a vendégek örömére (illetve - hölgyek és más érdeklődésű urak igényei szerint - ugyanez karcsú fiúkkal), pénz, mint a pelyva, az élet császára, aki vagyok, elfelejtek foltot, gondot.

Feltámad viszont olykor bennem a szociális lelkiismeret, este hét és a késői estebéd között, mikor kiszabadulok végre a hölgykoszorúból, van időm ilyesmivel is foglalkozni. Miért, teszem fel magamnak a kérdést ekkor, miért, hogy én megengedhetem magamnak mindezt, szemben megannyi honfitársammal (tudniillik akik nem)? Megérdemlem, persze, jól is esik; egész szeptemberben hajtottam, mint állat, egyik igazgatótanácsi ülésről ki, a másikba be, ezt ki kell pihenni. Mégis néha arra gondolok, nincs ez a világ igazságosan berendezve. Végül is semmi kifogásom nem lenne az ellen, ha mások is megtapasztalhatnák azt a mennyei élményt, ahogyan... nem részletezem. Terveket is szoktam szövögetni, efféléket:

Hogy én több igazgatótanácsban és felügyelőbizottságban ülök, rendben van. Rendesen tejelnek, sok mindenre telik belőle. Már egy kicsit sok is nekem ez az egész, terhes is, elég is. Az volna a becsületes dolog, ha néha mások is részesülhetnének mindebből. Van elég hajléktalan, munkanélküli, szegény, kisnyugdíjas, diák, tanár. Ki kellene alakítani valamilyen rotációs rendszert, hogy előbb-utóbb (a szociális rászorultság sorrendje alapján) mindenki beülhessen néhány évre egy bizottságba, fizetéssel, jutalékkal, fogadásokkal, kenőpénzekkel, külföldi utazással, nyaralással, autó- és mobkóhasználattal. Nem sok idő kellene hozzá, hogy mindenki kicsit helyrejöjjön, legalább egy kis lakás, berendezve, néhány évre elegendő tartalék (amíg az illető újra sorra nem kerül), kikapcsolódás, fontos ismeretségek, testi és lelki béke helyreállítása. Csökkenne a szociális feszültség.

Ezt az egymást váltó kormányok nagyban csinálják, hivatalosan és nyilvánosan; kineveznek fontos és suskaközeli pozíciókba olyanokat, akiknek éppen nem megy túl jól, hadd legyen egy kis örömük. Szegény Simicska, legyen már neki APEH-elnökség, biztosan le van égve. Kellenek új s új felügyelők és igazgatók, boldoguljon a maga ura polgár. Én azonban alulról jövő kezdeményezésként szólítom fel mindazokat, akik már régóta és több efféle pozíción csücsülnek, hogy kevésbé tehetős embertársainknak ajánljunk fel legalább néhányat legalább néhány évre.

Tudom, persze, hogy terveimet számos tényező keresztezheti. Vannak telhetetlenek, akiknek soha semmi nem elég, s nem hallgatnának a jó szóra. Aztán nagyban megindulna a hajléktalanságot, munkanélküliséget stb. igazoló dokumentumok hamisítása és árusítása, a piac farkastörvényei szerint. Rossz belegondolni. Ezért aztán ilyenkor, mikor a szálló személyzete halk csengettyűszóval jelzi, hogy tálalva van, megigazítom kifogástalan csokornyakkendőmet, elhessegetem tétova gondolataimat, vörös rózsa a gomblyukba: vár a homár.