Egotrip

A választás vasárnapjának nem az a szenzációja, Viktor győzött, hanem hogy a Gyöngyös. Az enbéháromban, tökutolsóként, százharminchárom kapott góllal, most megrúgták a tizenhatodikat és ezzel tönkreverték az Újszászt. 1-0, góllövő Nagy G. Ennek a győzelemnek maradéktalanul örültem.

Rajongóimmal és elemzőimmel ezúton közlöm, hogy sorozatomon belül kis-sorozat folyik költőkről. Petrovics után most egy másik múlt századi nagyságról (ahogyan a költő mondja): Sárlbodlerről lesz szó.

Az udvar másik felét Csengősék uralták. Csengős néni Miskolc első maszekja volt: egy vegyesboltot üzemeltetett a ház utcafrontján. Négykor kelt, irtózatos hangú, rozzant Skodáján a piacra ment, majd nyitott. Pár fillérrel vert át csak mindenkit, de azt semmi szín alatt el nem mulasztotta volna, ehhez, mondhatni, elvből ragaszkodott. Gyerektől viszont, beleértve engem, már kétforintos nagyságrendben lopott; ha visszaküldték, mocskosan káromkodott: jöjjön, mondta, ha nem tetszik a rendszer, a drágalátós mama maga, a nagy fejszámolóművész, az a híres matematikus, elmesélem neki az árakat. Öt sajátját becsülettel felnevelte; ahogy fogalmazott, mindnek szakmát adott. Ili és Piri üzletszerű kéjelgő, Sanyi betörő, Jani erőszakos közösülő, Tata garázda és tolvaj lett, híres volt az Avasalján mindahány. Volt olyan év, hogy mind az öten ültek; Csengős néni ilyenkor vasárnap is korán kelt, csirkét rántott még sötétben, s vitte beszélőre a combokat. A börtönt egyetemnek hívta, s rém büszke volt, hogy mindet taníttatta. Ha otthon voltak, záráskor kezdtek készülődni a gyerekek: a lányok szépítkeztek, Sanyi spajszert, Tata boxert pakolt, Jani Rigára ült, hogy elérje a Népkertben a MÉMTE leány-pingpongcsapatát - abból mindig akadt az edzés végén valaki. Mentek, csillagaim, mindig csak a munka, bocsátotta őket útjukra az apjuk nagy megértéssel. Maga dolgozni kevéssé szeretett: húsz éven át az udvaron ült hokedlin, borivással és cigarettázással foglalkozott. Megszokni vagy megszökni, mondogatta naphosszat maga elé, erősen töprengve valamin, hogy aztán, mint aki némi spéttel rájött, időről időre ordítson egy nagyot: Rókus kórház, dögtemető!

Nézem ezt az arcot, ezeket az őszinte kék szemeket, az arcizmok harmonikus játékát, a megindultság, a remény, a magabiztos és mégsem vak optimizmus, a felelősségteljes figyelem térképévé rendeződött arcot, a tiszta lelkiismeretet sugalló fehér hajat, amely nem az öregemberé, még csak nem is a tisztességben megőszült férfié, hanem kortalan jele a méltóságnak, amint intim és mégis emelkedett őszinteséggel gratulál Észak-Írország népének a döntésükhöz. Az újrakezdéshez a béke, az emberi szolidaritás, a demokrácia jegyében. Clinton üzenetét a népszavazás előtt egy nappal vették filmre, tűnődöm, létezett-e másik változat is, amely egy kevésbé szerencsés kimenetelnek szólt. Talán nem - talán a külpolitikai szakértők közvélemény-kutatókkal megerősített csapata elég biztos volt a sikerben. Indiát meg Indonéziát elszúrták, igaz, de egy néhány milliós európai csücsök hangulatát sokkal könnyebb nyomon követni. A világbirodalmi felelősség feltündökölhetett egy pillanatra, és ennek megfelelő ünnepi visszhangot vert a sajtóban, amely amúgy gyerekekkel van elfoglalva, akik osztálytársaikra lövöldöznek, illetve, legutóbb, golyó által kivégzik saját szüleiket.

lim egy körülbelül másfél méter hosszú és nem túl vastag, fekete, bársonyos tapintású dolgon dolgozik, ettől érthetően ingerültebb a szokásosnál. Ilyenkor minden átmenet nélkül robban, most például éjjel fél tizenegy van, és éppen költözködik. A takaró fedezékéből figyelem, hogy összepakolja a legszükségesebbeket: harisnya, póló, bugyi és természetesen a szőrnyúl, amivel alszik, amikor valamelyikünk elköltözik. A szőrnyúl sárga és rózsaszínű, állítólag a MATÁV gyártotta arra az esetre, ha valamelyik előfizető egyedül lenne, és csak szőrnyúllal tudna elaludni. A szőrnyulat Erzsinek hívják.

Az első forduló sokkja óta a nemzeti helyzet fokozódik: előretörtek a BKV-ellenőrök és a politológusok.

