Jaksity György: Tőzsde

publikálva
1999/3. (01. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Két pszichiáter kerékpározik, az egyik befordul az árokba. Káromkodva kászálódik ki, mire a másik megkérdi: Akarsz róla beszélni?

{k199903_36;b}

Szóval, akarnak a tavalyi évről beszélni? Vagy áttérhetünk az ideire?

A tőzsde esetében csak vegyes érzelmekkel merem a bibliai példázatot idézni múlt és jövő kapcsolatáról, mert hát vannak, akik abból élnek, hogy a múlt eseményei alapján jelzik előre a jövőt, és hadd éljenek ők is. Live and let live, ahogy az amerikai mondja.

Január elsejétől Ausztriában bevezették azt a szabályt, hogy tizenkét éves kor, illetve 150 centiméter alatti gyerek esetében kötelező a gyerekülés használata, Európában elindult az euró és a világon az utolsó olyan év, amikor még többé-kevésbé van idő a "2000. év probléma" (az egyszerűség kedvéért Y2K) megoldására. Menjünk szép sorjában.

Mivel az osztrák jól nevelt és szolgáltatás által vezérelt nép, akinek nincs, az bérelhet gyerekülést napi rendes pénzért, ha nem, akkor pedig visszafordulhat az ébredő Magyarországra. Vagyis ez utóbbi esetben nincs sramlizene, grüssgottolás, Topfenstrudel mit Vanillensauce, és grosses Bier vom Fass. (Részletek a magyar síturista túlélési kézikönyvéből.) Gondolom, az új szabály kidolgozásában a magzati utáni élet védelme iránt elkötelezettek legalább annyira aktívak voltak, mint a gyerekülésgyártó osztrák kisiparos vagy a gyerekülés-lízingelő osztrák bank. Kleine Fische, gute Fische, vagyis a kicsi nép a piti bizniszből él.

Az euró bevezetése a tankönyvpéldaszerű hatás eredményeként minden európai értékpapír árfolyamának szédítő emelkedésével járt, amin az euroszkeptikusokon túl már a józan ész által vezérelt átlagos emberi halandó is meg-megbotránkozott, de ha őszintén megvalljuk, ennyi fanfár és ünneplés csak kijár a jó öreg kontinensnek, noha legnagyobb vállalatainak tőkeértéke is csak piti bohócnak tünteti fel őket egy kisebb amerikai internetszolgáltatóhoz képest. Ez utóbbi általában nulla nyereség mellett az árbevételének kábé a százszorosát, vagyis legalább egymilliárd dollárt éri az amerikai tőzsdéken. Szóval rögtön a szilveszteri dehidratációt követően beindult az eurofória. Ezen egyébként nincs is mit meglepődni, hiszen a sok egzotikus európai devizában denominált értékpapír helyett a befektetőknek növekvő mértékben vált illendővé és célszerűvé euróban kibocsátott (most magyarosítottunk, de így tanul a nép) értékpapírokba fektetni a pénzüket. Ennek okán pedig égbe ment az euró árfolyama, és ami szinte hihetetlen, emiatt százmilliárd forintokban mérhető zsuga dőlt a forintban denominált eszközökbe (nesze neked egy kis argó), hiszen ez egy kellemes kiegészítő formája volt az euró-dollár árfolyamspekulációnak. Vagyis, ahogy az öreg rabbi okoskodna, megvalósítottuk az ügyes kis bizniszt, a forint attól erősödik, hogy a palik az euró erősödésére számítanak a dollárral szemben, ezért dollárt adnak el, forintba fektetik és mindezt lefedezik az euró-dollár határidős piacon keresztül. (Nem kell megérteni, csak azt, hogy ha akarjuk, ha nem, benn vagyunk a ringlispílben, senkit nem érdekelnek a mi kis provinciális ügyeink, de ha a forint jó alap a spekulációra, arra mindig lesz egypár milliárd dollár - amiért egyébként a teljes magyar pénzügyi vezérkart kellene roadshow-ra, befektetőhülyítő körútra küldeni a világ minden égtája felé.)

Ugorjunk. Az ezredvégi borzongás nem az, hogy az euró, meg a spekuláció, meg a tőkeáramlás rátelepszik a termelésre meg a reálfolyamatokra, hiszen az csak néhány élményhiányos szociológus indulatáttételének eredménye, akiknek még nem volt idejük megnézni a Kína-szindrómát, hanem az, hogy a marusszjababa-gyártóknál az a néhány tucat atomerőmű esetleg nem lesz Y2K-kompatíbilis. Vagyis, Kurt Vonnegutot parafrazálva, az emberi irányítás hiányában a fizikai folyamatok eredményeként ezek az amúgy az emberiséget szolgálni hivatott berendezések önálló röppályára állnak, pillanatnyi lendületük esetleg embertársaink nem kis részét is magával ragadja, és akkor csak a Mézga család a megmondhatója, hogy mi lesz a világ tőzsdéin. (Az érdeklődők figyelmébe ajánljuk a Deutsche Bank - ha kereskedelmi tévé lennék, már szedném a reklámzsozsót - közgazdászának, Ed Yardeninek a honlapját az Y2K-probléma és a világgazdasági válság kapcsán.) Addig is kerüljék a liftezést az újév vége felé, ne tervezzenek repülőutat (Európa forradalmi népe légitársaságának gépei úgysem szállnak fel, nem azért, mert nem chic, hanem mert fogalmuk sincs, hogy mi fog történni december környékén), vegyenek sok gyertyát, tűzifát (hadd éljenek a kandallóépítők is), és készletezzenek élelmiszert (az orosz válságon elvérzett magyar konzervipar megsegítésére). Jelszavunk az éjfélkor félig dadogva elmormogott Himnuszt idézve, jövő évi jókívánság gyanánt: Balsors! Ki mint írja himnuszát.

publikálva
1999/3. (01. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk