Te Jenő, azt írja az újság, hogy ez a Gaskó nevű vasutas ölte meg a MÁV főnökét. Nem, Lujza, nem ezt írja, csak úgy néz ki. A sorok között. Meg néhány csatornán.
A napilapokra végül is nem lehet panasz, nemigen keltettek hangulatot a sztrájkoló szakszervezet ellen. Nem mintha a sztrájk jogszerűségét kétségbe vonó elsőfokú bírósági ítélet után olyan nagyon megnézték volna, vajon egy hatalmas munkahely harmadik szakszervezetének is le kell-e nyelnie, hogy a két nagyobbik konföderáció meghajol a munkaadó érvei előtt, és leáll a sztrájkkal. Ehhez ugyanis a két nagynak éppúgy joga van, mint a harmadiknak ahhoz, hogy éljen bizonyos alkotmány biztosította szabadságjogokkal. Hogy a konkrét béralkuban igazuk volt-e Gaskóéknak? Nem vagyok benne biztos. Hogy sztrájkolni alapjog? Ezer százalék.
A média azonban, ha magyar, a munkabeszüntetéshez reflexszerűen úgy viszonyul, hogy leépíti a megértéséhez vezető nyilvánosságot, és megszövi a deszolidarizálás finom szövetét. A MÁV-főnök sajnálatos halála már csak az amúgy is felháborító sztrájk még felháborítóbb betetőzése volt, amelyet talán csak a sztrájk folytatásával lehetett fokozni. Naponta láttuk a képernyőn kedves utastársainkat, amint elpanaszolják, mennyi kellemetlenséget és felfordulást okoz az életükben a sztrájk, naponta hallottuk a MÁV vezetőit és a két nagy, Maszop-közeli szakszervezet Hoffáit, hogy ez már aztán, amit a Gaskóék csinálnak (természetesen presztízsokokból), mindennek a teteje. Amikor mindenki tudja, hogy a sztrájkfenyegetés csak kb. tíz percig tartó érv lehet a mindenki által várva várt Szent Kompromisszum előtt, hogy aztán este hétkor már munkaadó és munkavállaló egyaránt meghitt családi körben nézhesse meg magát a Tények mínuszban.
A köz hangulatát azonban talán minden nagy médiánál hívebben fejezik ki azok a kisebb hatótávolságú, de nagyobb precizitással célba találó célcsoportlapok, amelyek a köz hangulatát visszaadva egyben meg is erősítik azt. Így aztán ne becsüljük le, hogy a Hírhozó című, "mai és leendő nyugdíjasok érdekvédelmi hetilapjában" jelent meg az a főszerkesztői vezércikk, amely nem kevesebbet állít, mint hogy "a szó legteljesebb értelmében rend-ellenes volt a >>Szabad<< szakszervezethez tartozók hozzáállása. Törpe kisebbségként akadályozták a forgalmat, ahol csak tudták", ami nem is csoda, hiszen "semmi és senki nem drága nekik". A szó legteljesebb értelmében vett főszerkesztő, bizonyos Hegedűs Péter egyben ősi morálunkra is emlékeztet, amikor hangsúlyozza: legkésőbb Sipos István "halála napján a mi népünk íratlan erkölcsei szerint a sztrájkot fel kellett volna függeszteni", mi már csak ilyen nép vagyunk, erkölcsünk íratlan, sztrájkunk halálfüggő.
Kérdés, milyen értékrendet tanulnak a mai és leendő nyugdíjas érdekvédők az ilyesmiből. Semmi újat. Ha a rend az, hogy minden úgy marad, ahogy mások eldöntötték, akkor persze a szó legteljesebb értelmében rend-ellenes volt a ligások sztrájkja. A rendnek azonban semmi esélye a jelentéstágulásra, ha egyszer egy mai és leendő érdekvédő főszerkesztő is azt mondja, nem kell a nagy felfordulás, egy vonat, az nekem érkezzen meg időben, legyen rend és nyugi, punktum. A találóan szocializmusnak nevezett társadalmi rendszer pontosan erre a konszenzusra épült.
A hatalom és a nép közötti teljes konszenzus azonban nem jöhetett volna létre az egymás közti szolidaritás teljes szétverése nélkül, amelyhez elengedhetetlen volt uszítani azok ellen, akik véletlenül mégis meg tudták szervezni magukat, mint például a lengyel Szolidaritás munkásai vagy a hazai demokratikus ellenzék értelmiségijei. Mintha a nyolcvanas évek "lusta lengyel"-viccei, Népszabadság-vezércikkei köszönnének vissza, amikor Hegedűs főszerkesztő megállapítja: "Minden munkaterületen, szinte minden munkahelyen akadnak olyan, felfogásukat, indulataikat, véleményeiket tekintve kisebbségben lévő emberek, akik gátlástalanságuknál, agresszivitásuknál fogva alkalmasak arra, hogy munkahelyi, avagy nagyobb léptékben mérve társadalmi méretekben mérgezzék a légkört, szítsák az ellentétet."
Helyben vagyunk. Ez már, bátran kijelenthetjük, a szocializmusban szocializálódott köz álláspontja. Szervezetlen, kiszolgáltatott hülyék vagyunk, de ha valaki szervezkedik, azt lenézzük, mert miatta lekéssük azt a munkahelyet, ahol szervezetlenek és kiszolgáltatottak vagyunk. A szó legteljesebb értelmében, avagy nagyobb léptékben.