Számot szeretnék adni e hasábokon is a lírai én olthatatlan vágyáról, amelyet így szokott ő olykor kifejezni: "Úgy szeretnék valami normális helyen élni."

Jól van, színeket vallok. Kék, fehér. Aki még nem tudná. Nem születésemtől, pár évre rá, Sándor Csikar utolsó éveit játszta, én hatévesen Õ akartam lenni. Csak a hetes mez bűvölete maradt, álmomból. Meg a csapat, rám. Az enbékettes, a bajnok. A kupagyőztes, most.

A Skriba család konfliktusainak természete ´79 táján, Tóth néni halálával némiképp megváltozott. A negyven éve itt lakók is elképedve látták, hogy a világ legszolidabb suszterét az eszeveszett fájdalomnak álcázott felhőtlen öröm hetvennégy évesen szoktatja rá. Azt pedig még kevésbé sejthették - lett légyen bármily zsarnok is az elhunyt -, hogy a legkisebb előzmény nélkül fogyasztani kezdett irtózatos bormennyiség a nemi vágy kései hajnalát is meghozza. A napi műsor innentől pergőbb lett, elevenebb. Egyrészt evvel a nem várt fordulattal az udvari tíz-egynéhány szükséglakás nemivóinak tábora 1 főre zsugorodott. Másrészt pedig a bor körüli vitáknak határozott szexuális töltete lett.

A kérdés az, hogy esznek-e húst a késfogúak azután is, hogy felvilágosítottuk őket arról, hogy ölni nem szép dolog.

Most látom rémülten, a rovat címe, hol az ego bár tombolhat - publicisztika. Nosza, ha publit, legalább ne olyat, mint pár (száz) politológus pubi és puli, ha lehet. Téma az utcán, plakátokon, un-tat-ta. Akkor ego ergo arról, miért nem, én. Szégyellem is magam, mint rendesen. Bűnbánó soraim a vég(rész)eredmény, valamint ismerőseim tudta nélkül írom, ne befolyásoljon. Én se, senkit. Isten, engem, úgyse, éljen. Most már mindez érdek-telen. Éppen, ezért. Csak nehogy az utolsó pillanatban kitörjön rajtam a szurkolóbetegség: megfogadtam, soha többet, be nem teszem a lábam, a Góóóól!!!!-t se nézem meg, aztán rohanok a meccsre. Maradok nyugton, derűsen nézem a méltóságteljes vonulást, megint kimaradok valamiből, nézek százezer szavazót, hogy´ gombolyítja sorsom fonalát. Macskaegér, játszok magamban, míg vélem is. Nyári nap, pacáznak a szép rendőrsipkák. Hej, ha én is, beh jó lenne, fiam a nyakamban (elmegy az anyjával, kötelességét tudja bezzeg), nézek utánuk, hallgatom az ünnepélyes, lassú déli harangszót, kampánycsönd a gangon is, csak jó ebédhez hallik. Megkavarom a krumplit, mondták. Azt is, kire szavazzak, kiterítenek úgyis. Akkor meg miért ne. Hadd legyek hát zsebdemagóg.

Kádár János 1981. június 22-én saját kérésére fogadta Valerij Muszatov elvtársat, a budapesti szovjet nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét. Muszatov elvtárs tájékoztatást adott arról, hogy Stanislaw Kania et., az éppen szétesőben és rettentő nagy slamasztikában lévő Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára egy nappal korábban telefonon felhívta Leonyid Brezsnyev elvtársat. A mondott et. épp jól megérdemelt pihenését töltötte a Krímben. A beszélgetés apropóját az adta, hogy éppen befejeződött a LEMP IX., rendkívüli kongresszusa, amelyen az állampárt megpróbálta rendezni sorait a lassan tízmilliós Szolidaritás szakszervezettel szemben. A kongresszus előtt még fennállt a veszélye annak, hogy Kaniát nem választják újra, mert túlságosan puhány a szocialista Lengyelország ellenségeivel szemben. Kaniát végül ismételten megválasztották, de mivel valóban nem akarta erőszakkal megoldani a válságot, 1981 októberében megköszönték addigi fáradozásait. Helyére a vaskezű Wojciech Jaruzelski tábornok került, aki két hónappal később, december 13-án bevezette a hadiállapotot.

Hárman ülünk a kocsmában, mi, öreg punkok, és a változatosság kedvéért magunkról beszélgetünk. Nekem évek óta ez a kedvenc témám, tökéletesen otthon vagyok benne, csak egészen ritkán tud megfogni egy-egy jól értesült ismerős. Habozás nélkül állíthatom, hogy ebben a témában jelenleg én vagyok a legfelkészültebb a világon, még azokról az - érthető okokból kimaradt - éjféli órákról is összeszedek minden információt, amelyekről látszólag mások többet tudnak, mint én, reggel jegyzetfüzettel a kezemben körbetelefonálom az embereket:

A Déli Hírlap rendszeres olvasója joggal gondolhatta, hogy Borsod megye felnőtt lakossága a fülledt hetvenes éveket végigszórakozta.