Keresztury Tibor: Keleti kilátások (A többi is színre lép)

  • 1998. május 28.

Egotrip

Az udvar másik felét Csengősék uralták. Csengős néni Miskolc első maszekja volt: egy vegyesboltot üzemeltetett a ház utcafrontján. Négykor kelt, irtózatos hangú, rozzant Skodáján a piacra ment, majd nyitott. Pár fillérrel vert át csak mindenkit, de azt semmi szín alatt el nem mulasztotta volna, ehhez, mondhatni, elvből ragaszkodott. Gyerektől viszont, beleértve engem, már kétforintos nagyságrendben lopott; ha visszaküldték, mocskosan káromkodott: jöjjön, mondta, ha nem tetszik a rendszer, a drágalátós mama maga, a nagy fejszámolóművész, az a híres matematikus, elmesélem neki az árakat. Öt sajátját becsülettel felnevelte; ahogy fogalmazott, mindnek szakmát adott. Ili és Piri üzletszerű kéjelgő, Sanyi betörő, Jani erőszakos közösülő, Tata garázda és tolvaj lett, híres volt az Avasalján mindahány. Volt olyan év, hogy mind az öten ültek; Csengős néni ilyenkor vasárnap is korán kelt, csirkét rántott még sötétben, s vitte beszélőre a combokat. A börtönt egyetemnek hívta, s rém büszke volt, hogy mindet taníttatta. Ha otthon voltak, záráskor kezdtek készülődni a gyerekek: a lányok szépítkeztek, Sanyi spajszert, Tata boxert pakolt, Jani Rigára ült, hogy elérje a Népkertben a MÉMTE leány-pingpongcsapatát - abból mindig akadt az edzés végén valaki. Mentek, csillagaim, mindig csak a munka, bocsátotta őket útjukra az apjuk nagy megértéssel. Maga dolgozni kevéssé szeretett: húsz éven át az udvaron ült hokedlin, borivással és cigarettázással foglalkozott. Megszokni vagy megszökni, mondogatta naphosszat maga elé, erősen töprengve valamin, hogy aztán, mint aki némi spéttel rájött, időről időre ordítson egy nagyot: Rókus kórház, dögtemető!

(Miskolc-blues 4.)

Az udvar másik felét Csengősék uralták. Csengős néni Miskolc első maszekja volt: egy vegyesboltot üzemeltetett a ház utcafrontján. Négykor kelt, irtózatos hangú, rozzant Skodáján a piacra ment, majd nyitott. Pár fillérrel vert át csak mindenkit, de azt semmi szín alatt el nem mulasztotta volna, ehhez, mondhatni, elvből ragaszkodott. Gyerektől viszont, beleértve engem, már kétforintos nagyságrendben lopott; ha visszaküldték, mocskosan káromkodott: jöjjön, mondta, ha nem tetszik a rendszer, a drágalátós mama maga, a nagy fejszámolóművész, az a híres matematikus, elmesélem neki az árakat. Öt sajátját becsülettel felnevelte; ahogy fogalmazott, mindnek szakmát adott. Ili és Piri üzletszerű kéjelgő, Sanyi betörő, Jani erőszakos közösülő, Tata garázda és tolvaj lett, híres volt az Avasalján mindahány. Volt olyan év, hogy mind az öten ültek; Csengős néni ilyenkor vasárnap is korán kelt, csirkét rántott még sötétben, s vitte beszélőre a combokat. A börtönt egyetemnek hívta, s rém büszke volt, hogy mindet taníttatta. Ha otthon voltak, záráskor kezdtek készülődni a gyerekek: a lányok szépítkeztek, Sanyi spajszert, Tata boxert pakolt, Jani Rigára ült, hogy elérje a Népkertben a MÉMTE leány-pingpongcsapatát - abból mindig akadt az edzés végén valaki. Mentek, csillagaim, mindig csak a munka, bocsátotta őket útjukra az apjuk nagy megértéssel. Maga dolgozni kevéssé szeretett: húsz éven át az udvaron ült hokedlin, borivással és cigarettázással foglalkozott. Megszokni vagy megszökni, mondogatta naphosszat maga elé, erősen töprengve valamin, hogy aztán, mint aki némi spéttel rájött, időről időre ordítson egy nagyot: Rókus kórház, dögtemető!

