Egy tízévesforma gyerek jön az asztalhoz, és arról érdeklődik, akarunk-e újságot venni. Majdnem félrenyelem a kóserszilvát, amikor meglátom, mit árul, a Levente 1940. március 16-i száma van a kezében, és néz rám a szemével, főleg az egyikkel, míg a másikkal inkább másfelé.

Egy tízévesforma gyerek jön az asztalhoz, és arról érdeklődik, akarunk-e újságot venni. Majdnem félrenyelem a kóserszilvát, amikor meglátom, mit árul, a Levente 1940. március 16-i száma van a kezében, és néz rám a szemével, főleg az egyikkel, míg a másikkal inkább másfelé.

- Ötven forint. - Aztán megint sokáig semmi.

Mindez Miskolcon, a Halásztanya nevű étterem kerthelyiségében, amit úgy képeztek ki, hogy a bejárat két oldalára felállítottak egy-egy szekeret, melyekre felszereltek egy komplett konyhabútort és rengeteg muskátlit, amitől még a Vasgyári Kórház fertőzőosztálya is otthonos lenne. Otthonos is, csak a közlekedés nehézkes kissé, mivel a szekérről való ebéd utáni leszállást eddig még sohasem gyakoroltam.

Megveszem a leventeparancsnokok hivatalos lapját, aztán a vegyes korhelyhalászlének szentelem a figyelmem, ami egy geopolitikai nonszensz, mivel errefelé az utolsó halat 1973-ban látták, de az a kassai vándorcirkusz kitömött cápája volt.

Mindezek ellenére a halászlé kiváló, káposztás, pontyalapú, sűrű lé, olyan kis bográcsban, amiben valamiért szeretik ezt az ételt kihozni, gondolom, mert viccesnek találják.

A belváros rendben van, egy kis ékszerdoboz, a sétálóutcában emberek sétálnak és villamosok járnak, de nincs köztük két egyforma, komolyan. Mármint a villamosok között, illetve olyan villamosok sincsenek, amelyek a sétálókra hasonlítanak és viszont, ám mindegyik villamos is más, gondolom, a város lassú, kitartó munkával összevásárolta az összes megszüntetett vonal villamosait szerte az országban, sőt még a szomszédos Szlovákiában is, és összebuherálták belőle ezt a mostani gépparkot.

Ebéd után ásványkiállítás a Hermann Ottó Múzeumban. Ezt a bazi nagy követ a Répáshutai Általános Iskola tanulói ajándékozták a városnak, köszönjük szépen, tegyék csak oda a sarokba. A Répáshutai Általános Iskola tanulói még több követ szerettek volna ajándékozni a városnak, de a másodiknál a teremőr elzavarta őket a vérbe, úgyhogy azóta a Répáshutai Általános Iskola tanulói minden este egy megnyúzott oposszumot tesznek az ablaka alá.

A 3-as út olyan, mint egy álom.