Jaksity György: Tőzsde

  • 1999. január 21.

Egotrip

Két pszichiáter kerékpározik, az egyik befordul az árokba. Káromkodva kászálódik ki, mire a másik megkérdi: Akarsz róla beszélni?
{k199903_36;b}

Szóval, akarnak a tavalyi évről beszélni? Vagy áttérhetünk az ideire?

A tőzsde esetében csak vegyes érzelmekkel merem a bibliai példázatot idézni múlt és jövő kapcsolatáról, mert hát vannak, akik abból élnek, hogy a múlt eseményei alapján jelzik előre a jövőt, és hadd éljenek ők is. Live and let live, ahogy az amerikai mondja.

Január elsejétől Ausztriában bevezették azt a szabályt, hogy tizenkét éves kor, illetve 150 centiméter alatti gyerek esetében kötelező a gyerekülés használata, Európában elindult az euró és a világon az utolsó olyan év, amikor még többé-kevésbé van idő a "2000. év probléma" (az egyszerűség kedvéért Y2K) megoldására. Menjünk szép sorjában.

Mivel az osztrák jól nevelt és szolgáltatás által vezérelt nép, akinek nincs, az bérelhet gyerekülést napi rendes pénzért, ha nem, akkor pedig visszafordulhat az ébredő Magyarországra. Vagyis ez utóbbi esetben nincs sramlizene, grüssgottolás, Topfenstrudel mit Vanillensauce, és grosses Bier vom Fass. (Részletek a magyar síturista túlélési kézikönyvéből.) Gondolom, az új szabály kidolgozásában a magzati utáni élet védelme iránt elkötelezettek legalább annyira aktívak voltak, mint a gyerekülésgyártó osztrák kisiparos vagy a gyerekülés-lízingelő osztrák bank. Kleine Fische, gute Fische, vagyis a kicsi nép a piti bizniszből él.

Az euró bevezetése a tankönyvpéldaszerű hatás eredményeként minden európai értékpapír árfolyamának szédítő emelkedésével járt, amin az euroszkeptikusokon túl már a józan ész által vezérelt átlagos emberi halandó is meg-megbotránkozott, de ha őszintén megvalljuk, ennyi fanfár és ünneplés csak kijár a jó öreg kontinensnek, noha legnagyobb vállalatainak tőkeértéke is csak piti bohócnak tünteti fel őket egy kisebb amerikai internetszolgáltatóhoz képest. Ez utóbbi általában nulla nyereség mellett az árbevételének kábé a százszorosát, vagyis legalább egymilliárd dollárt éri az amerikai tőzsdéken. Szóval rögtön a szilveszteri dehidratációt követően beindult az eurofória. Ezen egyébként nincs is mit meglepődni, hiszen a sok egzotikus európai devizában denominált értékpapír helyett a befektetőknek növekvő mértékben vált illendővé és célszerűvé euróban kibocsátott (most magyarosítottunk, de így tanul a nép) értékpapírokba fektetni a pénzüket. Ennek okán pedig égbe ment az euró árfolyama, és ami szinte hihetetlen, emiatt százmilliárd forintokban mérhető zsuga dőlt a forintban denominált eszközökbe (nesze neked egy kis argó), hiszen ez egy kellemes kiegészítő formája volt az euró-dollár árfolyamspekulációnak. Vagyis, ahogy az öreg rabbi okoskodna, megvalósítottuk az ügyes kis bizniszt, a forint attól erősödik, hogy a palik az euró erősödésére számítanak a dollárral szemben, ezért dollárt adnak el, forintba fektetik és mindezt lefedezik az euró-dollár határidős piacon keresztül. (Nem kell megérteni, csak azt, hogy ha akarjuk, ha nem, benn vagyunk a ringlispílben, senkit nem érdekelnek a mi kis provinciális ügyeink, de ha a forint jó alap a spekulációra, arra mindig lesz egypár milliárd dollár - amiért egyébként a teljes magyar pénzügyi vezérkart kellene roadshow-ra, befektetőhülyítő körútra küldeni a világ minden égtája felé.)

Ugorjunk. Az ezredvégi borzongás nem az, hogy az euró, meg a spekuláció, meg a tőkeáramlás rátelepszik a termelésre meg a reálfolyamatokra, hiszen az csak néhány élményhiányos szociológus indulatáttételének eredménye, akiknek még nem volt idejük megnézni a Kína-szindrómát, hanem az, hogy a marusszjababa-gyártóknál az a néhány tucat atomerőmű esetleg nem lesz Y2K-kompatíbilis. Vagyis, Kurt Vonnegutot parafrazálva, az emberi irányítás hiányában a fizikai folyamatok eredményeként ezek az amúgy az emberiséget szolgálni hivatott berendezések önálló röppályára állnak, pillanatnyi lendületük esetleg embertársaink nem kis részét is magával ragadja, és akkor csak a Mézga család a megmondhatója, hogy mi lesz a világ tőzsdéin. (Az érdeklődők figyelmébe ajánljuk a Deutsche Bank - ha kereskedelmi tévé lennék, már szedném a reklámzsozsót - közgazdászának, Ed Yardeninek a honlapját az Y2K-probléma és a világgazdasági válság kapcsán.) Addig is kerüljék a liftezést az újév vége felé, ne tervezzenek repülőutat (Európa forradalmi népe légitársaságának gépei úgysem szállnak fel, nem azért, mert nem chic, hanem mert fogalmuk sincs, hogy mi fog történni december környékén), vegyenek sok gyertyát, tűzifát (hadd éljenek a kandallóépítők is), és készletezzenek élelmiszert (az orosz válságon elvérzett magyar konzervipar megsegítésére). Jelszavunk az éjfélkor félig dadogva elmormogott Himnuszt idézve, jövő évi jókívánság gyanánt: Balsors! Ki mint írja himnuszát.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.