Voltak szürkébb és csendesebb egyedek is persze, de jelenlétük a napirendet illetően nem volt felfedezhető. Buckó bácsi halálát például csak akkor vettük észre, amikor egy keddi hajnalon Buckó néni is eltávozott. Ez pedig abból lett nyilvánvaló, hogy lakásukat egy feszítővassal Csengős Tata nem habozva birtokába vette: a saját lábára kívánt volna állni mindenképp, unta már az otthoni banánt. Döntését az édesanyja láthatóan nem támogatta valamiért, mert a templomig pofozta a többszörös visszaesőt. A futball napi folyamatosságát megszakító rendőri jelenlét ezután az eset után sajnos fokozódott, megőrizve egyben kaotikus jellegét. Nemhogy a tényállás, de az sem volt ugyanis a legtöbbször tisztázható, ki hívta ki a rendőrt kire; s mert a feljelentések egy családon belül is egymást érték, a várva várt közeget gyakran mindkét fél kitörő örömmel fogadta. Zavar csak a kihívás sorrendjének megállapításakor támadt: mehetsz, paraszt, elvitettelek, mutatta Barnának Motoros kéjjel a kékruhás közeledőt, te mégy, Marikám, mondta az halkan, késtek csak, sok a dolguk, már délelőtt kihívtam őket a tegnapiért rád.

A legszebb, igazán pergő jeleneteknek ilyenkor örülhetett a nem lankadó, hálás közönség, kárpótlást kapva az unalmasabb előadásokért. Két riadt tányérsapkás egy felbolydult, ittas méhkas közepén - egyre kevésbé értve az ügyet. Ebben a felvonásban még Skriba Barna is futott, pedig neki a szabadban töltött télen az egyik lába elfagyott: hol egy pohár borért a nagy izgalomra, hol a nyugdíjszelvényéért, mutatva a szervnek az összeget, amit a hitvese tőle, úgymond, ellopott. Motoros sem volt rest, pörgött, zihált, fújtatott, Barna nyaka után kapkodott, majd üres üvegekkel hadonászott a rendőr orra előtt, nyomatékkal jelezvén a mennyiséget, amit embere a vasúti fizetésből, amiért, tette hozzá, oly keményen megdolgozott, a tudta nélkül meg-ivott. Hisz maga a részegebb, szomszédasszony, nem a szomszéd, próbált jelentősebb szerephez jutni Babu Béla is, de Tóth bácsi ráugrott, leköpte és pofon vágta, megvédvén ezáltal szerelmesét. A tapsoló és kurjongató közönség soraiból a felsőbb emeleten lakók ekkor, az általános hangzavarban sajnos már nem mindent értettek, de az a szó, hogy húzgálja, hogy százas, hogy kétliter, hogy tróger, hogy sztrapacska és végül hogy csavargó, többnyire azért tisztán kivehető volt.

Az Avasalján egyébként az utóbbihoz társult a legsértőbb konnotáció. Minden megjegyzést eltűrő, kipróbált sittesek rohantak baltáért, ha valaki őket csavargónak mondta. Az pedig, hogy Skriba Barna sosem volt csavargó, mindig a legfőbb, a döntő végszónak szánt aduként hangzott el hatásszünet után, roppant méltósággal - ha évtizedeken át egyszer sem jött is be. Ez az érzékenység egyébként - tekintve, hogy az udvarban Marikán és Csengős nénin kívül emberemlékezet óta senki sem dolgozott - kissé túlzottnak volt mondható, de ha kiütközött, nem volt kegyelem. Jól tudták ezt, számtalanszor tapasztalták a rend elszánt őrei is, mert ez volt az a pont, ahol a műsort a nézők nagy bánatára azonnali hatállyal berekesztették: vitát szüntess, kurv´életbe, vagy mindet elviszem; ilyen udvar két körzetben nincsen, mint maguk! Inkább csak a Skribát tessék, azt a részeget, próbálkozott még a tántorgó Tóth, de nem volt már remény. Oszlott a nép, ment a két rendőr is, üres kézzel, mint rendesen, lehetett készülődni az ablakból befelé - konstatálva még, ahogy a Csengős család fiatalabb nemzedéke a hátsó kiskapun szivárogva a vihar múltán szép sorban hazatér, aztán meg azt, hogy kihűlt a lakás.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is. Munkássága középpontjában a normák, a hatalmi technológiák, a queer identitás, valamint a magánélet és az intimitás politikájának kérdései állnak.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Megbillenve

Eddig csak a fideszes médiagépezet és a kormányzati, állami propaganda folytatott lélektani hadviselést (is) Magyar Péter ellen, ám jó ideje működik ez már visszafele is – úgy tűnik, nem is hatástalanul.

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.