Mélyi József: Pálya a magasban

Ballagó idő

  • Mélyi József
  • 2016.06.05 12:05

Egotrip

Minden ugyanolyan, mint régen volt. Mondjuk, ez nem igaz, mert a pingpong világa változik.

Ma már nincsenek például kedélyes és végtelen labdamenetek, más a szerva, mert a hüvelykujjra nem szabad gumidarabkát ragasztani, egyáltalán mást jelent a világ, mint nyolcvan évvel ezelőtt. 1936 egyébként is vízválasztó. A húszas évektől kezdve, a modern ütőborítások megjelenésével párhuzamosan az asztalitenisz valódi sportággá vált, egyeduralkodói pedig a magyarok lettek; az első, klasszikus generáció már ki is öregedett a harmincas évek közepére – Glancz Sándor ekkor már csak amerikai bemutatókat vállal. Ha az 1936-os Európára tekintünk, azért még úgy tűnik, minden ugyanolyan, mint volt. Igaz, néhány játékos ekkorra elhagyni kényszerül hazáját; az egyik első közülük, 1933-ban egy német asztaliteniszező-nő, bizonyos Lilli Peisner, aki az 1930-as világbajnokság nyolcaddöntőjében a későbbi győztestől, Mednyánszky Máriától szenvedett vereséget. (Később Lilli Palmer néven lesz az egyik legragyogóbb filmcsillag.) A magyar válogatott pedig, amely szinte csupa világbajnokból áll, 1935-ben kerülő úton utazik a londoni vb-re, mert a játékosok többsége zsidó származású – mindenki tart a németországi antiszemita közhangulattól. Minden idők egyik legjobbja, Barna Viktor a világbajnokság megnyerése után Párizsba is költözik, ott éri súlyos autóbaleset, eltöri a jobb karját, sohasem lesz már a régi.

1936-ban Prágában rendezik a vb-t, és itt is minden más, mint akár egy éve volt: megszűnik a magyar hegemónia, és ezzel szoros összefüggésben megnyúlik az idő. A francia Michel Haguenauer és román ellenfele az ötödik játszmában több mint hét óra játék után 5:3-ra állnak. Senki nem bírja már tovább, a játékvezető megszakítja a meccset, pénzfeldobással döntenek a győztesről. De ez még semmi! Azt, hogy milyen végtelenül unalmasan telhet a pingpongidő, igazából a lengyel Alojzy Ehrlich és a román színekben versenyző Paneth Farkas mutatja meg: meccsükön az első labdamenet 2 óra 12 percig tart. Minden idők leghosszabb ütésváltásához számos hihető és kevésbé hihető történet tapad: hogy másfél óra után cserélni kellett a játékvezetőt, mert a nyaka nem bírta az ide-oda forgást. Hogy a játékosok egyik kezükből néha a másikba tették át az ütőt. Hogy meccs közben a lengyelek az asztal mellé hozattak egy sakktáblát, és Ehrlich mindig kiszólva közölte a lépéseit. Hogy a nézők egytől egyig elhagyták a csarnokot. Hogy végül aztán egy hálóról lecsorgó labda döntött. A második pontért már húsz perce zajlott a küzdelem, amikor a lengyel csapat egy tagja kést, kenyeret és egy rúd kolbászt vett elő a táskájából. Paneth Farkas, mikor meglátta, hogy ellenfele tényleg állóháborúra rendezkedik be, támadni kezdett, majd két ütés után a labdát Ehrlich feje fölé csapta; repült vele együtt az ütője is, ő maga pedig kiabálva szaladt ki a csarnokból. A nők versenyében az amerikai Ruth Aarons győzött, aki az eredményhirdetésnél megtagadta a kézfogást német ellenfelével. „Zsidó vagyok” – mondta.

1937-ben a badeni világbajnokságon már új időszabályt vezetnek be, egy játszma legfeljebb fél óráig tarthat, a meccs pedig összességében nem lépheti túl a 105 perces limitet. Ellenkező esetben a mérkőzést döntetlenként értékelik. Vagy mindkét versenyzőt kizárják. Vagy, ha éppen senki más nem vár az asztalra – egyszerűen tovább játszanak. Az időlimit két legkomolyabb áldozata a női döntőt vívó osztrák Trude Pritzi és Aarons, mindkettőjüket diszkvalifikálják – megosztott világbajnoki címüket 2001-ben kapják vissza. 1937-ben a pingpong királya már egy osztrák fiatalember, a 18 éves Richard Bergmann; a döntőben a védekezés nagymesterét, Alojzy Ehrlichet győzi le. Bergmann ekkoriban a meccsekre három felhúzott ébresztőórát tesz az asztal alá, hogy különböző időpontokban jelezzék számára, ha közeledne az időhatár. Amikor megkérdezték tőle, miért nem elegendő egy karóra, azt válaszolta, hogy megzavarná az egyensúlyát.

