K. Dezső régen készül Rákospalotára, ott biztos van szalontüdő. Hiszen kiírták: SZALONTÜDŐ VAN! Igaz, filmen látta. Szól E. Kornélnak, borozóba nem megyek, megváltoztam. E. Kornél otthon kortyol pálinkát (vegyigyümi), Előszállásról hozta, K. Dezsőnek is. Nem borozó, szalontüdő. Nem szeretem a szalontüdőt. Majd eszel Velős pacalt (1300). Belsőség, belsőség. No, erre már összefutott E. Kornél szájában, és megbeszélték a találkozót.
A csillagászati ősz első napja, de ma még nyár van. A villamosmegállóból már látszott a kék-fehér (K. Dezső szíve dobbant) büfé. Már bocsánat a szóért, kivált a hely rajongóitól (sokan vannak, oly sokan, amilyen sok itt egy adag). Mert ki van ugyan írva, BÜFÉ – FALATOZÓ, de szentségtörés bádogbüfének nevezni, neve: Pléh Csárda. Még Bádog Gundelnek is hívja magát, hivalkodón (ám öniróniával), és jönnek is messzi vidékekről, a csodájára. (Nemrég egy külföldi sztár séf járt itt, nyomában a magyarok, nem sztárok és nem séfek, ám lelkes (net)követők. Ennyi embert nem látott a környék, számolt be egy helyi lakos, még a Főnök is beállt a pult mögé, noná, miatta jöttek. Meg a főztjéért.) Leginkább a hatalmas adagok vonzzák a népeket, és tátva is marad a szájuk, melyet, s a disznófejadagot, hiába is próbálnak betömni – vihetik haza, a felét, de inkább többet. Fél adag nincs!, hirdeti hetykén és büszkén a hely, dehogynem. Dogipaki, holnapra is marad.
Mit keres itt K. Dezső, a gyönge, porlevesek locsolta, tojás (össze)rántotta gyomrával? Én nem lesek kertész, jöjjön a kolléga. De az egész szerkesztőség jóllakik egy adag Babgulyásból (1000), Rántott sertésből (A4 – azt jelenti, 4 Adag? vagy akkora, mint egy A4-es lap? majd a kertészek kiderítik), desszertnek Sztrapacska (900) és Máglyarakás (400). K. Dezső vágyik vissza nem csárda, nem gundel, egyszerű bádogbodegákhoz, ahol csak ropi van, szotyi, és bor, és még unicum is kapható! Itt még egy rendes, dobozos, háromfokos pléhsör sincs!
Málnaszörp, az van. Legalább egy macifröccs!
Tegnap elfogyott, mondja a tálalóablak mögött a hölgy, na még ez is. Még ez sincs, szalontüdő. Most mi lesz? Én nem vagyok éhes, mondja E. Kornél. K. Dezső ezt felírja, ilyet többet úgyse mond. Együnk egy adag rántott sajtot, ketten! (1000, körettel.) Ez tényleg nem éhes. Fél adag nincs! Jó, de te állsz sorba. Este negyed hét, és a bejáratig ér a sor, vacsoraidő. Míg E. Kornél a pulthoz ér, K. Dezső körülnéz. 1988–2013, 25 éve nyitva, fönt a felirat, és a Bábel-torony rajza, a tulajdonos után. Bábel Gundel. Ahol az adagok az égig érnek (az árak nem). A szerényebb felirat, a hely hivatalos neve: V. Áruda. Jut K. Dezső eszébe, ide nem illőn, Az ötös számú vágóhíd – hány tonna sertés, marha végzi itt, gyomorban?! Bocsánat, hogy eléggé szabad asszociációval… Készételek, frissensültek, belsőségek. Kell lennie egy belsőségnek, nincs. RENDEZVÉNYEK, ELŐRENDELÉSEK. Mondják, egy esküvőre elvittek 250 adag Cordon Bleu-t (10 dkg-onként 300), még most is eszik. Körben bádogpultok a falban, de az asztaloktól (6 db, lila, műanyag) nem lehet hozzájuk férni. Piacon vagyunk, szabadtéri piacon! Van még ilyen a városban? Árudák már bezárva. Háziasszonyok rég bevásároltak, főzik a vacsorát. Minek, amikor itt elvitelre! Egy családnak egy Jókai bableves (1000) és egy Gombás tokány (1300) elég, jut a szomszédnak is. Egy hölgy jön ki, tálcáján ökölnyi Rántott gombafejek (vagy Velőrózsák?). (Ez is, az is 1000, körettel.) Alig bírja, megenni nem is, elviszi. Jól fogynak a műanyag dobozok. (K. Dezső eszébe jut egy párkányi temetkezési vállalat kirakata, Szallagírás (sic!) megvárásra! Bocsánat, hogy evés közben… Ide ki kellene írni: Evés megvárásra! Azt várhatod, míg megeszed…) Egy fiú telefonjával lefényképezi a, ha jól látom, Marhapörköltet (1300), mielőtt nekiül.
