Para

Kovács Imre: Én

  • 1998. július 9.

Egotrip

Egy tízévesforma gyerek jön az asztalhoz, és arról érdeklődik, akarunk-e újságot venni. Majdnem félrenyelem a kóserszilvát, amikor meglátom, mit árul, a Levente 1940. március 16-i száma van a kezében, és néz rám a szemével, főleg az egyikkel, míg a másikkal inkább másfelé.

Egy tízévesforma gyerek jön az asztalhoz, és arról érdeklődik, akarunk-e újságot venni. Majdnem félrenyelem a kóserszilvát, amikor meglátom, mit árul, a Levente 1940. március 16-i száma van a kezében, és néz rám a szemével, főleg az egyikkel, míg a másikkal inkább másfelé.

- Ötven forint. - Aztán megint sokáig semmi.

Mindez Miskolcon, a Halásztanya nevű étterem kerthelyiségében, amit úgy képeztek ki, hogy a bejárat két oldalára felállítottak egy-egy szekeret, melyekre felszereltek egy komplett konyhabútort és rengeteg muskátlit, amitől még a Vasgyári Kórház fertőzőosztálya is otthonos lenne. Otthonos is, csak a közlekedés nehézkes kissé, mivel a szekérről való ebéd utáni leszállást eddig még sohasem gyakoroltam.

Megveszem a leventeparancsnokok hivatalos lapját, aztán a vegyes korhelyhalászlének szentelem a figyelmem, ami egy geopolitikai nonszensz, mivel errefelé az utolsó halat 1973-ban látták, de az a kassai vándorcirkusz kitömött cápája volt.

Mindezek ellenére a halászlé kiváló, káposztás, pontyalapú, sűrű lé, olyan kis bográcsban, amiben valamiért szeretik ezt az ételt kihozni, gondolom, mert viccesnek találják.

A belváros rendben van, egy kis ékszerdoboz, a sétálóutcában emberek sétálnak és villamosok járnak, de nincs köztük két egyforma, komolyan. Mármint a villamosok között, illetve olyan villamosok sincsenek, amelyek a sétálókra hasonlítanak és viszont, ám mindegyik villamos is más, gondolom, a város lassú, kitartó munkával összevásárolta az összes megszüntetett vonal villamosait szerte az országban, sőt még a szomszédos Szlovákiában is, és összebuherálták belőle ezt a mostani gépparkot.

Ebéd után ásványkiállítás a Hermann Ottó Múzeumban. Ezt a bazi nagy követ a Répáshutai Általános Iskola tanulói ajándékozták a városnak, köszönjük szépen, tegyék csak oda a sarokba. A Répáshutai Általános Iskola tanulói még több követ szerettek volna ajándékozni a városnak, de a másodiknál a teremőr elzavarta őket a vérbe, úgyhogy azóta a Répáshutai Általános Iskola tanulói minden este egy megnyúzott oposszumot tesznek az ablaka alá.

A 3-as út olyan, mint egy álom.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.