1938-ban, amikor a világbajnokságot a londoni Wembley sportcsarnokában rendezik, megint szigorítanak az időszabályokon: egy játszma legfeljebb 20 percig tarthat, ha ezt elérik, az a győztes, aki éppen vezet. Ha egyenlő az állás, az nyer, aki a következő pontot üti. Ha 5 percen belül nem szerzi meg senki a győztes pontot, akkor döntetlen. A magyar férficsapat – a régi nagyok közül Barnával és Bellák Lászlóval – ebben a szabályrendszerben megint győzni tud. Döntő meccsük nem kerül képernyőre, viszont a világon először a tévé közvetítést ad a férfi­ egyes fináléjáról, ahol Bergmann vereséget szenved csehszlovák ellenfelétől.

1939-ben Kairóban már érezhetően minden más. Az Anschluss elől menekülő Bergmann, illetve Barna Viktor immár Nagy-Britannia színeiben szerepelnek, együtt nyerik meg a párost – az emigránsok ugyanis egy új szabály szerint csapatban nem indulhatnak. Bergmann az egyéni döntőt Ehrlich ellen vívja, és megint nyer. Pritzi immár a német csapattal lesz aranyérmes. Sokan a korábbi nagyok közül azonban már nem állnak asztalhoz. Aarons visszavonul, néha bemutatókon szerepel, egy fennmaradt felvételen Glancz Sándorral ketten(!) forgóznak. Bellák László szintén az Egyesült Államokba emigrál, a második világháborúban Glanczhoz hasonlóan az ázsiai hadszíntéren harcol.

Barna Viktor a vb után Amerikába megy bemutatókra, a háború hírére onnan tér vissza Európába, a brit hadsereg ejtőernyőseként Jugoszláviában vetik be. Haguenauert a második világháború idején letartóztatja a Gestapo, a hírhedt lyoni Fort Montlucben tartják fogva. Ehrlichet 1943-ban viszik Ausch­witzba, majd Dachauba, életben maradását a pingpongnak köszönheti: az őrök felismerik a világbajnokot. Paneth Farkast 1939-ben zsidó származása miatt kizárják a román válogatottból, 1942 őszén már egy munkaszázadban útépítésen dolgozik, majd Ukrajnába kerül. A koncentrációs táborba tartó vonatról megszökik, elfogják, Auschwitzba viszik, ahol egy SS-tiszt szolgálatára osztják be. Asztaliteniszezői múltjának is köszönhetően megmenekül, visszakerül Budapestre. Elfogják, megszökik, Wallenberg papírjaival bujkál.

A háború után pedig valamennyien újra ott állnak az asztalnál; ott játszik Bergmann és Barna, Ehrlich és Haguenauer, Paneth és Pritzi. Ahogy a régi időkben. Azonkívül, hogy néhányan más mezt viselnek, jól megfigyelhető, hogy a játék gyorsabb lett, mint korábban volt.

Neked ajánljuk

Ne zavarjanak, lázadok

  • SzSz

A címbeli Frank a másfél órás játékidő alatt háromszor lép színpadra, valójában énekelni azonban csak egyszer halljuk – már ez is jelzi, hogy ez nem egy szennyhullámot tematizáló punkmozi.

Halál a tengeralattjárón

  • Bacsadi Zsófia

Tobias Lindholm rendhagyó krimije minden, ami az épp aranykorát élő true crime és skandináv noir nem. A nézők nem bírják megunni a gyilkosok tragikus gyerekkorát, aberrált szexuális szokásait és sötét karizmáját, a dilettáns pszichologizálást és persze a véres részleteket.

Kérem a következőt!

  • Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Titkok, tengelicék

  • Dékei Kriszta

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Kaptafa

  • Kiss Annamária

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

Pillanatnyi hatás

  • Rádai Andrea

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Síkság

Magas labda, ha egy műsor, pláne egy podcast vagy YouTube-csatorna a világ idegesítő dolgaira reflektál. Nagyon hamar kiderül ugyanis, hogy minden idegesítő. És maga a műsor is villámgyorsan idegesítővé válik. A Márkó és Barna Síkideg az „új Index” legnépszerűbb, immár a harmadik évadot taposó audiovizuális produkciója a havi podcast-sikerlistákon általában a csúcs közelében tanyázik.

Egy banánköztársaság bukása

  • Ács Pál

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Ölniük kell

A szakértők szerint majdnem minden megyében tartanak illegális kutyaviadalokat, hiába lehet az ilyen szadista cselekményért akár három év börtönbüntetést is kiszabni. A bűnözők egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.

Melyik út megyen itt Budára?

  • A szerk.

A magyar film újra régi fényében ragyog! Sőt, jobb mint valaha, veri a világot. Csak az nem teljesen eldöntött még, hogy ez a Vajna-korszak elmúltának köszönhető, vagy annak az egyelőre ismeretlen zseninek, aki leforgatta a Borkorcsolyát, ezt a gyönyörű, a magyar valóságot teljes mélységben és oly híven ábrázoló, mégis vidám és legyőzhetetlenül optimista, ráadásul alig 22 másodperces remekművet.

Készpénz és ígéret

  • A szerk.

„Ellenzéket is váltottunk. Leváltottuk a szocialista párton belül azokat, akik nem akartak változást, akik féltek az elszámoltatástól. Leváltottuk azokat, akik bizonytalankodtak, leváltottuk azokat, akik bármilyen szélsőséges magatartást hirdettek, akik üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett venni, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett fenyegetni” – mondta Márki-Zay Péter vasárnap esti győzelmi beszédében a budapesti Anker közben a lelkes publikum előtt.