Most vitték el az utolsó adag vadast, ki se volt írva. Legalább ne mondtad volna, K. Dezső (másik) kedvence. Ott van, nézd, a csaj eszi, dehogy nézem, a vadast. Te kezded, mondja E. Kornél, együk egyszerre. Tudod, mint a szalontüdőt, a filmben, tudják. Középen elfelezzük. Három nagy darab sajt, K. Dezsőnek elég egy, petrezselymes burgonya, hasáb nem volt, jobb is. Bár azzal lehet tunkolni a Tartármártást (200), mely nagy tányérban, és annyi, mint egy főzelék. K. Dezső nyammog a sajtjával, alig tudja megenni, sör nélkül! E. Kornél kínálja neki az Üdítőt (200, fél liter), málnaszörp, majd te megiszod. Egy szódát? (100.) De K. Dezső gondolatban már a szomszédos kocsmában, igyekezz! Míg E. Kornél eszik, bent is körülnéz. Itt is bádogpultok, fent neon, és valami tüskés fémfüzér – dísz lesz az, karácsonykor bekapcsolják, villog. Nyakunkon a karácsony, fa. Egy kivágás a Vasárnapi Blikkből, dicséret, persze. A fehér csempén mindenhol kinyomtatott kommentek, üzenetek, akárha hálaadó cédulák a templomban. Köszönet a nagy zaBaál istenének. Fényképen egy úr (minden bizonnyal a tulaj) szintetizátorozik (ha jól látom, és jól írom). Piros-fehér metlachi. K. Dezső kimegy, E. Kornél, a nagyevő, még mindig küzd – a rántott sajttal! Egy férfi kerékpárral, mikor zár a hely?, nyolckor, mondja K. Dezső, mintha idevalósi lenne, törzsvendég. A marhapörköltös még a felénél se jár… Egy szemüveges, vékony fiú feláll – üres a tányérja! Ezt kellene lefényképezni. E. Kornél visszaviszi a megmaradt krumplit, és, falugyerek, odaszól a srácnak, te vagy az egyetlen, aki mindent megevett! Mi volt? A fiú mosolyog, brassói. Kilenc óta nem ettem. Erzsébetről jöttem, csak ezért, és viszi be a tálcát. E. Kornél, bár ő az idősebb, előreengedi. Nagy úr az éhség, de a legnagyobb a jóllakottság. És akkor most végre sör! Unicum! Mikor eljönnek, a marhapörköltös fiú épp pihenőt tart.
Nem bádogbüfé (az megvolt), neve sincs kocsma (Vajda, mondja egy helybéli vendég) a Rákospalotai körvasút soron. És K. Dezső arra gondol, ha nem is idevalósi, de ide valósi. Piac, fent a körvasúton eldörögnek a vonatok. Rézsút, vagy hogy’, dől a fény, ez erdőben az igazi, de itt is! Ide még visszajövök. Egy szalontüdőre mindenképp. Majd hazaviszem, egy hétig eszem. Még átmenne a szomszédos (egy sövény választja el) kocsmába is, de E. Kornél indulna. Mondom, megváltoztam. Na igen, otthon van pálinka. És már elkezdődött a Celta–Barça (4–1). Mennek a villamosmegállóba, K. Dezső visszanéz, a marhapörköltös fiú egyedül ül a Pléh Csárda előtt, néz maga elé, a tálcára, a tányérjába.
Kitunkolni nem fogja.
Éjszaka eső, hallja K. Dezső, kopog a bádogbüféken.
Bádogok a lelki szegények.
